Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Vajda Péter romantikus stílusához (Egy prózavers elemzése)

Ahrimán, Ormuzdot, perzsáknak Bráhmáját, poéták apjának isteni csordáját, s ne forgassa tovább Pope, Leibnitz, Wolff, Burnet, Voltaire, Confucius, Melanchton, Calvinus, Luther, Helvctius munkáit. Tagadja meg és vesse máglyára őket Bayle, Spinoza, Piaton és Newton tételeivel együtt. De gondolunk itt az aulikus Hírnöknek továbbá a klerikális Szionnak és a Századunknak arra a dühös támadására is, amellyel 1838-ban az ún. triceps rcdakció - vagyis a Vörösmarty-Bajza-Toldy triász által szerkesztett Athenaeum egyik számának közismert mottója: „Az ész az Isten" - ellen az ateizmus dcnunciáló vádjával támadtak, kikezdve még a Csongor és Tünde panteista szellemű tudósának, aki mardosó kételyeire a természettől kér feleletet, „Erő az isten - úgy kell lennie" kezdetű monológját is. A filozófikusság - gondoljunk a himnuszok vallásbölcscletére - különben ugyanolyan j ól megfér a vers formai keretei között, mint ahogy a társadalompolitikai eszmék. A Vajdát megelőző felvilágosodáskori nemzedék költészete is igazolja ezt. Bessenyei György generációjának a munkásságában - ahogy a fentiekből, is érzékelhető - például külön-külön sűrűn találkozunk velük. Ilyen szerves egymásra építettségben, az egyéni és a közízlés-közgondolkodás fejlődését irányítani-befolyásolni akarva, a lírát és az epikát, a költészetet és a tudományt ennyire összeolvasztva, az „iker-természetnek" ilyen szemléleti szintjén azonban (sajnos olykor moralizálódidakticista tendenciával súlyosbítva is, ahogy erre az írásművek hasznosság-elvét hirdető Vajda prózaverseiben gyakran találunk példát) már nem. Ennyire összetett, ennyire szövevényes érzés- és gondolatvilágot már nem bír el a kötött forma versszerkezete. Nem tud alkalmazkodni a gondolat-érzelem- és élményépítés ilyen következetesen végigvitt párhuzamosságához; vagyis a költő által kiválasztott és hasznosított képelemeknek egy alig-alig módosuló hangulati-élményi közegben szekvenciaszerűen megismétlődő zárt ritmikusságához. De maga a versolvasó figyelem sem bírja el ezt a fajta tömörséget. Szükségszerűen ki kell hogy törjön a gondolat a vers formai béklyójából. Nem szorítható belé. Nem bír el ilyen erős korlátokat. Nem tud élni így, nincs elég levegője - nincs kellő atmoszférája. Különösen az olyan költőknél, akikben a gondolat és az érzés nem születik együtt a zárt ritmussal. Akik nem éreznek magukban olyan bátorságot, hogy a gondolatra bízzák a megfelelő forma kialakítását. Akiknek nincs formateremtő eredetiségük. S ilyen volt Vajda is. O sem tudott soha megszabadulni az előre eltervezett, előre megválasztott strófaszerkezet ritmuskényszere alól. Ezért állította róla Bajza József, hogy „nyűg volt neki a verses forma". * 400