Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Vitányi Iván: Az ének-zenei általános iskolák és a közművelődés

hogy a köznevelés és a közművelődés fejlesztése egyaránt megköveteli, hogy az ének- és zenei nevelésnek tie csak tartsuk az elért pozícióit, hanem tovább is tudjuk erősíteni. A hogyan kérdésében, a tovább kérdésében külön kell választanunk az ének-zenei és a normál általános iskolákat. Az ének-zenei iskolák rendszere, amely tulajdonképpen itt Tarhoson indult el speciális körülmények között ugyan, de mégis országos jelleggel, időtállónak bizonyult és változatlanul szükség van rá, mindenekelőtt azért, hogy műhelye legyen az általános zenei nevelésnek. Hiszen Tarhos megindításakor is azt hangsúlyozták az alapítók, hogy nem feltétlenül zenészeket akarnak nevelni. Tehát nem a szakzenei nevelésnek a műhelye ez az iskolatípus, hanem az általános zenei nevelésnek olyan módszereket kell itt kialakítani és kikísérletezni, amelyek szélesebb körben alkalmazhatók. Persze az ilyen kísérleti műhely ugyanakkor azt is megköveteli, hogy a szakkérdésekkel is foglalkozzanak bővebben, de az eredmények lényegét, esszenciáját át lehet adni, át lehet venni a többi iskoláknak. A két rendszer tehát kiegészíti egymást, s akkor működik jól ha szervesen kapcsolódik össze. Ez persze nagyon sok problémát vet fel, amelyekről időnként éles viták folynak zenész körökben, pedagógus körökben, általános köznevelési és közművelődési körökben. Amikor ugyanis az elért eredményeket egészen széles körben akarjuk népszerűsíteni és közkinccsé tenni, akkor sok, komoly és kemény probléma vetődik fel: nincsen elegendő pedagógus, nincsen olyan pedagógiai módszer sem, amely önmagában a bölcsek köve gyanánt szolgálhatna, mindenkit eleve képessé tenne arra, hogy megfelelőképpen tudja alkalmazni. Ezzel együtt, ezt beleszámítva, azt kell tehát mondanunk, hogy ennek a kettős rendszernek a fenntartása az ének-zenei nevelés fejlesztésében a jövőben is fontos és gyümölcsöző. Bizonyos kiigazítások természetesen szükségesek. Én egyről szólnék, amit már többször szóvátettem -, bár egyelőre eredmény nélkül. Az ének-zenei iskolákban végzett vizsgálatunkból is kiderült, hogy az ének-zenei iskolák növendékeinek az országos átlagnál jóval nagyobb része értelmiségi és vezető származású. Ez kétségtelenül ellenkezik az iskola eredeti céljával. A megoldás azonban nem az, hogy kevesebb ének-zene iskola legyen, ahová az értelmiségi szülők gyermekei járhatnak, hanem, hogy több legyen azokból az ének-zenei iskolákból, ahová a munkás és paraszt szülő is elviheti a gyermekét, az iskola műhelyjellege akkor érvényesül igazán, ha ez a lehetőség fennáll. Van az ének-zenei nevelésnek egy olyan vonatkozása is, amelyről ritkábban beszélünk: s ez az egész művészeti nevelés szempontjából való jelentősége. Kodály nevelési elképzeléseinek (nem pusztán a zene terén van jelentőségük, hanem az egész művészeti nevelésre kiterjedően. A Kodály által kialakított alapelvek valóban alkalmazhatók az egész művészeti nevelésre. Ha tudniillik tényleg alapelvekre és nemcsak egyes sokak által tévesen alapelvnek vélt módszerekre gondolunk. Én úgy érzem, hogy Kodály zenei nevelésének két fontos alapelvét kell kiemelnünk. Az egyik az aktivitás, az tehát, hogy a zenére zenével kell nevelni, méghozzá nem pusztán zenehallgatással, hanem a zene éneklésével, vagy előadásával, s e vonatkozásban nem valami babona folytán emelkedik ki Kodálynál az éneklés, hanem azért, mert az a legjobban elérhető mindenki számára. Az elv lényegét már Arisztotelés is megfogalmazta: akkor lehet megismerni valamit és különösen a művészetet, ha az ember maga is gyakorolja. Az aktivitás elve tehát nemcsak a zenére érvényes, hanem minden művészetre maximálisan alkalmazható. Nem kevésbé fontos a másik alapelv, hogy a művészetre jó művészettel kell nevelni, minden szinten. Ez az elv élesen szemben állt az akkori nevelői gyakorlattal, amely a tandalok rendszerére épített. (Ehhez még ma is hasonló az a fajta képzőművészeti nevelés, amely a gyereket, amikor pedig még képes arra, hogy saját magától művészi értékű alkotásokat hozzon létre, arra kényszeríti, hogy olyan másolatokat készítsen elébe tett tárgyakról, amelyek gúzsbakötik a fantáziáját.) Kodály ezt az elvet tagadta meg, kimondva, hogy a legkisebbeket is az igazi művé55