Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Vonsik Gyula: A természettudományok szerepe a korszerű műveltségben

mány, a technika és az emberi tevékenység progresszív összekapcsolásának kulcsa elvileg a dolgozó emberek aktivitásában, tudásában, szervezettségében és ennek tervszerűségében kereshető. Ez a nézőpont egyben azt is jelenti, hogy ez a folyamat elsődlegesen társadalmi jellegű, kizárja, hogy egyoldalúan technikai, gazdasági vagy szaktudományos részkérdésekre redukáljuk, és ugyanakkor feltételezi a mindenirányú tudományos tervszerűség megteremtését. e) Azt sem szabad elfelejteni, hogy a tudomány által megismert igazságok a természetről és a társadalomról egyaránt nagy tömegekben publikálódnak, és mint információk zúdulnak az emberre. Befogadni, megérteni ezt a gyors változást csak szilárd alapokból lehet. Ezt a szilárd alapot kell a tudományos műveltség emelésével is biztosítani. Ebben az értelemben is fel kell újítani a művelt ember fogalmát. Mi az, amit a művelt embernek tudnia kell? Mindenből valamit, vagy csak szilárd alapismereteket, fogalmakat és az ismeretek megszerzésének általános módszereit? Mit kell bevésni a tudatba, mit kell az információ szintjén ismerni, és mi az, amit azonnal el lehet felejteni. Sokra kell-e törekednünk, vagy kis terjedelmű, de sokoldalúan használható ismeretkörök elsajátítására. Ha ezeket el is döntöttük, még mindig kérdés marad a kívánt cél elérésének módja, a legrövidebb út megtalálása, a leghatékonyabb módszer meghatározása. f) Végül ma már annak a kérdésnek a feltevése, hogy mi az ember, és mivé lehet, nemcsak az elmélet síkján vált lehetségessé, hanem a gyakorlatban is. A kérdést már bátran úgy fogalmazhatjuk meg: a ma élő ember elszenvedi-e passzívan a történelmi eseményeket, vagy alkotó módon részesévé válik annak. A történelmi és társadalmi feltételek az alkotó részvételre adottak, a szubjektumon, emberen múlik, hogy képes-e ezzel élni. Ha igazak az előzőekben felsorolt összefüggések, - véleményem szerint igazak akkor pl. a tudományos technikai forradalom csak ott és olyan mértékben valósulhat meg, amikor és amilyen mértékben az ember személyiségének kibontakozása a központba kerül, és szinte általánossá válik, amilyen mértékben az embernevelés - amelynek az élet egészét átfogó folytonossággal kell rendelkeznie - a társadalom tevékenységének még nem kellően elismert és kis hatásfokú, periférikus szférájából a centrumba kerül. Az emberi tevékenység minden formája, a tudat és a viselkedés állandó mobilitásának követelményét támasztja az emberrel szemben. Az új iránti fogékonyságnak és a gyors reakciókra való állandó felkészültségnek a kialakulása az ember fejlődésében, szükségszerűséggé válik. Az ember ilyen sokirányú és lényeget érintő változása erőfeszítéseket követel az egyéntől és a társadalomtól is. Mindebből következik, hogy az ember az ismeretek közötti rangsorolásban az arányok kialakításában nem indulhat ki másból, mint abból, hogy érdeklődését gyakorlati tevékenysége és ennek a tevékenységnek színvonala határozza meg. Marx egyik művében ezzel kapcsolatban azt írja, hogy az ember megismerő cselekedetének legalapvetőbb szabályozója az az alapvető összefüggés, hogy az ember gyakorlati igényeinél fogva mindent önként elsajátít - birtokba vesz - aminek a hasznos1S6