Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)
1979 / 1. szám - ORTUTAY GYULA (1910-1978) - Elek László: Ortutay Gyula levelezése Kner Imrével
gycnítcttcn, siralomházban élve, halálraítélten is vállalja 5 0, márészt fölismerve mondandójának aktualitását, vagyis hogy „sokunk sorsával közös dolgok vannak benne 6 0", azt akarta megláttatni, mennyire tragikus mesterség a nyomdászat: mennyire „sorsszerű az, hogy minden igaz nyomdásznak a haladás eszközévé, de bizonyos fokig vértanújává is kell válnia". Ezek mellett, persze, fontos tudományos és gyakorlati szempontok is vezérelték. Az életjel-adáson túl az is, hogy „ezt a világirodalomban szinte páratlan, személyes, szakmai és kultúrhistóriai dokumentumot, amely csak két példányban áll rendelkezésre, olyan reprodukcióban adja közre", amely jobban alkalmas nyelvi, helyesírási stb. stúdiomokra nyelvtörténeti vizsgálódásokra, 6 1 mint Gyalui Farkas teljesen elfogyott, 1902-es kiadása. Hogy ezt a roppant nagy sajtóvisszhangot kapott, de valójában kevés vásárlóra talált értékes kiadványt Horthy kormányzóhoz is eljuttatta, abban nemcsak a mű személyes vonatkozásajátszott közre (az tudniillik, hogy Tótfalusi egyik pártfogója Horti István nagybányai lelkész, a későbbi erdélyi református püspök volt), hanem az a halvány remény is, hátha sikerül nyomatékosan felhívni vele az államfő figyelmét, s az a Kner családnak a magyar közigazgatás és szellemi kultúra szolgálatában szerzett érdemei elismeréseként védettséget biztosít a zsidótörvények paragrafusaival szemben. Nem volt szerencséje most sem. Kozma Miklós - minthogy a helyzet olyan volt, hogy sem ő, sem a kormányzó „nem értek rá Tótfalusiról s annak tipográfiai szépségeiről beszélni" - csak levél útján juttatta el a gyönyörű kiadványt Horthyhoz, „megjelölve a levélben azokat a helyeket, ahol az ő őse szerepelt". 6 2 így aztán Ortutaytól azt sem tudhatta meg, hogy könyve a „kegyelmes" elfogadáson túl valójában milyen fogadtatásban részesült. 6 3 Van némi hasonlóság Kner Imrének A könyv művészete című, 1940. július 10-i rádióelőadásának politikumában is. A Schöpflin Aladár által elindított előadássorozatban 6 4, amelyben a szép könyv történelmi útját és titkait a legkiválóbb magyar szakemberek az 500 éves évforduló jegyében vizsgálták, ő, a politikailag megbélyegzett, nem kívánatos bibliofil tipográfus elemezte a legösszetettebb, legizgalmasabb kérdést. Nem volt könnyű dolga. Nem élhetett a vizuális szemléltetés eszközeivel, holott a téma ezt igényelte volna. Nem építhetett ki élő kapcsolatot hallgatóságával, tőle pedig az effajta „írott nyelvű" előadási forma mindig idegen volt. Tudjuk, hogy fölényes szakmai biztonsággal megfogalmazott nagyszerű előadása sem segített rajta, mint ahogy sok nemzetközi sikere sem. Legfeljebb azt éreztette meg vele, hogy a szakma vezérkara továbbra is számon tartja, épít gazdag ismereteire és művészi látására, ragaszkodik hozzá annak ellenére, hogy 1939-ben, a zsidótörvény megjelenésekor önként lemondott minden tisztségéről, s visszalépett a szakmai-közéleti szerepléstől. Knerrel Móricz Miklós tudatta egy baráti levélben, 6 5 hogy hamarosan rádióelőadást kell tartania. Azt is közölte, hogy bár az előzetes terv szerinti 32 előadásból csak 20-at hagyott meg a Rádió igazgatósága, az ő szereplésére mindenképpen számít. Minthogy azonban a hivatalos felkérés késett, a Móricz által közölt hozzávetőleges dátum pedig vészesen közeledett, s ő még az előadás pontos címét sem tudta, a Rádiónál dolgozó Ortutayhoz fordult felvilágosításért. A bizonytalanság érzése hamar eloszlott. 1940. június 18-án kelt levelében Kner Imre többek között már ezeket írhatta: „Megkaptam tegnap kedves soraidat... Ma reggel beérkezett a Rádió levele is, amelyre azonnal válaszoltam, és azt kértem, hogy ne kelljen hangpróbára olyan korán jelentkeznem, - csak előadásom délelőttjén. Úgy tudom, Feleségem is így csinálta ezt. 6 6 Nem érek rá ilyen sűrű időközökben elutazni innen". 51
