Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Rindó József: A kondorosi csárda

hogy lakott települések csak ritkán voltak találhatók. Olyan messze estek egymástól a községek, hogy utazáskor, vásárba menet, állathajtáskor valahol meg kellett útközben állni pihenni, etetni, itatni. Ilyen pihenő helyeken, a lakott területektől egy-egy járóföldre (20-30 km) keletkeztek azok az ivók, ahol az utazók, kereskedők, vásárosok fogattal, állattal megszállhattak, - fogatukkal, portékájukkal beállhattak a félszer (állás) alá. A csárda szó félszert, állást jelent, - innen az elnevezés. (Szerb vagy horvát jövevényszó a csárda szavunk.) Az utasok kiszolgálása mellett az állatok ellátásáról is gondoskodtak az egykori csárdások. Abrakot is lehetett ilyen helyeken venni. A kondorosi öregek szerint az 1848-as szabadságharc tájékán 5 krajcárba került egy porció abrak a kondorosi fogadóban. Egy lónak egyszeri elesége volt ez szénából és zabból. Nem tudjuk, hogy mikor épült és milyen volt Kondoros első fogadója. Az viszont bizonyos, hogy az 1700-as évek végén már létezett. II. József császár (1780-1790) idejéből származó katonai térképeken jelölték már a csárdát. Csárdánk múltjának 2. szakaszáról többet tudunk. Talán a valóságnak is megfelelnek a helyi mondák, melyek szerint az 1820-as évek elején lebontották a régi fogadót, mivel az igényeknek már nem felelt meg. Helyébe erős „téglaerőd" került csárdakúttal, istállókkal, állással, magas téglafallal körülvéve. Hatalmas falaiban csúszdákat, titokzatos rejtekhelyeket, pincéjéből kijárati alagutat, kéményében pedig az útvesztők egész labirintusát hozták létre. Ezekkel a létesítményekkel vívta ki a „híres" jelzőt a kondorosi fogadó. Hogyan kerültek ezek a titokzatos rejtekhelyek a csárdába? Talán valószínűtlennek tűnik, hogy némely csárda építésekor a betyárok is bejelentették igényüket. Pedig így volt! A birtokosok és csárdatulajdonosok teljesítették is ezeket a betyáróhajokat, hogy lekenyerezzék ezáltal a pusztai legényeket. Gyakran egy-egy jól megfizetett betyár jobban garantálta a vidék nyugalmát, mint a leghíresebb zsandárok. Ilyen egyezségre jöhettek létre csárdánkban is a búvóhelyek, csúszdák és a nép által elképzelt alagutak. így beszélt erről 1953-ban a 70 éves idős Gazsó Pál a 7. osztályos unokájának, Gazsó Pálnak: Még az édesapámtól hallottam, hogy a szarvasi földesúr igen megijedt, mikor megjelentek nála a betyárok és előadták, hogy ők olyan csárdát akarnak, ahol el is tudnak bújni, ha baj van. Előbb nem vette a dolgot komolyan a tulajdonos. De mikor elmondták, akár ne is fogjon hozzá az építkezéshez, ha az óhajt nem teljesíti, mert ha ők úgy akarják, még a madár is messze el fogja kerülni a csárdát meg a tájékát. így a földesúr nem tehetett mást, tette, amit kívántak a betyárok. Így lettek az alagutak meg a kémény és a lecsúszók a búboskemencébe. „A csárdák általában földesúri tulajdonban voltak és bérlők kezelték őket, akik gyakran összejátszottak a betyárokkal. Ha nem tették, csúfosan megfizettek érte."

3 Igen sokáig csak néhányan, a beavatottak tudtak a csárda rejtekhelyeiről. Az 1890-es években, mikor kitudódott a dolog, sokáig tele voltak az újságok a szenzációval. Csárdánk fennmaradását a Bach-korszakban (az 1848-as szabadságharc elbukása után) veszély fenyegette. Ugyanis a kormány úgy akarta felszámolni a betyárvilágot, hogy búvóhelyeiket, a csárdákat akarták megszüntetni. Elrendelték a pusztai csárdák lebontását. Nagy tiltakozást váltott ez ki, hisz búsás jövedelemtől estek volna el a földesurak és bérlők. A tiltakozások hatására a kor320