Békési Élet, 1975 (10. évfolyam)
1975 / 1. szám - LÁTOGATÓBAN - Csende Béla: 30 esztendő múltán (Gondolatok Nyisztor György Állami-díjas eleki művelődési ház igazgató munkájáról)
Nyisztor György életéről, munkamódszereiről, a gazdasági egységekkel, intézményekkel, társadalmi és tömegszervezetekkel való kapcsolatáról, a nemzetiségi területen végzett sokszínűségéről, az elért nagyszerű eredményekről és gondokról talán regényt lehetne írni, erre én nem vállalkozom, s nem is feladatom. Mindenesetre azt hangsúlyoznom kell, hogy Nyisztor György a magyar lakosságon kívül a románokkal és a németekkel is példamutatóan foglalkozik. Román folklór együttest elsőként szervezett az országban, s ma is kiválóan ápolja, támogatja és segíti a tevékenységét. Főhivatása mellett fontos funkciót tölt be a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségében, a község politikai, társadalmi életében. Nyisztor György 1963-ban pedagógiai, 1973-ban pedig politikai főiskolát végzett. Felesége már nyugdíjba vonult. Leánya orvostudományi egyetemen tanul kiváló eredménnyel. Családi házához szép nagy kert tartozik, ahol kevés szabad idejében kertészkedik. Nyisztor György nevét, munkájának eredményeit, módszereit az egész országban ismerik a közművelődés dolgozói. Pártunk és államunk is elismeri munkáját, elsőként kapott az országban Szocialista Kultúráért, Kiváló Népművelő kitüntetést, majd 1970-ben Állami-díjat. Ezenkívül rendelkezik a Szocialista Munkáért Érdemérem és a Jubileumi Érdemérem kitüntetésekkel is. Igen szerényen jegyezte meg beszélgetésünk befejezésekor, hogy úgy érzi: több elismerést, kitüntetést kapott, mint amit megérdemelne. Ezzel kapcsolatosan az a megjegyzésem, hogy aki ilyen kitartóan, harcosan, mindig többet és többet, egyben jobbat, színvonalasabbat akar, aki egy nagyobb közösség kulturális felemelkedéséért adja életét, szívének minden melegével táplálja a szebb holnap, a szocializmus felépítésének nemes ügyét, aki mindennap példát mutat a békési táj s az ország embereinek, az megérdemli ezeket a kitüntetéseket. Tehát hadd kívánjam azt, hogy kiváló munkáját kövesse továbbra is törésmentes felfeléívelés és újabb kitüntetés. 168