Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Vajda Péter romantikus stílusához (Egy prózavers elemzése)

a maga érzékletes szépségével és döbbenetes erejével. Úgy érezzük teljesen jogos és helyénvaló a félszeg kérdés is: és nem jön-e villám engem is porrá égetni?" Érdemes megfigyelni, milyen lebegőek a kérdőmondatok. Látó és halló idegeket működtetnek, és érzelmekre, belső lelki folyamatokra reagálnak. Nincs konkrétságuk. A való világgal, a külső természettel csak annyi a kapcsolatuk, hogy az első a víz zajára, a nádas zúgására figyelmeztet. A másik kettőnek, amelyek szerencsésen fogják közre a fékevesztett természet tomboló zivatarának romantikus szóösszetételekkel, metaforákkal (fényutak, tűzszalagok) is élénkített, grandiózus képét, még ilyen laza kapcsolata sincs. Belső töprengésre utalnak, és kételyt fogalmaznak meg. Nyitott költői kérdés mindkettő, amelyre nem ad határozott feleletet senki. A képelemek is csak enyhén rezonálnak reájuk. Azt a szerepet szánja nekik Vajda, hogy a vívódó lélek érzelmi válságainak hű tükröztetői legyenek. S ezzel valójában vége is a művészi látást követelő párhuzam megvonásának. Mindössze a lezárás van még hátra: a varázslatosan ünnepélyesből az élet realitásához, a kizökkentett nyugalomból a test és a lélek békéjét jelentő csöndhöz való visszatalálás folyamata s vele az átélt esemény és érzés magasabb, panteista elvek szerinti értelmezése. Az életremény visszatér. A vad vihar jelenlétét megszokja a költő. S ahogy egyre jobban megnyugszik a természet, úgy nyeri vissza ő is lelke nyugalmát. Vajda szavaival szólva: a szellem „örömmelege" diadalt ült a test borzongásán. Eltűnnek a dühös felhők, előmerészkednek a csillagok, és benépesítik a tisztuló eget, majd rózsamosolyával a hajnal is eljő. Vége a káprázatnak. A természet borzalmas játéka befejeződött, kezdődik a robot, s már a kötelesség parancsol. Az iskolai rendtartás előírásainak eleget kell tenni! Vissza kell menni a városba, a templomba, „csekély falak közé Isten nagy templomábul", s a villámlás és mennydörgés természetes égi zenéje helyett be kell érni az ember készítette orgona mesterséges, földi muzsikájával. Mennyi minden van együtt, s mindössze 13 rövid, 6 nyomtatott sorra terjedő, villanásnyi mondatban! Egységes hatásúvá a felzaklatott idegállapot oldódásának finom descrescendója teszi őket. A gyorsan változó képek elvesztik kezdeti dinamikusságukat, igei állítmányaik statikusakká lesznek. Hevük kialszik, megnyugszanak. Akár a mondatok, amelyek a cselekvésre buzdító, lelkesítő felszólításból végül is a kijelentések nyugalmára szelídülnek. A körkörös szerkesztési elv, mint az egész műre jellemző sajátos építkezésmód mikrostruktúrája, újra előjön. Kiindul az egyéntől, és eltávolodik az általános felé, majd visszatér az egyénhez, de úgy, hogy közben az ébredő városra utalással a szubjektív ént a közösséggel, az ifjúi tanulói kötelességével hozza párhuzamba. Ezáltal kaphat új értelmet és panteista filozófiai kicsengést az egyén- és a természet nagy ellentéte. Annak a gondolatnak tudhat ugyanis Vajda hangot adni, hogy isten egy a természettel. Nem valami fölötte létező hatalmasság, hanem a benne élő és munkálkodó erő. Osok és ősszellem. Kísértései, kemény próbatételei a bátor emberi helytállást követelő viharok. Vele, a mindenható természettel kell azonosulnunk. Ezért nem lehet méltó módon dicsérni a templomok zárt falai között. 398