Békési Élet, 1974 (9. évfolyam)

1974 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Endrődi földmunkások beszélgetései ötven évvel ezelőtt a családalapítás felelősségéről és a vallás keletkezéséről

tüle és azonnal pofonverés, börtön vagy internálással akarnak jól tartani bennünket. A bérdiktálás már annyira haladt, hogy nem leszünk képesek élelmezni és ruházni magunkat. A földtulajdonosok papíron számolják ki, mennyit adjanak a munkásoknak. Ha elvétve kell is munkás valamelyik gazdaságba, csak 250—300 koronát fizetnek, amiért alig két kilógram kenyeret lehet vásárolni. Ügy látjuk, nekünk be kell érni azzal, hogy a termelők milliókat szerezzenek, jól táplálkozzanak, mi pedig várjuk éhezve és fázva a túlvilági boldogságot." E sanyarú helyzet az élet szokásos haladását nem állíthatta meg. Az ifjúság párosodott. A régi lakodalmas szokás azonban megváltozott. A gazdag ifjak részére ugyan még gazdagabb, mutatósabb lakodalmat csináltak, mint régen, hiszen ott volt miből. Az agrárproletár ifjak ugyan a múltban sem csinálhattak nagy lakodalmat, most azonban ahol csinálnak is, csak a legszűkebb családias, csendes. A többsége csak olyan, hogy még a szomszédok se veszik észre. Érdekes és helyes a szegényemberek gondolkodása a nűsülést illetően. Fiatal szaktársaimat, Polányi Mátét, (Gubuznai) Gyomai Gézát, a Dávid fiúkkal helyiségünkben beszélgetve megkérdeztem: — Nem lenne jobb, barátaim, ha még várnátok a nősüléssel? Ifjú barátaim pillanatig gondolkodtak: — Aratás óta néhányszor beszélgettünk már erről — szólt Máté. — Abból indulva, ahogy áprilisban, külön nekünk magyaráztál a létért való küzdelemről. Te akkor a dolgozó ember két fontos feladatáról beszéltél. Elsőnek említetted a közös célt, a társadalom olyanná alakítására törekvést, amely biztosítja a becsületes munka eredményéből a rendes megélhetést, és mindent, ami az embernek szükséges. Ha ez parlamentárisan nem megy, forradalommal kell megdöntenünk a kapitalista rendszert. A másik célja, a mi életünknek is — ahogy mondtad — mint általában minden élőlénynek, az utódnevelés... Na, nem akarom ismételni szavaidat, mindnyájan emlékszünk rá ... — Na, had mondjam én éppen ebből kiindulva, hogy is gondoljuk mi — szólt Géza. — Az első feladat érdekében, ahogy tőlünk telik, már eddig is iparkodtunk és nyilván, ahogy jobban megismerjük szükséges és hatékonyabb formáit annál eredményesebben végezhetjük szervező, öntudatra ébresztő munkánkat. De mert már bennünk is, mint minden élőlényben, a természet is követeli a maga jussát. No és azt becsületesen csak a másik embertárstól, a nőtől kaphatja meg. Idézzem tán a hitregét? „Látván az úr, az embernek nem jó egyedül lenni... megteremté az asszonyt, Évát." — Értem, gyerekek, csak... — Tudom! — legyint mosolyogva Géza. — Azt akarod mondani: miből tartjuk el az asszonyt? — Azt is ... — Ezt is megbeszélgettük már. A valóság ez! Több élelem együtt kettőnknek sem kell, mint így külön-külön. Igaz? — Ez eddig igaz ... — Na, az is igaz, hogy a hozzánk való agrárproletár lányok is így gondolkodnak. Némi megértetni valónk még a szülőkkel van. Eddig, ahogy mondtam, megértik. A baj az, hogy nem csak az élelem bizonytalan, hanem az, lesz-e ruha és más egyéb, ami a menyasszonynak szükséges? Mit mondana a világ, ha a menyasszony csak annyit vinne magával, ami éppen rajta van? Tavaly azt mondták, várjunk egy jobb esztendőt, hogy legalább rendesen felöltöztethessék, saját keresetéből valami még hozzá pótlással a lányt. Ez a szándék, ebben az évben nem sikerült. Most megint azt mondják: várjunk egy jobb esztendőt! Mi a véleményed? — Véleményem, cselekedetem mondja: Még én is a „jobb esztendőt" várom. Csak az eddigi ismeretek és tapasztalatok folytán másforma jobb esztendőt várok. mint a lányos szülők. Ezért habár 5—6 évvel idősebb vagyok, nem foglalkozom nősüléssel. Különben egyetértek veletek Hogy az a jobb esztendő, amit a szülők várnak, mikor jön el, megmondani nem lehet, mert semmi jel arra még nem mutat. Amilyenre én várok, annak jelei a munka és a tőke harcában nálunk is fel-felvillannak. Németországban erősen szikrázik. Ha lángra lobban, mindnyájan — talán — nem hiába várunk!... Nehéz ez, barátaim. Nagyon nehéz, kü146