Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Bencsik János: Hagyományőrzés és az életmód kölcsönhatása egy battonyai szerb parasztcsaládban

De házilag is. Volt aki belehalt a gyerek elcsinálásába. Tályoggyökeret nyomtak fel a méhiikbc, vagy zsákot emeltek a hasukon. Harisnyakötőtűvel szúrtak fel maguknak. „Az elcsinált gyerekről tudom, hogy az anyának meg kell enni a gyereket a túlvilágon, azt a húsmennyiséget. Meg azt, hogy húsvétkor (halottak húsvétján) ott állnak a temető kapujában és ott sírnak." Adatközlőm 1926-ben kötött házasságot Jovicsin SícWval (1908), battonyai szerb paraszt legénnyel. Nagy lakodalmuk volt, 28 kocsival mentek a templomba. Szülei szépen kistafirungozták. Mcrka néni hat hold földet, csupán a köteles részt örökölte, azon és a férje örökségén gazdálkodtak. Férje 37 evesen egy szerencsétlenségbe belehalt. Egyetlen lányt neveltek. Most gyermeke családjával él Battonyán. Battonyán a paraszti közösség a XX. század elején a mindennapi élet gyakorlatában három nyelvű lehetett. A román-szerb vegyesházasságok révén bizonyosan beszélték az ilyen családokban a magyar mellett a román és a szerb nyelvet is. A naponkénti társadalmi érintkezés megkövetelte szókincsen túl a népi ismeretanyag (szántás-vetcs, sütés-főzés, stb.) is nagyon vegyes terminológiával kötődött. Mai adatközlőink ismeretéből is erre lehet következtetnünk (a románok nem tudják értelmezni a hazai román újság, a Foaia Noastra cikkeit). Nem nehéz elképzelnünk, hogy egy szerb legényhez feleségül ment román lány nem alkalmazhatta anyósa körül az édesanyjától tanult román népi terminológiát zavartalanul. Ha pedig igen, akkor már az a szülők társadalma is többé-kevésbé kétnyelvű lehetett, így a nyelvszigetként élő közösségekben a lassan halványodó népi termelési gyakorlat és szokásanyag szókincsét maguk az adatközlők is csak részben ismerik anyanyelvükön. Ha nem tudják megnevezni szerbül, akkor megmondják a magyar terminológiát. Sőt bizonyos ismeretanyagot a magyar közösségtől kölcsönözve, értelemszerűen átvették a magyar terminológiát is (pl. bodak, lángos, csoroszja). Amikor tehát egy battonyai szerb család kenyérsütését leírom, akkor szemben találom magamat egy több nyelvő közösség ismereteiből következő nehézségekkel. Nehezítette a terminológia pontos felgyűjtését az is, hogy egyetlen család (pontosabban a Neducsin nagyszülőktől tanult) átörökített, s napjainkban már elszürkült ismereteire hagyatkozhattam. Célom is az volt, hogy egy család ismereteit dolgozzam fel. Eközben természetesen a néprajzi ismeretanyagot tartottam fontosnak, amiért is eltekintettem a szó szerinti lejegyzéstől. Egyébként adatközlőm jól beszéli a magyar nyelvet, magyarul olvas, rádiót hallgat. A battonyai szerb népi terminológia lejegyzésekor magyar átírást alkalmaztam. 1. A kenyér és a népi társadalom Még a szegényebbek is szégyellték volna, ha pék-kenyeret kellett volna enni. „Ni, milyen szegény, péktől hordja a kenyeret." „Én életembe, míg asszony voltam soha pék-kenyeret nem vettem. Csak most mióta nincs kenyér (nem sütnek)." 1.1. Itt is voltak sütögető asszonyok (pekarka), abból éltek, hogy a piacon árusították az általuk készített házi kenyeret. 1.2. Nem illett kenyeret kölcsönkérni. „He nem volt, nem ettünk. Esetleg a szülőktől." Ok is csak tőlünk kértek. 1.2.1. Nem is szerettünk kölcsönadni senkinek sem, mert utána nem tud olyan jó kenyeret sütni az asszony. 1.3. „Ha elromlott a kenyér, de nekem soha, soha nem romlott el, akkor párt kölcsönöztek a szomszédtól." Párt csak nem rendes asszony kölcsönzött. 1.3.1. Az újasszony (nova mlada), ha szüksége volt rá, az anyjától kapott párt. 1.4. Mikor megszegtük a kenyeret, vágtam egy kis darabot és eltettem. Nehogy véletlenül elfeledkezzünk, elfogyjon teljesen a kenyér. „Ezt azért cselekedtük, mert amikor Jézus Krisztus a földön járt és bement az egyik háznál és kenyeret kért, nem tudtak neki adni, mert elfogyott. Ekkor azt mondotta, hogy soha a ház kenyér nélkül, egy pici falat kenyér nélkül ne maradjon. Mindig tudjanak adni egy falat kenyeret, ha valaki kérni jön." 1.4.1. Azon voltunk, hogy akkor süssünk kenyeret, amikor még egy negyedrésznyi kenyerünk volt. 1.5. Nagyanyámtól tanultam a kenyérsütést. 11 éves koromtól mostam, főztem, kenyeret sütöttem, mert a nagyanyám beteges volt, gyenge volt. Hatan voltunk annál a háznál; a nagyszüleink, két unoka212