Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Gácser József: A szakmunkásképzés helyzete és feladatai Békés megyében

könyvtárak könyvállományát. (Jelenleg a könyvtárakban 29239 kötet könyv van.) Az átvétel óta kétszeresére nőtt az intézeti klubok száma. Ma már 6 klub segíti a szak­munkástanulók művelődését, szórakozását. A tanulók érdeklődésének megfelelően és személyiségük, képességük kibontakoztatására növeltük a szakkörök számát, 33-ról 41-re. Örvendetes és ez egyúttal a szakmunkásképző intézetek egyre javuló nevelő munkáját is dicséri, hogy különböző területi és országos kulturális rendezvényeken mind több és több szakmunkás fiatal vesz részt, és a tömeges részvétel mellett kiemel­kedő egyéni helyezéseket is elérnek. Csak egy példát említek a sok közül: ebben az évben a „Ki tud többet a Szovjetunióról?" vetélkedőn a 612. sz. intézet versenyzői a döntőbe jutottak. De hasonló sikereket értek el a szakmunkástanulók az Erkel Diák­ünnepeken is. E biztató és kezdeti eredmények azt is igazolják, hogy a szakmunkás­tanulók, a kor követelményének megfelelően, a szakmai műveltség mellett egyre in­kább általános műveltséget is szereznek. És hogy a jövőben még eredményesebben, még tartalmasabban képesek legyenek a feladatok megoldására, ahhoz elengedhetet­len az iskolai nevelő munka és a közművelődési intézmények hatásrendszerének to­vábbi erősítése. Tervszerűen és tudatosan összehangolt programok alapján kell segí­teni a szakmunkástanulók fejlődését. A fenti eredményekhez hozzájárult az, hogy a Munkaügyi Minisztérium nagyon következetesen biztosítja a vezetőképzést: a Szakmunkásképző Iskolai Vezetők To­vábbképző Központjába immár harmadik éve küldhetünk intézményvezetőket és he­lyetteseket továbbképzésre. Ebben a tanévben már 21-rc nő azoknak az igazgatóknak és helyetteseknek a száma, akik sokoldalú és gazdag programú esztergomi továbbkép­zésben részt vettek. Eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a továbbképzés hatása máris megmutatkozik az intézményvezetők gyakorlati munkájában, és jól segítik az oktató-nevelő munka színvonalának emelését. Az osztály arra törekedett, hogy a Megyei Pedagógus Továbbképzési Intézet létre­hozza az Oktatástechnikai Kabinetet, és folyamatosan biztosítsa az oktató-nevelő munkát irányító, majd a későbbiekben azt végző pedagógusok kiképzését. Ezzel te­remtjük meg annak feltételét, hogy az intézmények tervszerűen felhasználhassák az oktatástechnikai eszközöket. így került már sor arra, hogy a közismereti szakfelügye­lők több hetes tanfolyamon vettek részt, és megtanulták az oktatástechnikai eszközök alkalmazását, kezelését. Az osztály tervszerűen ellenőrzi és értékeli az intézmények munkáját. A társosztá­lyok és szakfelügyelők bevonásával az elmúlt időszakban az intézmények 50%-át ellenőriztük. Az összefoglaló értékelésekben útmutatást adtunk az iskolai munka to­vábbi javítására, a tennivalók meghatározására. Örülünk a minisztériumi megállapí­tásnak, mely szerint: „az elmúlt időszakban egyetlen esetben sem találkoztunk olyan negatívan értékelhető intézkedéssel, amely korrekciót tett volna szükségessé." Mun­kánkban arra törekedtünk, hogy lehetőleg minél kevesebb legyen a kiadott írásos intézkedések száma. Gyakorivá tettük az intézetekkel való szoros kapcsolattartást, azok helyszíni ellenőrzését és segítését. A jövőben is ezt a gyakorlatot szándékozunk folytatni. így kölcsönösen gyors információra tehetnek szert az intézményvezetők és a Megyei Művelődésügyi Osztály is. 326

Next

/
Oldalképek
Tartalom