Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)
1973 / 2. szám - SZEMLE
SZEMLE SZILÁGYI MIKLÓS: TANULMÁNYOK SARKAD MÚLTJÁBÓL Szerkesztette: Komoróczy György (Sarkad, 1972. 544. old. + 47 old. kép) Az első mondat az őszinte örömé és elismerésé: Sarkad Nagyközség Tanácsa áldozatos támogatása eredményeként nagyszabású tanulmánykötet látott napvilágot! A napról napra gyarapodó megyei helytörténeti munkák sorában külön rangja lesz ennek a kötetnek, hiszen a korábban Biharhoz tartozó békési községek története sokoldalú és módszeres feltárásának eddigi legjelentősebb vállalkozásaként született meg. A vállalkozás nagysága és jelentősége indokolttá teszi, hogy néhány általánosabb tanulságot is megfogalmazzunk a kötet apropóján. Indokolttá teszi, mert az ilyen sikeres vállalkozás orientálni fogja a később születendő helyi monográfiákat, s korántsem közömbös, hogy egy alapvetően jó és hasznos, de hibáktól korántsem mentes munka milyen irányban orientál. Mielőtt azonban a kötet pozitív és negatív tanulságait számbavennénk, egy kis kitérőt kell tennünk. A Békés megyei helytörténetírás nagyobb vállalkozásait a nívós teljesítményeknek kijáró elismeréssel, követendő példaként szokta idézni a tudományos közvélemény. Ezt a tényt jóleső érzéssel nyugtázhatjuk, de azt sem felejthetjük el, hogy csattanós „ellenpéldát" is szolgáltatott már egyes községek, városok kiadói tevékenysége: korábban olyan munkák is napvilágot láttak, melyeket joggal marasztaltak el a történelmi szakfolyóiratok a felületesség és a dilletantizmus vétkében ... Ha a „nívós teljesítmények" keletkezési körülményeit tüzetesebben vizsgáljuk, egy fontos tanulságra is rá kell jönnünk, arra tudniillik, hogy helytörténeti munkák megírása és helyi publikálása elsősorban nem pénzkérdés. A mecénások — majdnem kizárólag a tanácsok — rendszerint jól tudják, pontosan felmérik, hogy egy-egy vállalkozás anyagi támogatása jól kamatozik, hiszen a múlt példájának megmutatása közvéleményt formálhat, serkentheti a lokálpatrióta lelkesedést, s ennek termékenyítő hatása a napi — és jövő — feladatok szempontjából sem közömbös. Ezt a szándékolt termékenyítő hatást csakis a jó színvonalú munkáktól remélhetjük. A színvonal pedig már nem a pénzen múlik, hanem a gondosságon és törődésen. Végsősoron „ugyanannyiba kerül" a kiadást vállaló tanácsnak egy dilettáns tákolmány, mint a kor színvonalán álló monográfia megjelentetése, hiszen a papír mindent elbír, és — hála a kiváló színvonalat produkáló Békés megyei nyomdáknak — a könyv mutatós előállítása még el is fedheti a felületes szemlélő előtt a „belbecs" hiányosságait. Elsősorban — az anyagiak előtt! — a szerkesztő, az írói kollektíva körültekintő megválasztása a biztosítéka tehát a színvonalas munkának. Ez így leírva túl banális igazságnak hat, mégis meg kell fogalmaznunk, mert vannak, akik a helytörténetírás fiaskóit eltúlozva adminisztratív szabályozást sürgetnek a helyi kiadás lehetőségének megszüntetésére. Egy ilyen intézkedés nemcsak a rossz, hanem jó munkák kiadási lehetőségét is megszüntetné. Sokkal inkább annak tudatosítására van szükség a mecánás szerepét vállalók között, hogy a történetírói munka a hobby-val, a „passzióval" öszsze nem téveszthető tudományos tevékenység, következésképpen a szakköri munka végterméke nem szükségszerűen helytörténeti monográfia. Nem elegendő tehát, ha az írásra vállalkozóknak „kedvük van" helytörténetet írni, s így nevüket az utókorra örökíteni, hanem 383