Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 3. szám - VITA - Szilágyi Miklós: A szokásteremtő és hagyományozó paraszti közösségekről

„szokások" — mondja — ezek viszont tartalmilag akkor is különböznek a tulajdonképpeni népszokásoktól, ha formájukban valamit őriznek azokból. Ezek a fejtegetések számos fontos gondolatot tartalmaznak, de homályban hagyják az alapkérdést: amikor éltek a szokások, milyen társadalmi közegben élhettek, vagyis milyen jellegű volt a közösség, melyben funkciójukat betölthették. A hagyományozó közösség jellegét vizsgálva a következőket kell figyelembe vennünk: akár szűken értelmezzük a szokások fogalmát, s csak a hagyományos értelemben vett „népszokásokat" foglaljuk bele, akár az élet minden megnyilvánulását meghatározó cselekvési mechanizmusokat összefoglaló fogalommá tágítjuk, a szokások hagyományozódási mechanizmusát csakis a népi társadalom tüzetes vizsgálata útján érthetjük meg. Krupa — azáltal, hogy közvetlen kapcsolatba hozza a gazdálkodás módjának alapvető megváltozását a népszokások „eltűnésével" — azt a látszatot kelti, mintha a falu, a mezőváros társadalmi struktúrájának vizsgálata elhanyagolható lenne. Azt sugallja, hogy a szokások a kisparaszti termelést szolgálták, de nem tisztázza: milyen társadalmi feltételei voltak a kisparaszti termelésnek. Nem szükséges részletesen bizonyítanunk, hogy a hagyományos paraszti életnek a család az alapegysége, mely nemcsak vérségi kapcsolaton alapuló közösség, hanem a komplexitásra törekvő kisparaszti gazdálkodás „üzeme" is egyszersmind. A család — mint közösség — a szokások, hiedelmek hagyományozó ja: a felnövekvő egyén ebben a körben ismeri meg elsősorban mindazokat a cselekvési mechanizmusokat, melyek a termeléshez és az emberi érintkezéshez szükségesek. A család azonban sohasem független környezetétől: szükségszerűen beletartozik a „faluközösségbe". Pontosabban: beleszerveződik a faluközösségbe, hiszen vérségi (és műrokoni) kapcsolatokat létesít más családokkal, együttműködésre kényszeríti a termelés megszervezése stb. A néprajzi kutatás „terepét" tehát (természetesen rendkívül leegyszerűsítetten) az azonos társadalmi helyzetű, azonos módon gazdálkodó és azonos érdekű családokból szerveződött faluközösség jelenti. Ebben a közegben funkcionálnak a népszokások, illetve: ha azt tapasztaljuk, hogy más a funkciójuk a jelenlegi szokásoknak, mint korábban volt, csakis úgy magyarázhatjuk, hogy mind a család, mind a faluközösség alapvetően különbözik a régitől. A Békés megyei kutatások speciális problémája azonban az, hogy a szlovákok lakta községek, mezővárosok társadalma korántsem írható le a családokból összeszerveződött faluközösség képleteként. A „család" és a „faluközösség" (gyakrabban mezővárosi közösség) kategóriája között egész sor (durva leegyszerűsítéssel) „kisközösségnek" nevezhető átmeneti kategóriával kell számolnunk. a) A községek, városok jórészében nemcsak szlovákok, hanem velük együtt más nemzetiségek is megtelepedtek. Amikor tehát a különböző helyekről érkezett szlovákok „faluközösségbe" szerveződtek, egyszerre tartoztak egy szlovák nemzetiségű „kisközösséghez" és egy többnemzetiségű községhez. Ebben a sajátos társadalmi szituációban a faluközösség szokásos organizációs és regulativ funkciói megoszlanak a nemzetiségi kisközösség és a faluközösség között. Vagyis — témánknál maradva — azok a szokások, melyek jellegük szerint csakis a faluközösség egészének aktív vagy passzív részvételével valósulhatnak meg, vagy a kisközösség, vagy az egész község keretei között éltek. De még akkor is, ha egy-egy nyelvileg kötött formájú, eredeti lakóhelyükről hozott szokás — tulajdonképpen természetes módon — csak a kisközösség keretei között funkcionálhatott, a résztvevőknek tudomásul kellett venniük a más nemzetiségűek egyetértő vagy elítélő véleményét. Tehát: a szlovákokkal együtt élő más nemzetiség regulativ szerepét is figyelembe kell vennünk, ha a különböző vidékekről együvé települt szlovákok kulturális integrálódásának folyamatát vizsgáljuk. Ez az együttélés, egyazon faluközösséghez tartozás nyilvánvalóan többet jelent interetnikus kapcsolatnál, kulturális elemek átadásánál-átvételénél. b) A nagy lélekszámú és térben is fokozatosan szétterülő mezővárosok szlovák lakossága azzal együtt, hogy „beleszerveződött" a mezővárosi közösségbe, tehát jellegzetes közösségi kultúrája kialakult, fokozódó ütemben bomlott kisközösségekre. Az ilyen kisközösségek részben a városon belüli földrajzi egységekként jellemezhetők (Békéscsabán pl. Felvég, Alvég, Jamina stb.), részben pedig különösen a XIX. század második felétől — a társadalmi tagolódás következményeként mindjobban erősödő rétegtudat szervezte „közösségbe" az egyazon társadalmi réteghez tartozókat. Ha tehát városrészek közötti elkülönültséget (s ebből eredeztethető kultúrális különbségeket) tapasztalunk, arra is rá kell mutatnunk, hogy a különbségek létrejöttében milyen 556;