Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 3. szám - LÁTOGATÓBAN - Sass Ervin: Régen volt cuhárékról, nótás-citerás életről beszélgettünk egy ványai házban (Nácsa Jánosnál)

A másik pedig, huncut szöveg, nem mondom: Itt nyugszik Kovács Mária, Ügy fekszik mint vót, Csak a fara nem jár, Mert mán hótt. . . Most pedig, kedves Öcsém, ebédhez ülünk, disznót vágtunk nemrég, az anyus töltöttkáposztát csinált, jóféle ványait. Ezt nem hagyhatja ki, állítom. Utána majd citerázok, dalolok egy sort. Egészségére!" Kiderül, hogy a ványai pálinka sem az utolsók közül való. Különösen nem a Nácsa-házban, ahol tiszta, jó erejéhez még vidámságot, örömöt, és gyönyörű nótákat kap az ember. Ebéd után aztán pengenek a húrok, szállnak a nóták egymás után. Négy óra tájban a tanítványok érkeznek, a művelődési ház citerazenekarának legfiatalabbjai. Csatári Kálmi, Fekete Tibi meg kis társaik. Már három citera fekszik az asztalon, Nácsa János beint, a zenekar rázendít. Brummog a köcsögduda, fémesen zengenek a húrok, jókedv táncolja körbe a szobát. Nácsa János estére Gyomára készül. Ott is várja egy pávakör, ott is várják, akik citerázni tanulnak. Milyen hosszú és szép az útja a ládányi úti tanyától ennyi megbecsülésig. És ami akkor, 1974 tavaszán érthetetlen volt: arra még senki sem gondolt, hogy nemcsak a valóságban, hanem „papíron is" népművész lehetne ez az ember, akinek élete egy a muzsikával, a dallal, az emberekkel. Mindenkivel, aki jóember, aki dalokért, örömért, jó szóért és melegségért kopogtat be ebbe a házba. Üres szívvel soha nem távozott senki innen. Köcsögdudák 546.