Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)
1978 / 3. szám - TELEPÜLÉSSZERKEZET-VÁROSFEJLESZTÉS - Zoltán Zoltán: A közép-békési városegyüttes nagyvárosi centrum-térséggé fejlesztésének kérdéskomplexuma
mepüiée&eziiezeT- WEospeueetté? A közép-békési városegyüttes nagyvárosi centrinn-térséggé fejlesztésének kérdéskomplexuma ZOLTÁN ZOLTÁN Úgy vélem, hogy a Uékési Elet hasábjain a közép-békési településegyüttes koordinált fejlesztésének szükségességéről és lehetőségeiről Tóth József kandidátus vitaindító tanulmánya alapján kibontakozott színvonalas vita több vonatkozásban is úttörő jelentőségű, amelynek egyes gondolatköreire országos szinten is érdemes felfigyelni. Ez a vita ugyanis a hazai településhálózat fejlődésének egy egészen új szakaszba történő átlépése problémakörét boncolgatja, olyanét amelyet egy-két szakember kivételével eddig hazánkban még a szélesebb értelemben vett szakmai közvélemény sem ismert fel teljesen, és bizonyos régi beidegződések alapján még ma is egyes elszigetelt településkategóriákban (pl. egy jól körülhatárolható város, vagy falu fogalomkörében) gondolkodva igyekeznek megközelíteni, egy olyan sodró erejű fejlődési időszakban, amikor az integráció már nemcsak a gazdaság, vagy a társadalom, hanem a településhálózat fejlődésének is mindjobban előtérbe kerülő törvényszerűségévé válik. A modern településtudomány vagy a településföldrajz képviselői szerint korunkban a gyorsan fejlődő, urbanizálódó térségekben nem lehet már csak egyes településekben gondolkodni. Az agglomerálódási (tömörülési) tendenciák olyan erősek és feszítőek, hogy egyes térségekben jószerével az összenövő települések pontos határait nem is lehet egyértelműen megvonni. Nemcsak azért, mert közöttük már alig van számottevő üres terület, hanem sokkal inkább azért, mert funkcionálisan annyi szállal kötődnek egymáshoz, olyan bonyolult, többsíkú kapcsolatrendszer alakult ki közöttük, hogy ezeket szinte lehetetlen külön-külön szétválasztani és csak a közigazgatási terület határain belül vizsgálni, értékelni. Nálunk urbanizáltabb társadalmakban a települések ilyen összenövése (konurbációja), vagy tömörülése (agglomerálódása) teljesen természetesnek és közigazgatásilag is többe-kevésbé rendezettnek tekinthető kérdés. Az Egyesült Államokban például ,, urban area" (városiasodott övezet vagy térség) fogalom egy olyan több - és különböző nagyságú - településből álló halmazt értenek, amelyeket sok közös szál, kapcsolat fűz össze és tesz egy sajátos területi egység szerves tagjaivá. Ezeknek a városiasodott térségeknek a minimális népességszáma 100 ezer fő, amelyből legalább 50 ezer főnek kell élnie az ún. „magterületei,1", amely az adott térség centrumának funkcióit betölti, de ez egyben nem jelenti azt, hogy ún. „központi funkciókat" kizárólag csak ez a településcentrum tölt be, hanem a közlekedési orientációkat és egyéb helyi adottságokat figyelembe véve a térség egészére nézve is központi funkciókat más települések is betölthetnek az adott térségen belül. Az urbanizált térségek belső strukturális viszonyainak ezen vonásai úgy vélem sokban rokoníthatók azzal a problémakomplexummal, amit a közép-békési városegyüttes felvet. Európában is nagyon sok hasonló példát hozhatnánk fel az ún. klasszikus nagyipari agglomerációkon (pl. a Ruhr-vidék vagy a Borinagc-n) kívül is. Ilyen sajátos nagyobb térségi képződmény például a holland Randstadt (körváros), amely Hága, Rotterdam, Utrecht, Amsterdam és Haarlem mellett még több közép- és kisvárost ölel fel. Franciaországban a Loire-menti „városfiizérek" vetnek fel sajátos, az integrált településfejlesztés irányába mutató igényeket. Minden valószínűség szerint ez a problémakör nálunk sem kerülhető meg. Hazánkban is többfelé - főleg az agglomerálódó térségekben - már egészen égetően vetődnek fel ezek a kölcsönös előnyöket és érdekeket figyelembe vevő integrációs igények. Hogy csak néhány példát említsünk, például a Sajó völgyében Ózdtól Leninvárosig, a Zagyva völgyében Salgótarjántól Hatvanig, a Tóth József által is említett Komárom-Esztergom közötti Duna-szakaszon vagy Tatabánya-Tata-Oroszlány térségében és nem 349
