Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Vitányi Iván: Az ének-zenei általános iskolák és a közművelődés

közművelés ügyét állította az egész zenei élet homlokterébe. Majdhogynem lehetetlen itt szétválasztani, hogy mikor végződik a köznevelés cs mikor kezdődik a közművelődés, a kettő anynyira ugyanazt jelenti Kodály koncepciójában. Az iskola ezen az egységen belül kapott igen komoly és fontos szerepet, részben negatív, részben pozitív okból. Negatív okból azért, mert Kodályéknak arra kellett felfigyelniük, hogy az akkori iskola, zenei nevelés éppen nem haladt jó irányba, ha tehát bármit szeretnénk elérni a zenei nevelésben, akkor az iskolát kell mindenek előtt megreformálni. így került ennek a koncepciónak a középpontjába, fókuszába az iskola, mint a zenei nevelés alapvető tényezője. Ha széles körben vizsgáljuk a zenei nevelés területeit, sok szektort kell szemügyre vennünk: a tanórán és a tanórán kívül folytatott zenei tevékenységet, amely utóbbi lazábban, de nem kevésbé erősen kapcsolódik az iskola működéséhez. Tekintetbe kell venni továbbá az iskolán kívüli zenei művelődést, ezen belül egyrészt a család zenei nevelését, amely Kodály intenciója szerint is alapvető, másrészt a kortárs csoportok által képviselt zenei hatást, harmadrészt a közművelődés, tehát a művelődési házak, klubok, ifjúsági szervezetek által nyújtott zenei nevelést, negyedszer a tömegkommunikáció zenei műsorait. Hatalmas és széles ez a terület, igazán eredményesen csak akkor dolgozhatunk, hogy ha valamennyi szektor ugyanabban az irányban hat. Hiába képvisel például az iskola valamilyen zeneiséget, ha ugyanakkor a rádió, a televízió, a koncertélet, a vendéglők, a mindennapi élet minden alkalma más zenét sugalmaz és terjeszt. Ez esetben kétségtelenül az iskola lesz a vesztes. Ilyen módon tehát a különböző tényezők egységének a megteremtése ma is a legfontosabb feladat. Most nézzük az egész problémát közvetlenül a közművelődés szempontjából. Az ország zenei műveltsége, zenei élete rendkívül sokat fejlődött a felszabadulás után, azt is mondhatjuk, hogy ma egyik legdinamikusabb ága az egész közművelődésnek. Ebben több ok is szerepet játszott, így egyebek közt az is, hogy míg a televízió a mozi vagy a színház elől egy ideig valóban elvon bizonyos tömegeket, éppen a zenében nem fejt ki ilyen hatást. Ez azonban kevés a jelenség magyarázatához. Alapvetőbb ok az ének-zenei oktatás rendszerének felszabadulás utáni kifejlődése, beleértve a valamennyi általános iskolában folyó ének-zene tanítást, és a szakosított ének-zenei általános iskoláknak a szerepét egyaránt. A hatásukat nagyon sok tényezőn keresztül lehet követni. Ide vonatkozó vizsgálatunk igen határozottan tudta bizonyítani azt, hogy azok a gyerekek, akik az ének-zene iskolába jártak, évekkel később is megőrizték a zene iránti különleges fogékonyságot. Ez feltehetően egész életükben elkíséri őket. A művészeti nevelés persze mindig is az egész életre szól, de ez bizonyos értelemben különösen vonatkozik a zenére. A zene ugyanis azok közé a művészetek közé tartozik, amelyek nagyon szorosan kapcsolódnak az ifjúsághoz. A zenei élmény tehát, amit az ember tíz- és húszéves kora között vagy még korábban szerez meg, az egész életre vonatkozóan alapvető jelentőségű. A pszichológiából ismerünk más, hasonló jelenségeket. Tudjuk hogy az a gyerek, aki egészen kis korában nem kapja meg az anyai szeretetet, később ezt nagyon nehezen tudja pótolni. Ugyanilyen a beszéd képessége is, amit körülbelül egy és hároméves kor között ki kell alakítani. Ha valaki olyan helyzetbe kerül, hogy ekkor nem tudja megtanulni, az 20 éves korában már nem tud megtanulni beszélni. A zenei neveléssel is hasonló a helyzet. Aki 18-20 éves koráig nem tanulja meg a zenét élményként kezelni, annak később a legritkább esetben fog sikerülni. Nem pontosan ugyanez a helyzet a filozófiai, a természettudományos, sőt még irodalmi műveltséggel sem - bár valamiféle korai indítás ott is szükséges, de később mégis jobban pótolható. A zenei indítást mindenképpen gyerekkorban kell megszereznie az embernek, és az így szerzett fogékonyság akkor is elkísérheti, ha közben esetleg zenei ízlése megváltozik. (A fogékonyság ugyanis a változásra való hajlamosságot is jelenti.) Ebben az értelemben tehát határozottan azt kell mondanunk, 54