Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Elek László: Vajda Péter: Az éj fia

vezért is. Űgy érzi „ki kell fizetnie" azért, mert elrabolta tőle Margitot, őt pedig „bilincsbe" verte. „Többeken zsarnokoskodik ő, s én a zsarnokot ki nem állom" — nem szabad élnie. Lelőnie azonban nem sikerül. Szerelme megragadja a kezét, s célt téveszt a golyó. A közös menekülés sem hozta el a megnyugvást, a megszabadító halált. Csak Margitnak, aki elébe ugrik, és testével fogja fel az üldöző betyárok neki szánt golyóját. Ö nem szenved már többet. Neki azonban meghalni sem sikerül: hiába könyörög az eszelős leányt sirató kapitánynak, lője agyon — élnie kell. tJjabb puskaropogás hallszik, s irhájukat védve menekülnek a betyárok. Egyedül marad holt szerelme lassan kihűlő tetemével. A következő állomás a kórházi ágyon végigélt lázálom. Konkrét valósághoz kötődő gondolatfoszlányok társulnak benne váratlan és megokolatlan asszociációkkal: az átélt borzalmak emléknyomai (köztük apja gyilkosának a kivégzése) a valóság törvényeihez sehogysem igazodó fantasztikus motívumokkal. Közös magjuk a mindenéből kifosztott éj fiának erkölcsi nihilizmushoz vezető súlyos emberi tragédiája. Vajda jóval a freudi mélylélektan és pszichoanalízis alapelveinek és kutatási szempontjainak a megfogalmazása előtt úgy rakta egymás mellé az álomképek széttöredezett mozaikdarabjait, hogy a felzaklatott idegállapotú éj fiának korábban már megismert, viszonylag egészséges szimptómái és a lidércnyomásos álom kóros jelenségei között laza összefüggést is biztosít. Olyan ennek a gyötrő lelki viharzásnak a nyelvi képanyaga, mint Hamlet tettetett őrületéé: a lelken „kotolva" ülő mélakór röpteti a változékony hangulatú, laza szövésű, zavart gondolatokat. Ügy azonban — használjuk Claudius szavait —, hogy van benne rendszer. Ezáltal azt éri el az író, hogy a normális gondolatok és az abnormális kényszerképzetek egy tőről fakadnak. Azonos társadalmi függőségük van, sőt a vad viharzású álom, amelynek lázas, zilált képeiben szenvedélyes, dühödt indulatok, a földi eszményekben csalódott ember mérhetetlen kiábrándultsága, kesernyés akasztófahumor, tömény életundor és konok halálvágy ölelkezik össze, még vádolja is a feudalizmus emberi egyéniséget deformáló eszméit, hazug társadalmi törvényeit. Ennek egyenes következménye az, hogy a tézisnék megfelelően az éj fia Vajda kedves társadalompolitikai- filozófiai gondolatainak a szócsöve: a társadalmi egyenlőség harcosa, a természetjog, természetvallás hirdetője, a zsarnokság ádáz ellensége, a szabadság lelkes híve lesz. ö ad hiteles képet az úr és jobbágy kibékíthetetlen ellentétéről, a „szegény jobbágy" Arany János által is megrajzolt megaláztatásáról és szomorú kiszolgáltatottságáról. Ugyanakkor a halálra korbácsoltatás motívumával olyan tragikus gondolat- és eseménysort indít el, amely az Eötvös József-féle kibékítő vár és kunyhó elméletet a Petőfi-féle forradalmi szemlélet és megoldás felé tolja el. Eötvös 1837-ben írt szentimentálisan megindító, könnyeket fakasztó verse — mint tudjuk — az azonos sors, az érzelmi azonosság alapján megbékélést hirdet az úr és a jobbágy, a vár és a kunyhó lakói között. Azt a hitet kelti, hogy a gróf fiának és szerelmének: a szegény jobbágyleánynak közös halála kiegyenlítheti az elletétet, megbékélést hozhat úr és paraszt között, s a közös sír felett „a gróf s a jobbágy bánata / Egy könnyűvé vegyül" Ugyanúgy, mint 26