Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Krupa András: A halál és a hazajáró lélek hiedelmei a Békés megyei szlovákoknál

likus rokonokkal). Korábban nyilvánvalóan minden vonatkozásban kölcsönösen táplálták egymást. Ezért feltételezhető, hogy a kétsopronyiak egykori csabai hagyományokat is ápolnak. Mezőberény sajátos fejlődésű nagyközség, részben összetett nemzetiségi képe következtében (magyarok, németek, szlovákok lakják), részben nyelvi sziget jellege miatt is, hiszen magyar települések ölelik körül. Ez is magyarázza talán, hogy viszonylag bőségesen gyűjthetők itt is a halotti hiedelmek. A gyűjtött adatok

6 alapján arra következtetünk, hogy korábban e hiedelmek mindegyike élt, természetesen helységenként, ill. települési, etnikai csoporttörcdékenként s ezen belül családonként kisebb-nagyobb eltérést mutatva. Ezért használjuk fel mintegy összehasonlításként főként a múlt században közzétett mai szlovákiai területnek a témakörünkhöz kapcsolódó adatait, melyek részben azt tanúsíthatják, hogy az itteni szlovákok mit őriztek meg az egykori otthon, a szlovák nép közös hiedelemrendszeréből. Ugyanakkor azonban számba vettük azt a tényezőt is, hogy az alföldi letelepedés óta eltelt idő során jelentős integrálódás következett be mind a nemzetiségen belül, mind pedig e folyamattal egyszerre a magyarsággal és az itt élő többi nemzetiséggel való kölcsönhatásként. Mindezt figyelembe véve sajátos néprajzi egységnek kell felfognunk a Békés megyei és a közeli Csongrád megyei szlovák településeket, annál is inkább, mert a benépesítés egyúttal a különböző helyekről érkező lakosok összetelepülése is volt, s vele párhuzamosan a szokások, a hiedelmek gyakorlásának egymásbaépülése, egymásba olvasztódása, ill. átvétele, vagy az átvétel miatt a korábbi sajátnak az elhagyása. S mivel a kapcsolattartás a letelepedés után e földrajzi kereten belül történetileg is állandósult, az itteni szlovákok csoportja - természetesen az adott helységen belül jelentkező egyes eltérő sajátosságokon túl - viszonylag egységes szemléletet teremtett a néphitben és a szokások gyakorlásában. A halál és a halott hiedelemkörének most feldolgozott anyaga is ezt igazolja. Századunkig az itteni szlovákok szinte valamennyien hittek a hiedelemkör legtöbb hiedelmében, rituális előírásait rendszeresen megtartották. Az adatközlők jórésze is végrehajtotta egykor, ill. gyakorolja őket ma is. (Ez utóbbi nagyon ritkán bizonyítható, szerencsés helyzetben van a kutató, ha az adatközlő be meri neki vallani.) Másik részük csupán tud róluk, szüleikre, nagyszüleikre hivatkoznak, hogy gyermekkorukban még hitték vagy alkalmazták. Az adatközlőknek elenyésző részét alkotják csupán azok, akik nem emlékeznek az egykori gyakorlatra. Az adatközlők zömének a közelmúltban hunyt el valamelyik hozzátartozója, tehát valamennyi feldolgozott adat egyúttal e hiedelemkör mai állapotát és gyakorlatát is rögzíti. Az adatközlők kor szerint az idősek, ill. a középkorúak csoportjába tartoznak. A két korcsoport között alig érzékelhető ismerctbeli különbség. Az idősebbek nagyobb számban hisznek a hiedelmekben, a középkorúak már kritikával is illetik az ifjúkorukban általuk is gyakorolt hagyományt. Ennél a hiedelemkörnél a társadalmi rétegek között mutatkozó eltérés és különbség - noha a szlovák lakosság különböző rétegeiből verbuválódtak az adatközlők - nem érződött, inkább a nem azonos vallásúak, ill. az egyes helységek között lehetett észrevenni történeti és időbeli fáziseltolódásokat. A hiedelmek mai ismerete és az igen sokban való hit a hiedelemkör szívós továbbéléséről árulkodik. Az itt feldolgozott hiedelmeket, rítusokat négy kategóriába sorolhatjuk: a) A közösség által megfigyelhető, kontrollálható ritusok szinte mindegyike elhalt a II. világháborút követő első évtizedben. Pl. az ételnek a sírra kivivése, a halotti toron a halottnak való külön terítés (bár ez utóbbi a legtöbb helységben már a századelőn sem élő gyakorlat). Mai előfordulásuk csak véletlenszerű, egyedi jellegű, ill. az idősebbek még megvalósít323