Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 3. szám - SZEMLE

hozzá biztosított. A könyvkiadó szerepe a szövegelőkészítés és gondozás területén volt meghatározó, a nyomda pedig átvette a kiadó szakmai-technikai munkájának legnagyobb részét, valamint biztosította a terveken felüli megvalósítást. Ezután kezdődhetett az érdemi munka! Meghatároztuk a formátumot. Több oldalú elemzés, próbaszedés, és terjedelemszámítás, stb. után jutottunk arra az elhatározásra, hogy legyen immár a sorozat formátuma: ioox 170 mm. A lírai kötetek is ebben a karcsú formátumban jelennek meg napjainkban igen nagy számban. Igazodni kellett a meglévő papírszabványokhoz és formátumokhoz, a kedvelt könyvalakokhoz. A kiválasztott papírminőséget, egyedi színigény teljesítésével, a nyomda és a papírgyár vízjelével, a Diósgyőri Papírgyár gyártotta. Szükségesnek tartottuk azonban, hogy a meglévő méreteket - akár milliméterekkel is - növeljük, mert úgy véltük, hogy a markáns fametszetek és fametszetes díszek, valamint a más technikájú illusztrációk nem lélegeznének eléggé a papírsíkon. Az eredetiben is különböző színű illusztrációk követelték a nem színezett papírt. A szedéstükör csökkentésével ugyan biztosíthattuk volna az illusztrációk térigényét, de a verseknél ez viszont nagyon megszaporította volna a tört sorok számát, s a terjedelmeket megnövelte volna. Végül is tárgyalások útján Diósgyőrben sikerült valamivel nagyobb nyersméretet elérni, ilyenformán a könyvek készmérete 102 x 173 mm lehetett, s ez már megfelelt a fentebb leírt követelményeknek. A próbaszedések során meggyőződtünk arról, hogy mi az új címoldalakon csakis nagybetűket alkalmazhatunk. Nem akartunk ugyanis a kiválasztott betűtípus fokozatainak gyönyörű nagybetűiről lemondani, használatukat a nem nagy sormennyiség egyenesen kívánta. Roppant nagy és különösen gondos munkát követelt az innen-onnan megszerzett eredeti kötetek illusztrációinak megfelelő reprodukálása. Kiváltképpen az Esopus fametszeteinek erőteljes kicsinyítése fenyegetett azzal, hogy a sűrű és finom vonalak „becsukódnak". A tevani kiadások egyedi specifikumok voltak, s a három évtized kötetei bizonyos szerkesztési különbözőségeket tükröztek. Mi csak részben követhettük ezeket! Logikus, világos, mindenki számára érthető, nem mesterkélt, hanem természetes tipográfiát, belső és külső elrendezést kellett adnunk. Nem rendelhettük alá nyomdai-technikai követelményeknek a terjedelmet. Meg kellett birkózni a sokféle formátummal és irodalmi műfajjal, a kötetenkénti szerkesztéssel és elrendezéssel, a nagy terjedelmi különbségekkel. Korhű szöveget hoztunk az akkori írásmóddal, de a megjelenítés nem lehetett archaikus. Mégcsak egy tiszta tipográfiai stílushoz kötött sem lehetett. A köteteknek egyenként is olyan szintézist kellett tükrözniük, amely összetartozásukat, a tizenkét kötet jellegét egyértelművé teszi, de a részekben a specifikumok is megfelelő hangsúllyal, fontosság szerint jelentkeznek. Az illusztrációk sorrendje és helye, hiánytalansága, színhű reprodukálása elengedhetetlen volt. A kötés. Az nyilvánvaló, hogy ha egy sorozat egyszerre jelenik meg, akkor az összetartozást, az egyidejűséget ki kell fejezni olyan módon, amely egyúttal az áruvédelem céljainak is megfelel. Nem olcsó, és viszonylag nagy példányszámú kiadványról volt szó, amelynek raktározási idejét, kereskedelmi életét előre meghatározni nem lehetett. így a tok alkalmazásában kezdettől fogva egyetértettünk, a könyvburkoló alkalmazását vitattuk. Végül a kiadó javaslatára elfogadtuk a védőburkoló nélküli megoldást és olyan táblaborító anyag alkalmazását, amely - a tapadása miatt - nem akadályozza a kötetek tokból való kiemelését. Röviden e külső jegyekről: a tizenkét kötet együtt - sorozatoknál általában - elég nagy tömeg ahhoz, hogy bizonyos fokú egyhangúság keletkezzék. Ezt mindenképpen fel kellett oldani, de nem tarkasággal, hanem harmóniában. A doboz oldalai a szükséges információk hordozására egyenesen kínálkoztak. Ezért van az, hogy a meggypiros alapon csak fekete szövegbetűk láthatók. Az egyes kötetek szürke „elefántbőr" borítópapírjára egy vékony meggypiros keretben a fekete-betűs cím és Tevan alföldi gémeskútja került. Egy vagy két vonalból álló keret volt az egyetlen olyan motívum az eredeti amatőrökön, amelyet több témánál alkalmazott, s ezért látszott célszerűnek e részlet átmentése. Az új kiadás elnevezése. Tevan Andor 1913-ban - bejelentve az általa gondozandó, kiadandó kötetek rendszeres megjelentetését - Amatőr Tevankiadds-nak jelölte meg az e csoportban szereplő köteteket. Azt ígérte, hogy az így kibocsátott könyveknek más formájú megjelenését nem tervezi, s hogy a magyar irodalom mestermunkái kerülnek kiadásra. Tény azonban, hogy sem az elnevezésben, sem az egyszeri kiadásokban, sem a szerzők meghatározásában nem volt mindig következetes. Való igaz, nem is lehetséges mindezt tartani három évtizeden keresztül. Mi úgy gondol385