Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Perneki Mihály: Mezőhegyes eszmei községgé alakulásának történeti körülményei

Az eszmei község problematikájával foglalkozott Féja Géza is, ismert munkája

0 egyes fejezeteiben. Saját megfogalmazásunk szerint eszmei községen valamely uradalom területét magában foglaló olyan önálló községi alakulatot kell érteni, melyben a képviselőtestület valamint az elöljáróság tagjai - törzslakosság hiányában - az uradalom tiszti alkalmazottai közül kerülnek ki, s rajtuk keresztül az uradalom a községi hatóságot gyakorolja. Mielőtt Mezőhegyes eszmei községgé alakulására rátérnénk, egy pillantást kell vetnünk az eszmei községgé alakulás útjára, így érthetjük meg hogyan jöhetett létre Mezőhegyesen ez a „furcsa" községi alakulat. A jobbágyság felszabadítása után az abszolútizmus idején alakult meg a mai eszmei község őse, az önálló puszta. Jogi alapja az 185 r. évi december 31-én kihirdetett „Grundsätze für organische Einrichtungen in den Kronländern des österreichischen Kaiserstaates", amelynek 9. pontja így szól: „A falusi községek meghatározásánál az előbbi uradalmi nagy földbirtok, minden országban külön kijelölendő meghatározott föltételek alatt, a helykbzségek kötelékéből kivétethetik és közvetlenül a járási hivatalok alá rendeltethetik. E célra több előbb uradalmi, közvetlenül határos vidékek egyesülhetnek."

6 A földbirtokosok az így nyert felhatalmazással bőségesen éltek is. Az ország minden részében, de különösen a Dunántúl latifundiumokkal teleszőtt megyéiben százszámra létesítették az önálló pusztákat. Ha hihetünk az 1863. évben kiadott hivatalos helységnévtárnak, a Helytartótanács fennhatósága alá eső területen, amely nem foglalta magában Horvátországot, Erdélyt és a katonai határőrvidéket, összesen 1112 önálló puszta volt.

7 Nyilvánvaló, hogy ez az állapot egy modern államban nem volt fenntartható. A községek belső igazgatásáról 1867 előtt az 1836. évi IX. t. c. intézkedett, amelynek helyébe az 1871. évi XVIII. t. c., majd az 1886. évi XXII. t. c. lépett, amely végig meghatározta a polgári kori községi igazgatás egész rendszerét. Az 1871. évi XVIII. t. c.megalkotása óta szólhatunk államjogi értelemben vett magyar községi közigazgatásról,

8 mert 1848-ig községeink szervezete, teendői, jogai és ezek gyakorlásának módozatai úrbéri szerződésekkel, tehát magánjogi úton nyertek szabályozást. A magyar törvényhozás, amikor a községek rendezéséről szóló 1871. évi XVIII. törvénycikket megalkotta, véget akart vetni az önálló puszták rendszerének. A törvény 20. §-a kimondta, hogy „minden területnek valamely községhez kell tartoznia." Az önálló puszta azonban nem alakulhat át községgé. Ámde hiába mondta ki az 1871. évi községi törvény az önálló puszták megszüntetését, mert egyes uradalmak befolyásos tulajdonosainak sikerült a törvény kijátszásával uradalmukat a községi hatóságok és a községi pótadók alól továbbra is kivonni azáltal, hogy noha a községi élet semmiféle feltételével nem rendelkeztek, az önálló puszták politikai községekké alakultak át. Ennek az volt az előnye rájuk nézve, hogy ügyeikbe nem szólhattak bele a falusi tanácsok, nem kellett részt venniök a községek terheiben, és az uradalmukból alkotott község adminisztrációját minimális költséggel s így minimális pótadóval bonyolították le, mert alkalmazottaiknak igényei nem voltak, s ha lettek volna is, az uradalomtól függő községi képviselőtestületben csak azt szavazták meg, amit a földbirtokos jónak látott. Az 1886. évi XXII. t. c. 5. §-a megállapította, hogy minden területnek „vagy mint a községi határ kiegészítő részének, vagy mint a községhez közigazgatásilag csatolt pusztáknak" valamely községhez kell tartoznia.

9 A törvénycikk 152. §-a viszont ki415