Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - SZEMLE

előbb szakmai ismereteket kell szerezniük. Vagyis a mecénás akkor jár el kellő gondossággal, ha megkeresi azokat, akik már a munka megkezdése előtt rendelkeznek a szakma megkövetelte minimális ismeretekkel, tudják mit hogyan kell csinálniuk. Az ilyen szerkesztők — írók kiválasztása nem jelenti persze a „profik" favorizálását, s az „amatőrök" háttérbe szorítását. Az autodidakta amatőr is jó szakember lehet, ha helyes mértékkel tudja mérni saját kívánatos teljesítményét, vagyis — a szakirodalom alapos ismeretében — a „profi" színvonalat tekinti a maga munkája mércéjének. A rutinos szerkesztő megfelelő irányítással még a kezdő amatőrből is „kihozhatja" a színvonalas teljesítményt — ha elfogadja a szerkesztői irányítást. A fentieket azért volt szükséges (egy recenzióban talán szokatlan részletességgel) elmondanunk, hogy a sarkadi kötet legfőbb tanulságára rámutathassunk. A sarkadi tanács mások számára is követendő példát szolgáltatott azzal, hogy a szerkesztést Komoróczy Györgyre, a Hajdú-Bihar megyei Levéltár igazgatójára bízta, hiszen így — teljes joggal — biztosítottnak láthatta a színvonalas munkát. A „biztosítékot" ez esetben nemcsak a szerkesztő jól ismert történetírói kvalitásai jelentették, hanem az a tény is, hogy a korábban Biharhoz tartozó község levéltári anyagának nagy részét az általa vezetett levéltár őrzi. Így munkaszervezési okok eleve szükségessé tették, hogy a kutatómunka a debreceni levéltárhoz kapcsolódjék. E munkaszervezési meggondolásoknak — s Komoróczy szakmai és emberi kapcsolatainak — eredménye végsősoron az is, hogy Békés megyén kívüli (főleg debreceni), s szakmai körökben jól ismert kutatókat is sikerült megnyerni az ügy számára. A dicséretes körültekintésre valló szerkesztő-választással a helyi tanács megtette, amit tehetett! A szerzői gárda összetétele, szakmai rutinja persze fokozottabb igényeket is támaszt. Ezért nem tagadhatjuk némi csalódásunkat: jobb, színvonalasabb, egyenletesebb munkát reméltünk a szerzői névsor ismeretében. A csalódás, a hiányérzet megfogalmazása viszont kizárólag a szerkesztő és a szerzők munkájára, s nem a kiadóéra vonatkozik ... Először egy — látszólag — formai részletkérdés: nem érezzük eléggé megokoltnak, hogy a rangos szerzői gárda nem vállalhatta monográfia elkészítését. Illetve: túl nagyvonalúan hárítja el a szerkesztői előszó azt, hogy — esetleg — „monográfiának" tekintse a tájékozatlan olvasó a munkát. Az érvek meglehetősen labilisak! Meggyőződésünk szerint nem az különbözteti meg a monográfiát a tanulmánykötettől, hogy a monográfia az „üzemek, intézmények, társulások, egyesülések, tömegszervezetek múltját és jelenét egyenlő részletességgel ábrázolná", a tanulmánykötet pedig megelégedne a „község történetének mint települési egységnek a bemutatásával" (11. lap). A különbség nem a kidolgozottság részletességén, hanem a teljesség igényén múlik. Egy „települési egység" történetének ismerete pedig — úgy hisszük — nem azzal válik teljessé, ha mindent az emberileg elérhető részletességgel ismerünk róla, hanem azzal, hogy a rész és egész, az egyes és általános, az egyedi és tipikus összefüggéseit helyes arányaiban szemléljük. Ha teljes részletességű ábrázolásra törekedne a monográfia, ha nem szelektálná a lényegtelent, aligha készülnének monográfiák, mert senki sem győzné erővel, energiával, pénzzel... Ha viszont egy község történetét valamilyen szinten, de teljességében megismerhető egésznek fogjuk fel, a feldolgozás módját, szempontjait is egységesítenünk kell, így pl. a részfejezetek terjedelmét az „egészhez" viszonyított jelentősége szerint kell meghatároznunk. A sarkadi kötet azért nem lehetett monográfia, mert híján van ennek a szükséges egységnek. De ha nem ez a szerzői gárda, akkor ki készíti el majdan a monográfiát? A műfaji besorolás ezek szerint tartalmi kérdéseket is érint: a következetlen és egyenetlen kidolgozású fejezetek színvonal- és felfogás-különbségeinek takargatására szolgál. Az olvasónak sajnos az az érzése, hogy eredetileg monográfiának készült a kötet, s csak „menetközben" alakult át a „profilja". Csakis ennek lehet a következménye pl., hogy feltűnően nagyok a terjedelmi aránytalanságok. Néhány szűkszavú öszszefoglalás (pl.

1 Mesterházy Károlyé a község régészeti anyagáról. Módy Györgyé a középkori fejlődésről, Dankó Imréé Sarkad hajdúvárosról) jellegzetesen monográfia-fejezetnek látszik. A közigazgatástörténet sommás összefogla384