Békési Élet, 1979 (14. évfolyam)

1979 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Marsi Gyula: A demokratikus centralizmus mint a szocialista-kommunista társadalmi munkamegosztás alapelve

nosi osztályok magatartásában, tevékenységében jelentkezik először szükségszerűen a társadalmi munkamegosztás, a kooperáció tudatos formálásának, alakításának igénye. A tulajdonviszonyok legközvetlenebbül a hatalmi viszonyokban érzékelhetők, tárhatók fel - a politikai viszonyokban. A társadalmi munkamegosztás és kooperáció alapelvei egyegy korban a gazdasági uralom és politikai hatalom kifejeződéseként fogalmazhatók meg. Legközvetlenebbül mint az egyes osztályok, rétegek, vagy egyes embereknek a demokráciához és a diktatúrához való viszonya. A DEMOKRATIZMUS AZ OSZTÁLYVISZONYOK SAJÁTOS KIFEJEZŐDÉSE Már utaltunk arra, hogy a termelési eszközök magántulajdonával kialakuló viszonyokkapcsolatok a társadalmi munkamegosztás alapvető viszonyaivá váltak. Ezek a viszonyok kezdetüktől az osztályharccal jellemezhetők leginkább. A termelési eszközökkel rendelkező, azokat birtokló osztályok létrejöttét a közös érdekek ösztönös képviselete mellett a bontakozó s mindinkább erősödő tudatosság is jellemezte. E tudatosság az adott osztályhoz tartozók közös érdekeiben vált nyilvánvalóvá. A közös érdekek megteremtették a tulajdonhoz, a termelési eszközökhöz azonos, vagy hasonló viszonyú emberek együttműködésének, kölcsönös támogatásának feltételei, a közös tevékenység, a hatalom közös védelmének kereteit. A termelési eszközök tulajdonán alapuló uralom nem lehet az egyes ember uralma. Ez már minden körülmények között emberek csoportjainak, emberek nagy csoportjainak uralma emberek nagy csoportjai, társadalmi osztályok fölött. A görög demos, demokrácia fogalmak megfelelően kifejezik ezt a tartalmat. Az emberek egyik csoportja puszta termelőeszköz. Azok, akik rendelkeznek ezekkel az eszközökkel, a demos tagjai uralkodnak fölöttük, így valósítják meg a demokráciát. A demokrácia tehát ott a hatalomban résztvevőket jelenti, akik hatalmukat védik. A demokrácia egyet jelent a rabszolgák tevékenységének irányításával. A demokrácia részesei, az uralkodó osztály tagjai közötti munkamegosztás annyiban körvonalazott, hogy a demokrácia résztvevői közül senkinek sincs lehetősége arra, - ha úgy tetszik, joga rá hogy a diktatúrát lazítsa, s ezzel a demokrácia részeseinek érdekeit sértse, csorbítsa. A rabszolgák felszabadításának tömeges jelenségével majd csak akkor találkozunk, amikor a társadalmi munkamegosztásnak a rabszolgatartó viszonyok között kialakított keretei akadályozzák a hatékonyabb, fejlődő társadalmi termelő tevékenységet. Ebből viszont az következik, hogy az uralmi viszonyok, a demokrácia viszonyai nem változatlanok. A demokrácia keretei sem. A rabszolgatartó viszonyok közepette a demokrácia résztvevői, részesei és a demokráciából kizártak között merev határ van. Csak kétféle tagja van a társadalomnak. A rabszolgatartó és a rabszolga. A feudalizmus azonban már a demokrácia egészen más viszonyait jelenti. A feudális társadalomban a hűbériség intézménye jól szemlélteti a demokrácia történelmileg bővülő tendenciáját. A hűbéri lánc legalján is bizonyos értelemben részese az ember a hatalomnak - amennyiben hűsége, társadalmi szerepe, jelentősége alapján a hűbérúr azt lehetővé teszi számára. Szélsőséges esetekben ez elvezethet odáig, mint a magyar Dózsa-féle parasztháború előzményei, hogy a magyar nemesség a jobbágyokat is a keresztes háborúra mozgósítsa, a feudális állam törekvéseinek részeseivé tegye. 156