Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - TELEPÜLÉSSZERKEZET-VÁROSFEJLESZTÉS - Tóth József: Gondolatok a közép-békési centrumok koordinált fejlesztésének szükségességéről és lehetőségeiről

milag és formailag egyaránt bővült - a koncentrálódás objektív folyamata követelményeinek megfelelően. Mégis: radikális elhatározásra Magyarországon mind ez ideig ne jutottunk. Valószínűleg igaz az az álláspont, mely szerint az emberek általában a technikai újításokat szívesen átveszik, azonban az egyes szervezeti megoldásokat, változtatásokat illetően - főleg szemléleti okokból - eléggé konzervatívak (Lauge, O. 1965). Ez a magyar közigazgatási szisztémával kapcsolatban különösképpen elmondható (vö.: Hencz A. 1973). Hazánkban a jövőben a termelőerők fejlődése és az urbanizálódási folyamat továbbra is dinamikus lesz, de területileg egyenletesebb módon valósul meg. Ez azt eredményezi, hogy az ellentmondás a funkcionális egység és közigazgatás széttagoltság között - ez utóbbi szisztéma „rugalmasabbá" tétele nélkül - tovább mélyül és most már a kevésbé fejlett területeken (így az Alföldön) is jelentkezni fog. Nem lehet kétséges, hogy ez ellentmondás feloldásához társadalmi érdek fűződik. Mindazok, akik - a problémát érzékelve - a település fogalmának konzervatív megközelítését elvetik, érdeklődéssel figyelik azokat a vizsgálatokat, amelyek „A közigazgatás komplex tudományos megalapozása" c. országos kutatási főirányon belül, különösen „Az urbanizáció hatása a közigazgatásra" c. témában folynak. Ezeknek a kutatásoknak reprezentatív, témánk szempontjából különösen érdekes eredménye a Tatabánya-Tata-Oroszlány városhármas, illetve e háromközpontú városrégió feltárása (Kiss I. 1976b). E vizsgálatok a KGST keretében végzett környezetvédelmi kutatásokkal összehangoltan folytatódnak. Ez a koordináció mindenképpen szerencsés, hiszen-elsősorban az olyan ipari, urbanizált térségben, mint éppen a tatai - a környezetvédelem a szomszédos városok együttműködését különösen szükségessé teszi. A Komárom megyeihez hasonló célkitűzésű vizsgálatok kezdődtek (Tóth J. et al. 1976a, 1976b) a fenti témában a közép-békési városrégióra vonatkozóan is. Az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet Alföldi Csoportjában folyó kutatások spektrumának kiterjesztése lenne kívánatos. Ezek a vizsgálatok, amellett, hogy a közép-békési centrumok koordinált fejlesztési stratégiája számára biztosabb alapot szolgáltatnának, a merőben más típust képviselő komáromi városrégió kutatási eredményeinél összevetési bázisként szerepelhetnének, nagyban kiterjesztve az eredmények általánosíthatóságának lehetőségeit. 3. A közép-békési városrégió: tények és megállapítások Az alföldi - elsősorban a szomszédos - városok közötti együttműködésnek történelmi előzményei és hagyományai vannak. Elég itt utalnunk a hajdúvárosokra vagy a Kecskemét-Nagykőrös-Cegléd alkotta „három város"-ra. Az 1930-as évek első felében is született javaslat az alföldi szomszédos községek és városok közös szervezetének kialakítására (Déznai V. 1934). A javaslatban hét városcsoport (köztük a békési) szerepel. A szerző Békéscsaba, Békés és Gyula mellett Orosházát, valamint környéküket is a városcsoportba sorolja, és így mintegy 200000 lakosú térséget határol el. Bár a javaslat rendelkezik bizonyos racionális maggal, létrejöttét nem azok a tényezők motiválják, melyek napjainkban a közép-békési centrumok kérdését napirendre tűzik. Vannak persze ebből az időből a valóságtól teljesen elrugaszkodott, komolytalan elképzelések is. Közülük egy nevet is ad az új településnek, (sőt egyes utcáinak is): „Bojárnak nevezem a Gyula-Csaba Békés háromszögben elterülő és felépítendő új világvárost" - írja a szerző (6. o.) „E városnak tíz év alatt félmillió '8. o.), esetleg egymillió (25. o.) lakosa lenne (Gyalui Boér Gy. 1941). A teiiiielőerők fejlődésének dinamikusabbá válásával párhuzamosan és elért szintjének megfelelően az utóbbi évtizedben szaporodtak azok a publikációk, melyek a közép-békési térség környezetéből való kiemelkedésre, központjainak fokozottabb funkcionális összefonódására közölnek adatokat. Ezek akialakuló egységes munkaerő-vonzáskörzetről, kölcsönös munkaerő-áramlásról (TóthJ. 1966, Becsei J.-Dövényi Z.-Sitnon I. 1974) tanúskodnak, a fejlettségi szint növekvő területi differenciáival (Rakonczai J-Simon I. 1976) a migrációs folyamat sajátosságaival (Tánczos-Szabó L.-Tóth J. 1976), az idegenforgalom áramlási irányaival (Mosolygó L. 1975) foglalkoznak, az abszolút és relatív népességkoncentrálódás folyamatáról (Tóth J. 1969) szólnak. Ez utóbbi folyamatnak a felszabadulás után a 342