Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Sebő László: Szent Iván tüze a Nyitra környéki Zsérén

Állandóan ismételve felhangzott a dal, következtek a nevek. Egy név eléneklése után is indult volna a leánysereg, de a legények csoportjából valaki, - akik közben szintén összegyűltek, és a leányokkal ellentétes oldalon sorakoztak - nagy lódulással a tűznél termett, és csizmás lábával szétrúgta. Miért tette? Mert nem kellett neki az a lány. Nem akart a szeretője lenni. A tett, a tűz szétrúgása nem maradt megbosszulatlan. A leányok gyorsan pergő gúnydalba kezdtek, amit nehéz volt követni. Annyit azonban megértettem az „eredetiben" kimondott jelzők alapján, hogy sokszor obszcén tartalmuk nem volt hízelgő a legényre nézve. Miután az utolsó pár neve is az ének szárnyára került, a lelohadt tűz mellett új dalba kezdtek, melyezen tüneményes népszokásnak a befejező része volt. Ahol a nap nyugszik, Szűz Mária alszik Napfelkeltig. Lassan csengessetek, Ti apró gyiákok, Hogy aludjon Napfelkeltig. A szentiváni ének hasonló változatát gyűjtötte 1937-ben Zsérén Manga János is, akinek - mint az ottani tanító - egyik szállásadója voltam. (L. Magyar Népzene Tára, II.) A szokásról beszélgetve a falubéliek elmondották, hogy régebben a leányok eltették a legényektől kapott májusfát, a szerelem fáját, és áldozatul azt égették el Szent Iván éjszakáján. Legalább is akkor még, amikor a szokás erejétől hajtva megtartották. Mert egy kis színt, változatosságot vitt a falu életébe. Az Istcnnyomáról már a cementgyár csilléi hordják a mészkövet, de a szokásokat, legalább is a nyomaikat nem hordta cl az idő, mert Zsérét még most is az élő folklór falujának nevezik. 490