Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 3. szám - TELEPÜLÉSSZERKEZET-VÁROSFEJLESZTÉS - Tóth József: Gondolatok a közép-békési centrumok koordinált fejlesztésének szükségességéről és lehetőségeiről

dönthetik el a minél hatékonyabb működés elvét szem előtt tartva, nyilvánvalónak látszik, hogy a formálódó telepiilésegyiittesek, városrégiók további, tudatos fejlesztése számára a valamilyen szinten centralizált közigazgatási szisztéma kedvezőbb feltételeket teremt. A világszerte kialakuló nagyvárosi agglomerációk a koordinált fejlesztés és üzemeltetés, valamint a közigazgatás kérdéseivel kapcsolatosan is számos, bonyolult és nehezen megoldható feladatot vetnek fel (Bcrényi S.-Szalai É.-Szatmári L. 1973). Az mindenképpen tény, hogy a világ minden, a gazdasági fejlődésnek legalább közepes szintjét elért országában a városok koncentrálódásából fakadó problémákat igyekeznek tervszerűen megoldani, illetve megelőzni azokat, és túllépnek a település szűk, a közigazgatási határokat áthághatatlannak tekintő szemléletén. Az NDK-ban például mintegy 385 községi szövetség van; ezekhez 2600 város, ill. község tartozik (Schulze, G. 1975). Lengyelországban a policentrikus koncentráció területein az egyes települések közötti együttműködésnek jelentős hagyományai vannak. Az együttműködés nemcsak funkcionális, hanem strukturális is - települési bizottságok működnek. Az 1975-ös közigazgatási reform óta az együttműködés lehetőségei bővültek, formái egyszerűsödtek (Rybiczki, Z. 1975). Egyre általánosabbá váló tendencia mind a fejlett tőkés országokban, mind a szocialista országokban, hogy a várost és környezetét egységként tekintik. Ez a szemlélet Magyarországon is támaszkodhat bizonyos korábbi előzményekre, általános elterjedéséről és elfogadottságáról azonban máig sem beszélhetünk. 2. Az agglomerálódás folyamata Magyarországon Hazánkban az a gazdasági egység, melyet a település és vonzáskörzete - legalábbis a vonzáskörzet belső övezete - természetszerűen alkot, tradicionálisan a közigazgatási széttagoltság állapotában van. Elsősorban szemléleti változást kellene elérni abban a kérdésben, hogy a település - és itt elsősorban a központi szerepkörű településekre gondolunk - ne pusztán a közigazgatási települést jelentse és annak határainál véget érjen, hanem településföldrajzi értelemben a várost és közvetlen vonzáskörzetét együttesen. Egyes szerzők ennek szellemében városi tájegységnek tekintik a középfokú, részleges középfokú és a kiemelt alsófokú központokat, valamint az ezek által középfokú ellátásban részesített községeket. (Madarász T. 1973). Ennek a szemléletnek természetes következménye az a követelmény, hogy a településtervezés nem állhat meg a település belterületének vagy közigazgatási területének határainál, hanem mintegy tájegységi tervezéssé kell alakulnia. Ez a probléma hazánkban különösen a felszabadulás után vált nyilvánvalóvá és kiélezetté, amikor a termelőerők fejlődése és vele az urbanizálódási folyamat minden addiginál nagyobb mértékben felgyorsult, és a folyamat mintegy szétfeszítette az államigazgatási területi beosztás kereteit, jelentős konfliktust okozva a hagyományos rendszer, valamint az urbanizálódási folyamat között (Bcrényi S. 1975)A felszabadulást követően hamarosan sor került ugyan a budapesti és néhány vidéki agglomeráció közigazgatási „elismerésére", de dinamikus fejlődésünk-gátló intézkedéseink ellenére és részben hatására - újratermelte az új közigazgatási határokon túl is a budapesti agglomerációt, és számos vidéki várossal kapcsolatban hasonló jellegű folyamatot erősített fel vagy indított meg. Hazánkban is - mint a világ minden országában - a legerőteljesebb agglomerálódási folyamatok és a városegyüttesek intercentrális kapcsolatainak intenzifikálódási jelenségei a gazdasági növekedés legexponáltabb területeire, a fejlettebb térségekre koncentrálódnak. (Ilyen pl. Budapesten kívül a Sajó völgye, a tatai szénmedence, a Komárom-Esztergom közötti településsáv, Pécs környéke stb.) Sajátos településszerkezete, az országos területi munkamegosztásban betöltött szerepe miatt az Alföldön e folyamatok hosszú ideig nem váltak jelentőssé. Az egyetlen lényeges kivétel Szeged volt (Tóth J.-Krajkó Gy.-Pénzes I. 1969). Kétségtelen, hogy az elmúlt két évtizedben további agglomerációk közigazgatási „elismerése" történt meg. Tény az is, hogy a „városkörnyéki község" kategóriájának létrehozásával a központ-vonzáskörzet relációk növekvő fontosságának elismerése felé tettünk lépést. Az sem tagadható, hogy a közigazgatási szisztéma adott kereteit érintetlenül hagyó együttműködés is kiterjedtebbé vált, tartal341