Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - SZEMLE

Három szabad évtized Gyulán, 1944-1974 Szerkesztette: Marsi Gyula és Szabó Ferenc (Gyula Város Tanácsa kiadása. Gyula, 1973. 455 old.+52 old. képmelléklet) SZILÁGYI MIKLÓS Jóleső érzés kézbe venni az ilyen gondos nyomdai munkával készült könyvet! A város ipari fejlődését bemutató fejezet a Dürer Nyomdáról szólva kiemeli a termelés megsokszorozódását. Hadd tegyem hozzá (bevallva elfogultságomat): a termelési mutatóknál - számomra - beszédesebben bizonyítja a nyomda fejlődését egy-egy ilyen könyv, aminek elkészítéséhez nemcsak a modern technika, de a „nyomdász-szív" is szükségeltetik ... Eléggé szokatlan egy könyvkritikát a nyomda dicséretével kezdeni. Ha - formabontó módon - mégis így kezdem, nyilván komoly oka van. S ez esetben hadd legyek szubjektív: jól emlékszem, hogy tíz-tizenöt esztendővel ezelőtt (néhány erőnfölötti nagy munkától eltekintve; általában) milyen színvonalú kiadványokat tudtak volt készíteni a gyulai nyomdában - a fejlődést ehhez merem. De arra is emlékszem, hogy - ugyancsak jó tíz évvel ezelőtt - a helyi kezdeményezésű kulturális vagy tudományos teljesítményeket nem a szerint méricskéltük Gyulán, hogy a „vidéki" szellemi élet - tehetünk bármit provinciális, másodrendű. Megkíséreltünk úgy gondolkodni, hogy ne kelljen igénybe venni a „vidékiesség" menlevelét. A gyulai tapasztalatok miatt vagyok zavarban, ha a könyv „belbecsét" a „külcsín" színvonalához mérem. Nem mondhatom ennyire egyértelműnek a fejlődést, ha a tartalomról - a gyulai helytörténetírás nagyszabásúnak eltervezett teljesítményéről - kell véleményt alkotnom. Óvakodom attól, hogy a „vidéki, tehát alacsonyabbra a mércét" kényelmes, de tisztességtelen kritikusi pozíciójából dicsérjek, mert jól tudom, hogy a gyulaiak nem szállították alacsonyabbra - vidéki szintre - önmaguk becsülésének mércéjét. De óvakodnom kell attól is, hogy az ebben a műfajban úttörők nehéz munkáját lekicsinyeljem, mert azt is illik figyelembe vennem, hogy az elmúlt harminc esztendő fejlődésének helytörténeti értékelése módszertanilag még nagyon is kimunkálatlan. Vállalva a kritikusi őszinteség „kockázatát": a félreérthetőség veszélyét, néhány „maximalista" megjegyzést teszek. Olyan megjegyzéseket, amilyeneket más helytörténeti munkákról is el lehetne mondani, de hasztalannak érezném. Erről a könyvről el kell mondani, mert a gyulaiak nem „vidékiek" a szó pejoratívvá silányult értelmében. 1. A „történeti távlat" hiányával szoktuk mentegetni a közelmúlt, illetve napjaink fejlődését bemutató történeti munkák fogyatékosságait. Ha a tegnapot és a mát elemző módon mutatja be a történetíró, talán rászorul a mentegetésre, hiszen valóság-látásban, a naponta változó helyzet legfőbb tendenciáinak megítélésében senki sem lehet eléggé bölcs és csalhatatlan. Az elemzést, értékelést vállalók esetleges tévedése is szimpatikusabb, mintha a történetíró lemond a történeti folyamatok megértéséről; megelégszik a krónikás számbavétellel. A gyulai kötet - a Marik Dénes és Marsi Gyula által írott fejezeteket kivéve: ezekben eléggé következetes az értékelés igénye - jórészt megmarad a hűséges (egyes fejezetekben kissé felületes) „krónika" 144