Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)

1975 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Daka István. Inasok a gyulai műhelyekben a Horthy-korszakban

Inasok a gyulai műhelyekben a Horthy-korszakban DAKA ISTVÁN „- Nagyságos Elnök Úr! - kérdem lehetséges az, hogy a mai mesterek brutális kilengései ellen az orvoslás ne legyen? Nekik meg van engedve, hogy a 20. században, amikor az állatvédelmi liga is fennáll, a katonaságnál is ki van küszöbölve a testi fenyítés, ők még mindig dobhártyát és agyvelő rázkódtatást okozó súlyos pofonokkal és hashártyát szakító rúgásokkal kezelik a más gyerekét és a jövő iparnemzedékét. Ha nyomorékká teszik a más gyerekét, életfogytiglani ellátást nem vállalnak"

1 - így panaszkodott 1930-ban egy elkeseredett gyulai szülő gyermeke mesterének embertelen bánásmódja miatt. Minden bizonnyal végső elkeseredésében és nem kevés dühtől elragadtatva írta a levelet a szülő, de a személyes felháborodás mellett mégis az egykorú valóságot érzékelteti. Jóllehet nem mindegyik tanonctartási joggal bíró mester élt olyan súlyos testi fenyítéssel tanoncával szemben, mint ahogy az a levélidézetből kitűnik. Voltak emberséges, becsületes, kitűnő szakmai tudással rendelkező mesterek is, de ezek az iparosságnak csak csekély részét alkották. Nem érdektelen visszatekinteni a Horthy-korszak oktatásügyének egyik legsúlyosabb, legelhanyagoltabb területére, a tanoncok oktatására, nevelésére. Az 1884-es és az 1922-es ipartörvények foglalkoztak ugyan a tanonckérdéssel, de csak átlalánosságban. Nem adtak egységes, részletes útmutatást a tanoncoktatás kérdésében. Egyes ipartestületek is felismerték a tanoncoktatás elmaradottságát és gyökeres reformokat követeltek, tudva, hogy a kisipar a szabadversenyes kapitalista gazdasági viszonyok között csak úgy tud megmaradni, ha az iparosság jövő generációját kultúrában és szaktudásban magasabb képzettséggel ruházzák fel. A legsúlyosabb problémát az jelentette, hogy kevés volt az országban a tanonciskola és még kevesebb a tanoncotthon. 1942-ben a hivatalos becslések szerint vidéken 40 ooo-re volt tehető azoknak az iparostanoncoknak a létszáma, akik nem kaptak tanonciskolái képzést.

2 Az 1922-es ipartörvény elrendelte ugyan, hogy minden község, amelyben a tanonciskola látogatására köteles iparostanoncok száma a negyvenet eléri, a tanoncok oktatásáról tanonciskola felállítása útján köteles gondoskodni. A helységek azonban többnyire anyagi okok, vagy az ipartestület nemtörődömsége miatt nem mindig tudtak eleget tenni a törvénynek. Tanoncotthonok hiányában a tanoncok az egyes iparosoknál szétszórva éltek és tanultak. Nevelésük és képzésük majdnem teljesen a mesterekre volt bízva, akik mind szakmai tudásban, mind pedagógiai hozzáértésben igen tarka képet mutattak. A tanoncok ki voltak szolgáltatva a mesterek kényének-kedvének. Panaszt tehettek ugyan a mester ellen, ha az jogos volt, a szerződés felbontásra került és egy másik mesterhez mehettek, ahol azonban többnyire szintén hasonló bánásmóddal találkoztak. A másik lehetőséget a mestertől 225