Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 3. szám - SZEMLE

ben minden társadalmi réteg megnyugvást találhat: az ipari munkásokéhoz hasonló érdekvédelmi szervezetek létrehozását, életkörülményeik megjavítását egyrészt, másrészt a magyarság népi és nemzetiségi kultúrája érvényesülésének, sőt fejlődésének biztosítását anélkül, hogy ellenségesen útjába kerülne a román nép politikai, illetve történelmi célkitűzéseinek. A román „burzsoá-bojár állam elnyomó politikája folytán kettős szorításnak kitett magyar lakosság sértett nemzetiségi állapotában ... nyitott volt bármely nacionalista sugalmazás számára. A nemzetiségi kérdés tehát a népfront sajátos megfogalmazására és szervezésére kötelezett, ha egyaránt szembe akartunk szállni a kormányzat sovinizmusával, s a magyar nacionalizmus akkorra már a tengelyhatalmak keleti politikájának eszközévé vált, érezhetően növekvő szeparista vagy egyenesen irredenta áramlatával" írja a feladat nagyságát érzékeltetve. Ahogyan Pozsonyban a szláv-magyar-német együttélésben, úgy Erdélyben - s azon belül is Brassóban - a román-magyar-szász ötvözetben sajátos kelet-európai képletet lát, s e képletben a népi erők által évszázadok óta ösztönösen érzett természetes egymásrautaltságra helyezi a hangsúlyt az erőszakolt és indokolatlan elkülönüléssel szemben. Ezen egymásrautaltság természetesen csak úgy érzékelhető, ha kölcsönösen ismerjük egymást. S Balogh Edgárban - miközben öntudatosan vallja és vállalja magyarságát (1941-ben német családi nevét hivatalosan is a magyar ,,Balogh"-ra változtatta, pedig akkoriban inkább a visszanémetesítés volt a divat!) - megvolt a készség, hogy új hazájában a románságot is megismerje. Ezért tartotta szinte szerencsének, hogy külföldi iskolázottságát nem tudván elismertetni, bakaként kellett letöltenie katonai szolgálatát: „Végre azokkal lehettem egy sorban és egy sorsban, akikből a románság jövője ígérkezett... Én bizony Kelet-Európát éltem át újra meg újra az oltyán folklórban ... Megismertem egy népet nagyon lent, a tövében, s ha furulya szólalt meg vasárnap a kaszárnyaudvaron, ha egy társam falujába hívott meg, s civilbe öltöztetett a magáéból, vagyis hosszú hímzett inget és színes övet öltöttem magamra, fatányérból hörpölve mezei munka szünetében a csorbát, ikont csókolva a kis fatemplomban vagy hórába fonódva a réten... mindig a feszülő energiákra voltam figyelmes, az ügyes és szívós feltörekvésre, mellyel hegyi társaim a kenyérrel, az ággyal vagy a bakanccsal ismerkedtek... Még inkább éreztem ezt a mélységből feláramló új történelmiséget a tanult réteg, az önkéntesek közt..." E népi erők felfedezésének és megbecsülésének természetes következménye, hogy a Magyar Dolgozók Szövetsége nem az úri irányítás alatt működő különböző jobboldali magyar szervezetekben, hanem a Petru Groza által irányított Ekés Frontban találta meg igazi szövetségesét. - íme így értelmezte Balogh Edgár a nemzetiségi probléma marxista-népfrontos megközelítését. Balogh Edgár szerencsés alkat. Mint a katonáskodással kapcsolatos helyzet idézett értékeléséből is látszik, nincsen benne semmi önmutogató, önsajnáltató attitiid, amely pedig a „lecsúszott középosztálybeliekre" (ő maga nevezi így magát, miután apja a monarchia katonatisztje volt) oly gyakran jellemző. Megvolt az a képessége, hogy a rosszat, a nem kívánatosat is a maga javára fordítsa, illetve, hogy egy vészterhes korszakban a legapróbb eredménynek is örülni tudjon, s így könyve optimizmussal és bizalommal tölti el az olvasót. „Történelmi hullámvölgyben nem az eredmény nagysága, hanem a magatartás erkölcse a mérték" - írja egy helyütt. S talán éppen ez az erkölcsi emelkedettség teszi olyan érdekes olvasmánnyá ezt a könyvet. 375