Békési Élet, 1976 (11. évfolyam)

1976 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Szilágyi Károly: Emlékeim Sinka Istvánról

Egyik alkalommal a „Túl a Tiszán fehér kendő integet" kezdetű dalt énekeltük. Mikor az ismert szöveg végére értünk, Sinka megszólalt: - Mondjuk ezt tovább! Ertetlenül néztünk rá: - Ez nincs tovább! - mondtuk többen is. - Hát azért eldanolhatjuk a történet végét is! - Kicsit dudolászott, s már mondta is: „Múlt az idő, Tisza vize áthozott. Kerestem a kisangyalom, elhagyott. Nála nélkül visszamegyek, Most már tudom árva leszek, Míg élek." Igen. A végtelen időben valahogy így születhettek halhatatlan népdalaink. Emlékszem rá, hogy az alaptermészetében pesszimista, mindig balladás hangulatú Sinka, csak a szomorkás hangvételű népdalokat szerette. Azokat énekelte szívesen, feltűnően sok ilyen népdalt ismert. Az augusztus 25-i Falunapot reggeltől estig tartó programmal töltöttük ki. Megjelentek a Falunapon a járás, a megye vezetői is. A koalíciós pártok egy-egy miniszterrel, vagy államtitkárral képviseltették magukat. Résztvett Szabó Árpád akkori földművelésügyi miniszter is. A közös ebéden se vége, se hossza nem volt a pohárköszöntőknek, a politikai szónoklatoknak. Sinka nem szerette a politikát. Rossz véleménnyel volt a politikusokról. Gyarló kis emberkéknek tartotta az akkor felszínen mozgó koalíciós embereket. Kétségtelen, sok kalandor akadt köztük. A sok vendég és a sok látnivaló miatt nagyon izgultam a délután 4 órára hirdetett irodalmi délután sikeréért. Jöttek-mentek az emberek. Csoportokba verődtek egy-egy politikus körül. A kitűzött időre 3-400 érdeklődő mégis összegyűlt a szövetkezet udvarán, meghallgatni az írókat. Elsőnek Szabó Lőrinc olvasott fel verseiből. Úgy tudom, ő azelőtt nem került kapcsolatba paraszt közönséggel. 1947-ben még Orosházán is szerepelt. A felolvasott versek címére már nem emlékszem. Pedig Szabó Lőrinc az előző napokban elég sokat problémázott azon, hogy mely verseit mutassa be. Ezeknek a válogatását rájuk bíztuk, és nem rögzítettük a műsorban. Aztán Sinkára került a sor. Őt előzőleg kértük, hogy a bemutatásra szánt versek közé válogasson be néhányat azokból, amelyben a cselekmény színhelye, vagy amelyeknek a szereplői kapcsolatban vannak Bélmegyerrel. így került be a válogatásba: Hazátlan Sallai, és Levél a „Farkasokhoz" c. verse. S amikor Sinka olvasni kezdte: „Sárgagát táján élt hazátlan Sallai" -, majd: ,,Ős-Békésnek mélységiben, Cserszád-nagyállás széliben, innen a lassú halálon, megcsúfolva éltek-i még, én jó Sallai Mihályom ?" Az ismerős nevek hallatán a paraszt hallgatók úgy kapkodták fel a fejüket, mint katonaló az ismerős trombitaszóra. A műsor végével Sinkát közrefogták a könnybelábadt szemű volt osztályos társak, akikkel hosszasan elbeszélgetett. Megható volt ez a találkozás. Mikor magunkra maradtunk, Sinka vállamra tette a kezét, s elérzékenyülve mondta: - Karcsikám! Örülök, hogy itt vagyok köztetek. Pesten engem csak rugdosnak, taposnak, irigyelnek, vagy lesajnálnak. Itt érzem, hogy szeretnek. 117