Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 4. szám - LÁTOGATÓBAN - Hajdú Mihály: A nyelvtudomány és a nép szolgálatában. Vendégségben Végh Józsefnél

Helynévkutatással már korábban is foglalkoztak jelentős eredménnyel. Ha nem is kedvezett a háború utáni időszak a helynevek gyűjtésének, nem lehet egyszerűen azzal magyarázni az újabbkori nagy föllendülést, hogy „most már szabad" ismét helyneveket gyűjteni, közzétenni és vizsgálni. Valakinek föl kellett hívni a figyelmet arra, hogy a mezőgazdaság nagy átalakítása, a téeszmozgalom elterjedése, a táblásítás a régi helynévállományt, különösen a dűlőnevek örökbecsű kincsét teljesen elsöpri. Itt él köztünk az utolsó nemzedék, amely még használta, ismeri a neveket. Ha most tőlük nem gyűjtjük össze az anyagot, nem lesz már módja a minket követőknek, s az utókor vádja bennünket ér majd emiatt. Ezt nemcsak kimondani, hanem megértetni, elterjeszteni, szinte közhellyé kellett tenni minden értelmes magyar ember számára: tanácsi vezetők, vidéki pedagógusok, középiskolai diákok számára. Ezt a nem kis föladatot vállalta és hajtotta végre Végh József. Ezért a kezdeményezéséért utódaink hasonló tisztelettel emlegetik majd a nevét, mint mi az előttünk járó Pesty Frigyes történészt, aki száz évvel ezelőtt kezdett hasonló munkához. így vall a máról Végh József: ,,A helynévgyűjtő mozgalom valóban mozgalommá vált. Alig van olyan megye, ahol a megyei tanács vagy valamelyik felsőoktatási intézmény irányításával ne folyna helynévgyűjtés. Legutóbb a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetsége javaslatára indult el a kezdeményezés a hazai szlovákok által lakott helyneveink összegyűjtésére, melynek egyik társadalmi irányítója éppen Békés megyei: Krupa András. S a szlovák szövetség kiadásában meg is jelent erre egy útmutató, Sipos István szép összeállításában." S mindennek a mozgalomnak az irányítója, szervezője Végh József volt. Tárgyalt, intézkedett, bátorított, segített, szakmai, módszertani tanácsokat adott, kiadót keresett, pénzt teremtett stb. S tette ezt még a közelmúltban, hosszas súlyos betegsége idején is. Közben nem fordított hátat az „elmélyült "tudományos munkának sem. Száznál több cikk bizonyítja, hogy részt vett a tudományos életben is. Földolgozta nyelvjárási gyűjtéseit, új, korszerű megállapításokat tett a magnetofonos népnyelvi szöveggyűjtésről is. Részt vett a Magyar Nyelvatlasz adatainak ellenőrzésében, s számtalan helyen végzett magnetofonos szövegfelvételt. Most, a tudományos pálya csúcsán ismét visszatért szülővárosához, Békéshez. 1974 elején javaslatot tett a város monográfiájának megíratására. Miután Békés megyében már több alapos helytörténeti monográfia jelent meg az utóbbi időben (Nagy Gyula szerkesztésében Orosháza története és néprajza, Szabó Ferenc szerkesztésében előbb a kétkötetes Mezőberény története, majd ugyanebben az évben Vésztő története), Békés városa is elhatározta történelmének megíratását. Míg a történeti és földrajzi rész szerkesztője Szabó Ferenc lesz, a néprajzi és nyelvjárási rész gondozását Végh József vállalta. Röstellkedve kért elnézést szülővárosától, amiért az ez év márciusára tervezett munkacsoport-értekezletre nem tudott elmenni, s mentségéül hozta föl, hogy ő az egész országot szolgálja, s akkor is máshova szólította a kötelesség. Aligha tévedett: nagy és igaz üeyet szolgál, a tudomány és a nép megismertetésének, megismerésének az ügyét. És most itt, a Nyelvtudományi Intézet ódon falai, de friss szellemének hatása alatt, nyugdíjba vonulása előtt, a boldog nagyapaság első napjaiban, ajól megérdemelt pihenés előtt hadd kérdezzük meg Végh tanár urat: Mit hagy örökül azoknak, akik követik a pályán? Milyen tanácsot ad? Milyen útravalóval látja el a tovább dolgozókat? Mit üzen megyéjének, szülővárosának, Békésnek? „Szeressük szülőföldünket, hazánkat, népünket, ugyanakkor becsüljünk meg más népeket, nemzetiségeket is! Ismerjük meg a magunk és egymás kultúráját, erkölcsi értékeit, és szolgáljunk, szolgáljunk, szolgáljunk minden nemes ügyet mindig emberséggel és alázatosan!" 474