Békési Élet, 1978 (13. évfolyam)

1978 / 1. szám - SZEMLE

tett kérdésekkel leginkább összefüggő feldolgozásokra hivatkozzunk - kiemelkedő állomása Mályusz Elemér (Egyházi társadalom a középkori Magyarországon. Bp., 1971.) és Bónis György könyve (A jogtudó értelmiség a Mohács előtti Magyarországon. Bp., 1971.). Jakó a középkori erdélyi értelmiség kialakulását az erdélyi írásbeliség kialakulásának és elterjedésének, valamint intézményeinek (levéltárak, könyvtárak) kutatásával közelíti meg. Voltaképpen intézménytörténetet ad, hogy az intézmények történeti fejlődésének bemutatásával magára az okra, a társadalomban, illetve azt megelőzően a gazdasági, termelési körülményekben végbemenő változásokra, illetve állapotra mutasson rá. Az írás, az írásbeliség jellegzetesen értelmiségi funkció és szoros összefüggésben áll a mindenkori organizációval. Leghűbb tükre az egyes korok, közösségek gazdasági-, társadalmi, nem különben kulturális viszonyainak. Az írásbeliség társadalmi-, kulturális vonatkozásai (írás-olvasás, ezek tanítása, könyvírás, könyvkészítés, nyomdászat, könyvtár, stb., illetőleg a levél, a feljegyzés, a levelezés, az okmány, a levéltár, stb.), ezek állapota, munkája pedig rendkívül árulkodó nyílt beszédű az élet egésze, a mindenkori valóság felől. Jakó igazán jól „törekedett a történetkutatás országos és nemzetiségi érdekei egyidejű szolgálatára" azzal, hogy ezeket a kevéssé kutatott, alig ismert területeket, tárgyköröket feltárta. Kutatásai eredményeként világosan áll előttünk az a kulturális örökség, amit a középkori erdélyi magyar értelmiség létrehozott és ránk hagyományozott. Ennek a hatalmas örökségnek a számbavétele, értékének, máig tartó hatásának felmérése, felhasználhatóvá tétele Jakó tanulmánykötete. Mégpedig úgy, hogy az örökségből egy szemet sem enged elveszni, hiszen minden feltárt, megismertetett apró mozzanat is érték, az erdélyi magyar-románszász együttélés fontos dokumentuma. Jakó a 18 tanulmányt három fejezetbe sorolja. Az első fejezet címe írástudás - írsáhasználat - Értelmiségi fejlődés. Az ebbe a fejezetbe sorolt 4 tanulmány az erdélyi írásbeliség kialakulásával, fejlődésével mutatja be az értelmiség kezdeteit, kialakulását, fejlődését. Az egyik tanulmány a laikus értelmiség kialakulásával foglalkozik és összeveti az erdélyi fejlődést az akkori Európa viszonyaival. Külön tanulmányt szentelt Rődi Cseh Istvánnak, az erdélyi magyar írásbeliség egyik úttörőjének. A negyedik tanulmány már az erdélyi írásbeliség egyik legfőbb intézményét, az erdélyi vajdai kancellária szervezetét, munkáját ismerteti, a XVI. század elején. A második fejezet írásemlékek - Iratvédelem - Levéltárügy cím alatt ugyancsak négy tanulmányt tartalmaz. Az első az úgynevezett „torockói legendával" foglalkozik. Torockó bányász népe a feudális megkötöttségektől való mentesülés érdekes módját választotta. A bányászfalu korábbi kiváltságos állapota a XVIII. század végére vitatottá vált egyrészt a belső osztályharc, másrészt a mind jobban tért hódító tőkekoncentráció, tőkefelhalmozás, illetőleg a kezdeti tőkés gazdasági- és társadalmi fejlődés következtében. A mindjobban szorító helyzetben a torockóiak 1785-ben „megtalálták" III. Endre 1291-ben számukra kiadott kiváltságlevelét, mely mindazokat a jogokat tartalmazta, amelyekért a torockóiak küzdöttek, amiknek a megtartásán munkálkodtak. Jakó többek között az íráskritika módszerével, széles körű oklevéltani ismeretek segítségével kritikusan vizsgálja a torockói kiváltságlevelet, amit ő is, ugyanúgy, ahogy Heckenast Gusztáv is tette, hamisítványnak minősít és jó példának állít az antifeudális küzdelmek érdekes és változatos eszközei köze. Ebben a fejezetben közli összefoglaló tanulmányát az 1575-1841 között keletkezett erdélyi levéltári utasításokról. Ehhez csatlakozóan ismerteti Viser Lipót Bihar megyei levéltáros 1785-ből való tanulmányát a megyei levéltárak rendezéséről. A negyedik közlemény is levéltárüggyel foglalkozik: A levéltárvédelem kérdését vizsgálja az erdélyi református egyházban. A harmadik fejezet az írás, az írásbeliség legmagasabb formájával a könyvvel kapcsolatos. A fejezet címe: Könyv - Könyvnyomtatás - Könyvtár. Ebbe a fejezetbe sorozta be Jakó a legtöbb tanulmányt, számszerint tízet. Ezzel is érzékeltetni kívánta a középkori Erdély magyar könyvkultúrájának nagyságát, jelentőségét. Az első tanulmány Nagyvárad szerepét határozza meg középkori könyvtártörténetünkben. Egy a Corvina és Erdély viszonyáról szól, a harmadik pedig Nagyszeben XVI. századi latin betűs könyvnyomtatását mutatja be. Szinte izgalmasnak mondható az a tanulmány, amely Az 1544. évi román katekizmus nyomában címet viseli. Ez a katekizmus a legrégibb románnyelvű nyomtatvány. Nagyszebenben készült; luteránus hitvallás. Művelődéstörténeti jelentősége szinte felmérhetetlen. Könyvtárnyi irodalom foglalkozott vele s most mégis úgy érezzük, hogy Jakó újat, lényegest tud mondani, mind az 137