Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - SZEMLE

enged teret a szellemi tespedtségnek s amely - olykor, talán - erejét meghaladó vállalkozásra készteti a közművelődés legjobb katonáit. A könyv szerepét, jelentőségét, értékeit terjedelmesen és részletesen illene bemutatni. (Az Olvasó türelmével azonban nem szabad visszaélni.) Lássuk tehát a lényeget: - Felgyorsult életünkben, a következő negyedszázad elteltével az utódok számára minden bizonnyal többet mond majd ez a könyv, mint a ma népművelőinek. - Bár egy-egy intézmény tekintélyét, társadalmi megbecsülését elsősorban az intézményben dolgozók tudják megteremteni tartalmilag színvonalas munkával az ilyen kiadványokra is szükség van ahhoz, hogy ország-világ előtt rangosabbá tegyük a művelődés házainak hálózatát. - Érdeme Csende Béla munkájának, hogy a megyei helyzetet szüntelenül szembesíti az országos helyzettel. Másszóval: a szerző szeme, szemléletmódja nem provinciális, nem csupán a megyehatárokig lát el. - A hangvétel tárgyilagos, indokolt módon kritikai. Nem hallgatja el a gondokat, a történelmi-társadalmi fejlődés ellentmondásosságából származó konfliktusokat. - Ha nem is a kívánt módon és mértékben, de a tematikai kép (a művelődési otthonok munkájához hasonlóan) sokszínű, komplex. Szigorúan és sok dokumentum-részlettel, tudományos megbízhatósággal érzékelteti a szervezeti fejlődést, az állami és pártirányítást, az alkalmazott formák és eszközrendszerek változását, utal a tartalmi és a módszertani munkára. - A rangos nyomdai kivitelezés (a figyelemfelkeltő borító, a könyv műfajához illő betűtípus stb.) esztétikailag kifogástalan. (Egyesek talán kifogásolhatják, hogy miért volt szükség a megye valamennyi művelődési otthonának fotójára, amikor egyik-másik „intézmény" úgy fest, mintha istálló lenne! Akik a „kirakat-politika" hívei, gyakran szeretnék eltakarni a még objektíve meglevő szegénységet. Csak arra nem gondolnak, hogy a lakkozás, a szépítés, a társadalmi valóság elhallgatása illúziókat eredményez, csökkenti a társadalmi cselekvőképességet!) -Talán a legértékesebb tulajdonsága e könyvnek, hogy tovább-gondolkodtat, tettre és vitára serkent. Csak néhány, önkényesen kiragadott példa: Valójában kiknek is szól ez a könyv? Az intézményeket irányító népművelési felügyelőknek, kultúr-funkcionáriusoknak? És a művelődési otthonok mai és holnapi megszállottjainak? Továbbá: tényleg mulasztást követett el a Népművelési Minisztérium, amikor nem gondoskodott a főiskolai, egyetemi szakképzésről? Dilemma : egyáltalán meg lehetett volna teremteni a személyi feltételeit a felsőfokú szakképzésnek, amikor megfelelően felhalmozódott gyakorlati-elméleti tapasztalat sem volt? És vajon kik és miféle gyakorlat alapján tanítottak Volna az egyetemen? Jelenlegi képzésünknek még mindig nem az a gyermekbetegsége, hogy az elmélet nincs átitatva a gyakorlattal, mivel zömében elméleti emberek képezik a gyakorlat embereit? Vagy: nem tulajdonítunk mi még mindig túlzott jelentőséget egy-egy tanácskozásnak, konkrétan az Országos Népművelési Konferenciának? Nem tagadom, az érdeklődéssel olvasott könyv bizonyos hiányérzést is előidézett. Talán mások is egyetértenek velem abban, hogy - a mérleg (amit Csende Béla megrajzolt) a valóságban valamivel pozitívabb, eredményesebb 248