Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - SZEMLE

szintjén. A „krónika" persze magas színvonalú, s fontos műfaj is lehet, ha nem azt sugallja az olvasónak: történeti távlat híján még nem elemezhetők az elmúlt harminc esztendő sorsfordító változásai. Nem hiszem el, hogy nem elemezhető, ha közgazdasági, szociológiai szemlélettel, s az országos fejlődéshez való hasonlítás igényével közelítjük a helyi gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatokat. Választ lehet pl. adni arra, hogy milyen hatása volt a város ipari fejlődésében az igen jelentős kisipari hagyományoknak, az erre épülő helyi kezdeményezéseknek akkor, amikor a tervszerű, s a helyi politika által példaszerűen befolyásolt ipartelepítés még nem éreztette hatását. Kiválóan elemezhető a város lakosságának az a szemléletváltozása, mely az utóbbi évek megújult lokálpatrióta öntudatáig ível. Megvizsgálandó - és vizsgálható! - a város lakossága egyes rétegeinek aktivitása, fokozatos aktivizálódása; az a folyamat, ahogyan az előbb talán „fantasztának" tartott néhány vezető mögé felsorakozott a lakosság egésze. A Hazafias Népfrontnak - erre Marsi Gyula utal - igen nagy szerepe volt ebben. De nemcsak Törzsök Márton egyénisége, személyes varázsa, hanem a Népfrontbizottság munkamódszere is ott volt a hatótényezők között. És ott volt például a különböző posztokon vezetők - egyet akarása. 2. Nem szeretem történeti munkákban (bár a „krónikával" szükségszerűen együtt jár...) az eseményekben valamilyen szerepet játszó személyek nevének kötelességszerű felsorolását. Két ok miatt nem szeretem. Egyrészt majdnem évszázados - és rossz! - helytörténetírói „hagyományt" asszociálok e módszerhez: régente, amikor a könyv elsősorban árucikk volt, az eladhatóság érdekében minden „potentátot", minden céget név szerint kellett említeni, mert csak az emberi hiúságra apellálva remélhette a szerző, hogy vállalkozása rentábilis lesz. Másrészt: az egyes ember csak a társadalmi folyamatok részeseként érdekel, következésképpen valamilyen testület résztvevőinek nem a nevére, hanem társadalmi helyzetére, politikai, szakmai felkészültségére, a közösségért végzett munkája eredményeire lennék kíváncsi. De ha már fontos feladatának tekinti a kötet a város három évtizedes fejlődésében valamilyen szerepet játszott személyek nevének megörökítését, legyen következetes. Hadd utaljak néhány „feledékenységre". Igen sokat jelentett Gyulának a vár restaurálása. Ennek a munkának azonban volt előkészítője (Halmos Béla), régész munkatársa (Parádi Nándor) s tervező építésze (Erdei Ferenc). Hat évet töltött a gyulai múzeum élén (és a Népfrontbizottságban, a városi tanácsban!) Dankó Imre, aki a város szellemi életének „felpezsdítésében" szerzett maradandó érdemeket. S a jelenleg is a városban dolgozók közül: nem találom Havasi István nevét, aki sohasem „csak" népművelési felügyelő volt; nagyon is tevékeny részese mindannak, ami országos rangú kulturális eseményként a városhoz kapcsolódik. Koszta Rozália sem egyszerűen festőművész; sokkal több annál: a képzőművészeti kultúra, az ízlésnevelés apostola - s ezt országszerte tudják róla. 3. A kötet - sajnos - nem eléggé következetes a forrásfelhasználásban; túl nagy teret enged az emlékezetnek. Marik és Marsi eléggé széleskörűen használta a legkülönbözőbb forrásokat: levéltári, illetve irattári anyagokat, a helyi sajtót, a visszaemlékezést és a személyes tapasztalatot, hiszen mindketten tevékeny részesei voltak mindannak, amiről írnak, ha ezt nem is vallják be: nem derül ki pl. egyértelműen, hogy a polgármester Marik Dénes azonos a szerzővel. Az ipar, az egészségügy vagy a kultúra fejezeteinek írói viszont olykor figyelmen kívül hagyják a hivatalos statisztikai kiadványok adatsorait, s helyi forrásokból gyűjtenek mutatókat, és néha-néha bizony forráskritika nélkül „elegyítik" a különböző eredetű adatokat. Ennek a módszernek az a legfőbb gyengéje, hogy nehezen mérhetők a számszerű mutatók az országos tendenciákhoz, mert eltérő az adatfelvétel szempontja. Komoly nehézséget jelent persze - s ez menti a szerzőket - a hivatalos statiszti145