Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 3. szám - SZEMLE

Kristó Gyula: A XI. századi hercegség története Magyarországon (Akadémiai Kiadó, Bp., 1974.) MAKK FERENC Egyáltalában nem bővelkedünk a kora Árpád-kor problematikájával foglalkozó új könyvekben. Már ezért is érdeklődéssel vehetjük kezünkbe a XI. századi hercegség (vagy a szó latin eredetije után: dukátus) történetét tárgyaló munkát. Természetesen csak fokozhatja kíváncsiságunkat az a tény, hogy - noha a dukátus kérdését számos könyv és tanulmány is érinti - az izgalmas témának ez az első monografikus feldolgozása. A magunk részéről bizonyosak vagyunk abban, hogy a kötet a nagyközönség és a szakmabeliek számára egyaránt igen hasznos és tanulságos lesz. Ismeretes, hogy a hercegség, mint intézmény, a kora középkori államoknak családi keretekben, a dinasztia férfitagjai között történő felosztását jelenti. A monográfia szerzője az eddigiektől eltérő, teljesen új alapállásból közelíti meg a dukátussal kapcsolatos kérdéseket. Újszerűen boncolgatja a hercegség intézményének történetét, amikor azt nem önmagában teszi vizsgálat tárgyává, hanem a legszorosabb kapcsolatba hozza a feudális magyar állam rendkívül bonyolult, sok vonatkozásban máig sem teljesen tisztázott kialakulásának problémájával. Ebből adódik az, hogy a szerző megállapításai nem szorítkoznak csak a hercegség történetére, hanem egész közelről érintik a feudális állam és társadalom létrejöttének sarkalatos kérdéseit. Külön érdeme a könyvnek az is, hogy a szerző nemcsak a dukátus, hanem a formálódó magyar állam határait is túllépi, amikor a territoriális különkormányzat problematikáját tág földrajzi (kontinentális európai) keretekbe ágyazva tárgyalja. A dukátus európai analógiáinak keresése és vizsgálata során nemcsak a nyugati és keleti frank, hanem a nagymorva, cseh, lengyel és orosz fejlődés idevonható párhuzamait is felhasználja a magyarországi dukátus mibenlétének megrajzolásához. Mellékesenjegyezzük meg, hogy kutatásai közben az író nem elégszik meg a nagy számú külföldi feldolgozás megállapításainak értékesítésével, hanem dicséretes módon „lemegy" az európai analóg jelenségek történetére vonatkozóforrásokig. A magyarországi dukátusnak az európai tablón való - véleményünk szerint mindenképpen sikerült - elhelyezése azt is eredményezi, hogy számos lényeges ponton gyarapodnak a magyar és az általános európai fejlődés összefüggéseivel kapcsolatos ismereteink. A magyar polgári és marxista történetírás korábbi eredményeire is építve a szerző részletesen foglalkozik a magyarországi hercegség keletkezéséről és történeti szerepéről vallott elméletek bírálatával. így megcáfolja a patrimoniális felfogást, amely a dukátust abból az elképzelésből eredezteti, hogy ti. az egész ország területe az uralkodó magánbirtoka (partimoniuma), amit az mindenkor tetszése szerint oszthat fel. Szorosan összefügg ezzel az az elmélet, amely a dukátust trónörökösi intézménynek tekinti, amelynek az lett volna a funkciója, hogy a trónörökös herceg leendő uralkodói hivatása gyakorlását biztosítsa. Ugyanígy elveti a szerző azt a nézetet is, amely a hercegség intézményét szláv (orosz, ill. lengyel eredetű) importnak fogja fel. A monográfia írója legrészletesebben ama - az utóbbi évtizedekben különösen elter631