Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Elek László: Lengyelországban, Petőfi követeként

len, a felelőtlen-gunyoros cinizmussal szemben. Ugyanakkor elősegítője az önálló gondolkodás gyorsabb tempójú megvalósításának is, annak, hogy merészebben törekedjenek egyéni látás és saját ízlés kiformálására, hiszen a munka korai önállóságra, egyéni feladatmegoldásra kényszeríti őket. Arra, hogy merjenek a maguk szemével nézni, a saját eszükkel gondolkodni, a maguk szívével érezni. Arra, hogy szabaduljanak meg minél előbb a korszerűtlenné vált, konvencionálissá csontosodott nézetektől, a megszokott és kényelmes gondolkodási sémák maradandóságának a hitétől, s legyenek önállóak és eredetiek érzésükben és gondolkozásukban egyaránt. Ezért merek arra következtetni, hogy náluk viszonylag több iskolás korú ifjú lázad a művészet konvencionális elemei ellen is, és törekszik arra, hogy a saját érzésvilágán át közelítsen egy-egy költői műhöz. Bizonyos, hogy eredetit kereső törekvéseik, fiatalos újatakarásuk gyakran vezetik még tévútra őket, és zavarják meg tiszta látásukat. Több érzelmi-logikai botlás és következetlenség jellemzi ezt a forrongást. Végig nem vitt gondolatsorok, könnyed ítéletek, felül nem bírált látszatigazságok előtti behódolások. Nemegyszer kértek például arra választ, egyáltalában lehet-e élővé tenni egy 100—150 évvel ezelőtt élt költőt, van-e és lehet-e valami még korszerű és időszerű benne, nem gátló sőt kizáró tényező-e a ma már túlhaladott ízlésforma, a nyelv időközben történt megöregedése. Nemcsak a nemzeti kegyelet teszi szükségszerűvé a jubileumi fáklyagyújtogatásokat? Bizonyos, hogy nem eléggé fejlett nyelvi kulturáltságuk (életkoruk, nyelvtörténeti ismereteiknek hiányossága magyarázza ezt) és modern életformát és ízlést áhító fiatal szívük lázongása kapott hangot benne. Mindez azért volt váratlan, mert — meggyőződtem róla — Miczkiewicz és Slowaczki, Szienkiewicz és Prus munkássága élő erőforrásunk. Olyan írók és költők, akiket nemcsak tisztelnek, hanem ismernek is. Amikor azt mondtam: ha nem figyelmeztet rá az évforduló, nekem fel sem tűnt volna, hogy Petőfi már 150 éve született, annyira aktuális és modern, amikor modernségének, eszmei gazdagságának múltból is táplálkozó és máig ható történetiségét is érzékeltettem, már eltűnt a kétely. Amikor meg kérdésükre kérdéssel válaszoltam, s arra figyelmeztettem őket: gondolkoztak-e már azon, amikor elmerengtek Miczkiewicznek a végtelen természetet csodásan megszemélyesítő Pán Tádeusán, amely buzgó forrása az egész népet összekötő hazafiúi érzésnek és a nyelvi erőnek, nagyszerű summázása a lengyel nép legnemesebb tulajdonságainak, hogy költőjük születésének jövőre lesz a 175. évfordulója, és ásatagnak, megkopottnak érzik-e művét, menten belátták tévedésüket. És hivatkoztam a tüdővésszel bajlódó Slowaczki forradalmat váró és dicsőítő soraira. Arra a költőre, aki Petőfivel egy esztendőben halt meg, de öregebb volt nála, s a reá vonatkozó kérdésre is a tetten ért gyermek félszeg szégyenpírjával arcukon adtak hasonló feleletet. És végül hogyan fogadták Petőfit? Azt, amit róla mondottam, mert lengyel fordításban nem tudhattam beszerezni verseit. Csak öreg barátom: Antoniewicz sikerített elő két Bemmel kapcsolatos verset Poznanban. Üzletekben megvásárolni egyáltalában nem lehet. Csak a sorozatot láttam, amelyben tavaly megjelent. A Varsói Magyar Intézet sem tudott kölcsönözni belőle — kinn volt mind a 10 példány az olvasóknál. Mindez ékes bizonysága népünk és irodalmunk iránti tiszteletüknek és szeretetüknek. 293