Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Krupa András: A nemzetiségi néprajz közművelődési szerepe

súlyozzák: a népi kultúra kihalásával kivesznek az emberekből a régi igazi és jó erkölcsök. A másik szemlélet - és ez a gyakoribb - lebecsüli, lenézi, megveti, ami népi, sőt tágabb értelemben: ami nemzeti. A szlovák nemzetiség körében ez úgy jelentkezik vagy jelentkezett, hogy szégyellik vagy szégyellték mindazt, ami szlovák jellegű népi hagyomány - közte magát az anyanyelvet is. Egyik nézetnek sem adhatunk igazat, sem a konzervatív visszavágyó nézetnek, sem a kozmopolita ihletésű páncivilizációs felfogásnak. A szocialista kultúra minden előremutató értéket megőriz, átvesz, magábaolvaszt, amit az emberi alkotó erő teremtett, tehát nem provincializmus, nem szégyellni való és nem is nacionalizmus, nem magyar ellenesség pl. a szlovák hagyomány szeretete, s nem magyarkodás a magyar népi értékek becsülése. A helyesen értelmezett népi értékek a mai kultúránk soha nem pótolható kincsei. Bár a történelmi igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az egykori hagyományos népi kultúra apró elemeire bomlott, jórésze elenyészett. Ez a folyamat ma is tart, annak ellenére, hogy a népi kultúra iránt napjainkban megnőtt az érdeklődés (erről is szólunk a későbbiekben). A szlovák nemzetiség népi kultúrája hasonlóan hullott szét, részben úgy, mint amiként a néprajztudomány megállapította: a kapitalizálódás idején, a történelmi-társadalmi mozgástörvények szükségszerűsége folytán, részben a nemzetiség asszimilálódása, ritkulása, fokozottabb helyváltoztatása révén (különösen a lakosságcsere idején, de azóta is: az iparosítás, a továbbtanulás, a munkahelyváltoztatás, a vegyesházasság stb. következtében). A szocialista társadalom művelődéspolitikája azonban - mint láttuk - kettős oknál fogva is sürgető feladatnak tekinti a nemzetiségi kultúra őrzését, ápolását: egyrészt szocialista műveltségeszményünk miatt, amelynek alkotó része a népi kultúra, másrészt a nemzetiségek egyenjogúságának biztosítása érdekében. Amint Ortutay Gyula kifejtette, a népi hagyomány gyűjtése nem romantikus viszszavágyódás, hanem annak a népi kultúrának a mai társadalom számára történő megmentése, amely fennen hirdeti azt a megdönthetetlen tényt és bizonyítékot, hogy az egykor leigázott, testileg-szellemileg agyongyötört, kiszipolyozott, kizsákmányolt nép milyen ragyogóan tehetséges. S ma, amikor a volt elnyomott osztályok a forradalmi munkásosztály vezetésével megteremtették és továbbépítik a dolgozó nép szabad államát, a szocialista államnak történelmi kötelessége, hogy a nép alkotó kincseit, amelyek a nép sokévszázados alkotó, teremtő géniusza révén jöttek létre - és mai maradványait - nemre, fajra, nemzetiségre való tekintet nélkül megmentse. Fontos tehát minden adat, mert ezáltal még pontosabban mutathatunk rá a népi kultúra alakulására, fejlődésére, változására, hajlékonyságára s a mai modern kultúrával való kapcsolatára. A tények azt mutatják, hogy államunk támogatása révén a néprajztudomány és a közművelődés, benne a honismereti-néprajzi mozgalom nagyon sokat tett a felszabadulás óta a nép anyagi és szellemi kultúrájának gyűjtése, közzététele és megőrzése terén. Ugyanezt mondhatjuk a szlovák nemzetiség népi kultúrája ápolása érdekében kifejtett erőfeszítésekről is. Napjainkban talán már nincs olyan szlovák lakta település, amelynek népi hagyományából ne merítettek volna valamit nemzetiségünk önkéntes gyűjtői s a különböző népi együttesek. Mondhatjuk ezt akkor is, ha tudjuk, hogy e téren van elegendő tennivalónk, bőven behoznivalónk, fejleszteni valónk. * 362