Békési Élet, 1977 (12. évfolyam)

1977 / 1. szám - SZEMLE

ÁGNES, KOVÁCS - ALEXANDRU HOJOPAN (szerk): Din traditiile popularc alo románilor din Ungaria A magyarországi románok néprajza l. Budapest, 1975. 131 old. (Főszerkesztő: Balassa Iván) DANKÓ IMRE Kötetünk a Magyar Néprajzi Társaság Balassa Iván szerkesztette A magyarországi nemzetiségek néprajza című sorozata egyik kötete. Mind ez a kötet, mind a sorozat egésze szorosan kapcsolódik az 1975-ben Békéscsabán tartott nemzetiségi néprajzi konferenciához. A sorozat eddig megjelent kötetei közül a román kötet a legvékonyabb; tartalmában is a legszerényebb. Elárulva ezzel is azt, hogy a sokirányú, jelentős anyagi áldozatoktól sem visszariadó román nemzetiségi néprajzkutatás megfelelő kutatógárda, de széleskörű, nagyszámú román nemzetiség hiányában, bizonyos szép és eredményes hagyományok ellenére is a kezdet nehézségeivel küzd. Éppen ezért igényel ez a kötet nagyobb figyelmet, több törődést, mint a sorzat többi, jobb körülmények között létrejött tagja. Helyi vonatkozásban pedig azért kell, hogy figyelmünket felkeltse, mert a hazai románság igen jelentős része Békés megyében él. A kötetben megjelent munkák zöme is Békés megyei kutatásokra vonatkozik. Mielőtt a kötet ismertetésére térnénk, még azt is cl kell mondanunk, - amit különben a kötet minden közleménye hangsúlyoz - hogy a magyarországi románság új településű, többségében a XVIII. század derekán jött mai lakóhelyére. Ónálló, tájilag elhatárolható kultúrát nem alakított ki. Jelenlegi kultúrájában mindinkább elhalványulóan tovább él eredeti - főleg a bihari hegyvidékről származó - kultúrája és erősen terjed környezete más etnikumainak - elsősorban a magyarnak - a hatása. A kötetben tárgyalt helyek románságának legerősebb etnikai összetartó eszköze a nyelv. Eimek megfelelően a hazai románságra vonatkozó néprajzi kutatások leginkább folklór jellegűek. Ezen a területen vannak leginkább hagyományaik. Kevésbé mondható ez el anyagi kultúrájukról, amely a tájhoz való paraszti kötődés, a termelőmunka más etnikumokra nézve is azonos körülményei, eszközvilága stb. következtében alig különbözik a velük együtt, környezetükben élő más népekétől. A kötetet Ortutay Gyula bevezető szavai bocsátják útjára. Ortutay hangsúlyozza, hogy a magyar néprajztudomány és annak intézményei (Magyar Néprajzi Társaság, Ethnographia stb.) kezdettől fogva nagy jelentőséget tulajdonítottak a nemzetiségi néprajzkutatásnak és azt magas színvonalon, eredményesen művelték, köztük a románt is. A kötet első két közleménye ezt nagyszerűen igazolja. Ugyanis mindkét tanulmány széles körű, kiművelt kutatást feltételez. Ujváry Zoltán A turka-járás szokása a magyarországi románoknál című tanulmánya a néprajztudományban jól ismert és kellően feldolgozott maszkos, alakoskodó szokást néhány körösszakáli, méhkeréki stb. adatra hivatkozva széleskörű öszszefüggésbe állítja (kelet-európai, balkáni, román, bihar-aradi román). A tanulmány nagy figyelmet szentel a szokás magyar vonatkozásainak is, ami sok mindenen kívül nyelvileg is megmutatkozik (bíró, kisbíró stb.). Ujváry tanulmányához hasonló alapos filológiai felkészültséggel ad számot Lükő Gábor közleménye a népköltészet és a zene sajátos viszonyáról számos kétegyházi, méhkeréki, battonyai, gyulai, magyarcsanádi stb. kolinda pél•113