Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Krupa András: A Bódisné-monda mai Békés megyei változatai

- Hát csak égessük el! - mondták. - Csak égessük el! Még egyszer olyan kúp nádat raktak. Akkor is fingott, de elégett az öregasszony! Aki nem hiszi, menjen el Békésre, kérdezze meg a temetőcsősztül, hogy hol van eltemetve. Az majd megmutatja. V. Adatközlő: Ürmös András, 56 éves Békéscsaba, 1976. 1946 tavaszán bekerültem Békéscsabára. Lakásom Jókai utca 17 szám alatt volt, özvegy Megyeri Jánosnénál. Annak akkor az életkora körülbelül olyan 75-80 éves lehetett. És ő vetette föl ezt a boszorkánydolgot, hogy őneki is a szülei vagy kije mesélte, hogy Békésen elégették Bódisnét. Mert az elöljáróságra ő hordta befelé a rántott-tojást, a főtt-tojást, a nyers-tojást, és megsokallták, hogy hát hunnan szerzi? Jószágja sincsen, honnan szerzi azt a sok tojást? Többek között az egyik alkalomkor nem volt tojás ott, az elöljáróságon, mert nem mondottuk akkor, hogy tanács, sem községháza, hát: elöljáróság! Nem volt ott tojás, és a község bírája elküldte abba az időbe a hajdút, ilyen küldöncféle, vagy nem tudom én, hogy milyen nevet adjak még neki, hogy nézze meg, mi van ezzel az asszonnyal, hogy hát mér nem hozza a tojást. Elmögy a lakássára, ott volt nem messzire az elöljáróságtól, elmögy a lakássára, és mondja, hogy hát: - Hol a nagymama? - Hát nem tudom... - És mondd, kislányom, hunnan szerzi a nagymama ezt a sok tojást, mert hol nyersen, hol főve, hol rántottába, hol ezt, hol azt hoz az elöljáróságra. - Nem tudom. Tessék odanézni - aszongya - ott van a gerenda tetejére rátéve egy kő. Azt szokta - aszongya - a szájába venni, és - aszongya - akkor ő sajátmaga tojja a tojást. És úgy hordja, süti, satöbbi, viszi. Majd ekkor az elöljáróságnál nagy izét vert ez a dolog, hogy hát: - Hogyan? Miféle asszony ez? Hogy szerzi ezt a tojást? És elhozták azt a követ, majd ugyanúgy szájába vette a bíró, a jedző, ugyanők is tojták a tojást! - Na, ez bűbájosság! Satöbbi. Hát elitélték, és kivitték arra a bizonyos... Bódisnét arra a dombra. Nevit, hirtelen nem jut eszembe, milyen dombra. Elvitték, és hát meg akarták égetni. De a tűz mindig elaludt, mikor hát különböző böndőgőzt engedett ki magából, elaludt a tűz. Ekkor azt mondták neki, hogy hát: - Hát hogyhogy nem tud - aszongya - megégni ? - Kérem - aszongya -, adják ide nekem azt a követ - aszongya -, amit elvettek tőlem. Ekkor aztán belenyugodott abba Bódisné, hogy hát ő most meg fog halni. Mert ezeknek a régi boszorkányféléknek nevezett személyeknek olyan bizonyos nehézségeik voltak a meghalás alkalomkor. Vagy egy hozzátartozót vagy valami tárgyat meg kellett fogni, hogy hát akit következőleg hozzáérint, arra szálljon át ez a bizonyos. Hát így hallottam. VI. Adatközlő: Járosi Pál, 77 éves Mezőberény, 1974. Ju rozdHili. Tak tentoka bov dostáv tan zem, a potom priSov dáSt', tak ho dáSt' duriv. Tak bov u nás v staji. Sme mali eniho kondáSika tan, tak pocúvav tan, mu tam vipravuje. •175