Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Benda Kálmán-Wellmann Imre: Emlékezés Szarvason dr. Hanzó Lajosra, halála 10. évfordulóján

Akadémia neveléstudományi albizottságának, a Művelődésügyi Minisztérium felsőoktatási, illetőleg középiskolai osztálya mellett szervezett történeti, illetőleg módszertani szakbizottságnak. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pedagógiai tanszékének fölkérésére szakmódszertani jegyzet készítésében vállalt részt, szemelvénygyűjteményt dolgozva ki tanítóképző s óvónőképző intézetek számára. Pedagógus társainak közvetlenül is nagy hatással adta át nagy elméleti tudását, kiforrott módszereit és gyakorlati tapasztalatait, egyrészt mint Békés megye középiskoláinak történelmi szakfelügyelője, másrészt azáltal, hogy életre hívta s szerkesztette a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet évkönyvének két tartalmas kötetét, az első, még pedig rangos ilyen jellegű kiadványt a maga nemében. De minden felsőbb kitüntetésnél és elismerésnél, kollégái tisztelő értékelésénél is fontosabb, hogy több mint 23 esztendő során mit adott át ismeretei gazdag tárházából tanítványainak. Nem szorul bővebb kifejtésre, milyen nehéz feladat nyomon követni, hogy egy kiváló nevelőnek magvetése milyen talajra talált s milyen gyümölcsöt érlelt. Hogy tanítványai a hála érzésével tekintenek vissza arra, amit kaptak tőle, hogy közülük hat esztendő alatt háromszor nyertek első, illetőleg második díjat az országos középiskolai tanulmányi versenyen, csupán szerény jelzései lehetnek annak, hogy mint nevelő mit alkotott, hogyan hatott és gyarapított. Mert ki tudná igazán fölmérni, hogy a jó pedagógus hatása hogyan sugárzik tovább tanítványain keresztül - akár a nevelő hivatását választották maguk is, akár csak gyermekeiknek adták tovább, mit az iskola nyújtott számukra - a ma élő s további nemzedékekre? Ki tudná megmondani, hogy ki-ki mennyi köszönettel tartozik a maga s részben felmenői tanítóinak azért, hogy élete szebbé, jobbá, tartalmasabbá lett? Harmadszor, de nem utolsósorban, köszönettel tartozunk azért, amit Hanzó Lajos, a tudós adott nekünk. Életművében a nevelő alakja mellé méltán társul a történetíróé; a kettő elválaszthatatlan egymástól. Az első indítást a történelem művelésére a szegedi egyetem közép- és újkori történeti intézetében kapta. Professzora, Deér József hamar fölismerte tanítványának kiemelkedő adottságait, nem mindennapi fölkészültséget eredményező szorgalmát. Középiskolai tanári oklevelének megszerzése után így lett az intézet gyakornoka s merülhetett bele - a maga már említett neveléstudományi továbbképzése mellett - doktori disszertációja témájának: az erdélyi szász önkormányzat kialakulásának kutatásába. Már ez az első műve megcsillantja Hanzó Lajosnak, a történettudósnak sokat ígérő erényeit. A német és a latin nyelvben való alapos, középkori szövegekkel is megbirkózó jártasság, a föllelhető források és rendelkezésre álló irodalom gondos felkutatása és mélyreható elemzése alkotta disszertációjának szilárd tartóoszlopait; ezekre épült azután az átgondolt, logikus rendszerezés és formába öntés. A tudós elhivatottságának azok a szolid és meggyőző összetevői mutatkoztak meg már ebben az 1941-ben megjelent munkájában, melyek azután egész pályáján végigkísérték őt s rendíthetetlen alapjai maradtak munkásságának. A „summa cum laude" elnyert bölcsészdoktori cím méltán fémjelezte ezt az ígéretes tudományos pályakezdést. A történettudós első publikációját - nem idézve fel újra pedagógia-történeti tanulmányait - hosszabb szünet követte. Az országra súlyosodó, nyugodt alkotómunkát bénító nehéz éveken kívül, melyekből a felszabadulás hozott feloldódást, több ok rejlett e hallgatás mögött. A rá jellemző alaposságból önként következett, hogy Hanzó Lajosnak, a pályakezdő fiatal tanárnak teljes erejét lekötötte az új hivatás folyamatos gyakorlására való lelkiismeretes fölkészülés. De ugyancsak huzamos és mélyreható előkészületeket kívánt további tudományos munkásságának szilárd meg391