Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Endrődi földmunkások beszélgetései ötven évvel ezelőtt a családalapítás felelősségéről és a vallás keletkezéséről

valósítani, ha nem félne, hogy az adósság dobpergéssel űzi le róla. A felénél több részét digóztatni, csatornáztatni kellene. És öntözéses termelést folytatni. Csinált már számításokat, de az összeg riasztó. — Hát igen, nagyságos úr! — vigasztaltam, amint elkeseredve mutogatta a kiadási és a bevételi számlákat. — Van egy ismerősöm, aki mint szabómester, fiatal korában bejárta Európát, majd Amerikában néhány évig megmaradt. Mikor hazajött, elkapta a vágy, hogy földbirtokos lesz. Mivel a ruhaszabáshoz csak a centiméterszallag és olló kellett, akár jó vagy silány az anyag, úgy gondolta: a földbirtokhoz, amely a gazdagságot és tekintélyt adja, szintén csak kettő kell: mérőlánc és a mesgyekaró. Akár jó vagy rossz a föld, az mutatja a holdak számát. Bár endrődi származású, itt a Zuberec-zug, a mezőtúri határból vett hetven hold olyan földet, melyen csak a bíbic él meg. A ruhaanyagot ha megtapintotta, már tudta, milyen a minősége. A földet, ha nehezen is, — mert a szikes rögöt nem olyan könnyű szétmorzsolni, mint a televényeset — de, mert ahhoz nem értett, nem állapíthatta meg, mire lehet használni... A nagyságos úr, fanyarul rámnézve mondta: — Tán azt hiszed, Pista, engem is csak a birtok nagysága érdekelt? — Nem tudom. Ezt csak példaként említettem. Még csak annyit mondok, a barátom hamar rájött: jobban járt volna, ha a hetven hold helyett csak húszat vesz, mely ugyan nem olyan tekintélyes darab, de gazdagabb gazda lett volna: kevesebb, könnyebb munkával, több haszonnal. — Nos és most mit csinál a barátod? — Most szeretné eladni, de még nem került egy másik olyan szabó, aki csak a földterület nagyságát nézi. Most én is kérdezem: — Mostmár hogy így megismerte nagyságos úr e rosszacska föld baját, mit szándékozik vele csinálni tovább? — Megmondom, Pista, őszintén: száz hold héki földért odaadnám ezt a négyszázat. Csak hát a héki terület birtokosai között nincsen olyan szabómester, akinek nem a minőség számítana, csak a nagyobb terület. Tehát úgy vagyok, mint az ismerősöd: rájöttem, le nem mehetek róla egyelőre!... Na, annyival mégis különbözöm ismerősödtől, én akkor is ismertem a földet, de nem volt miben válogatni és arra gondoltam, tervem szerint rendbe fogom hozni. És erről nem mondok le... Az őszi borongós, esős időre az (Osmitz) Illéssy birtokon a nyáron csinált vályogból a nagyistállóhoz toldva megépítettük a takarmányost. Egyéb munkára már nem számíthattam ... Már október közepén tudtuk, bármennyire törekedtünk minden munkaalkalmat megragadni, mégis sokan maradtak, akiknek nem volt meg a legszűkösebb kenyérnek valója sem. Nem segített helyzetünkön, hogy a főjegyző, ha feltártuk a rideg helyzetet, türelemre biztatásul mondogatta: — Tudom, emberek. Az a baj, nem csak Endrőd, hanem a megye legtöbb községe ilyen nehéz helyzetben, vagy tán még nehezebben van. Tudomásom szerint nem csak a mi megyénk, de az alföldi megyék már foglalkoznak valamilyen ínségmunka lehetőségével... Kevés vigasz ez. Kérvényt írtunk a járáshoz, a megyéhez, melyben ismertettük helyzetünket, arra is csak hasonló választ kaptunk. Helyzetünket röviden lapunk részére is megírtam. A „Mi lapunk" 1922. október 29-én hozta a kis cikket: ,.Mi lesz?" címmel: „Szinte önkénytelenül idézik ezt a kérdést egymáshoz a gondoktól ráncos, sápadt arcú emberek. Mindenki borzongva gondol a múltra és elkeseredve várja a jövőt. Közel a tél, amitől a munkások milliói remegnek, mert mindannyiónk előtt rémlenek az elmúlt telek súlyos nyomorai. A munkások félig meztelen, vagy rongyokba csavart gyermekei máris dideregnek, pedig még csak az őszi szellők rezgetik a rozoga hajlékok ablakát. Máris kenyérért sírnak a gyermekek, pedig ez még csak a kezdet, csak nemrég takarítottuk be a mezőkről a terményeket a földek tulajdonosainak. Mégis mi és családjaink kenyér, tüzelőanyag, és ruha nélkül maradtunk. Ez könyörtelenül így megy már éveken keresztül. És nekünk ezt a nyomorúságot némán, feljajdulás nélkül kell tűrnünk. Az éhségünket néma sóhajjal kell hárítanunk, a hideget fogvacogással. Ha ezzel nem elégednénk meg és valahol csak egy szót is emelünk, kinyílik minden rendőr, csendőr és szolgabírák 10 145