Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - 500 ÉVES A MAGYAR KÖNYVNYOMTATÁS - Szíj Rezső: A "magánkiadás" hazai történetéhez (A Kner Nyomda "privátdruckjai")

mas arra is, hogy igazi művészi kivitelben készüljön. Az ilyen privátdruck-ért nem minden esetben kell tiszteletdíjat fizetni, ez csökkenti az előállítás költségét. Született is néhány ilyen, alább ismertetésre kerülő, — ritkán nagyobb példányszámú — kiadvány is, valóban csak műhelygyakorlatként, vagy figyelmességül valakinek a személye iránt. Az így készült privátdruckokat aztán megküldte azoknak a híres külföldi nyomdászoknak, akiket szakmai és emberi szempontból nagyra becsült és megküldte itthon is azoknak, akiknek a fönt ismertetett szakmai érdekből szükségesnek tartotta, valamint tisztelőinek és Fitz József révén az Országos Széchenyi Könyvtár Todorescu gyűjteményének is.

3 Kner Imre tudatosan gyűjtötte a magánkiadványokat: „Van egy nagy gyűjteményem Privátdruckok-ból, — írja Fülep Lajosnak 1942-ben — kis példányszámú kísérleti és luxusnyomtatványokból, amelyek között nagyon ritka dolgok is vannak. Az utóbbi 30 év alatt gyűltek ezek össze, egyrészt vettem, másrészt a világ majdnem minden tájáról kaptam generációm vezető nyomdászaitól. Nem is hinné, mennyi tudatlan, szellemtelen, csak egy-egy vérszegény ötleten fölépített, hamvába holt dolog van közöttük, és milyen kevés a jó, igazán egészségesen elgondolt és rendesen megcsinált könyv — alig marad benne a rostában valami, a legtöbbnek csak történeti értéke és érdekessége van, inkább mint negatív példákat mutatom Mihálynak."

4 Kner Imre ilyen jellegű magánkiadványai mellett természetesen a család leendő nyomdásztagjai is készítettek privátdruckokat, egy-egy nyomdai, szerkesztői, tervezői probléma gyakorlására. Ezen a ponton merül föl a kérdés; ha valamely kiadvány egyetlen példányban készült, miért ismerős belőle mégis több példány? Ennek magyarázata roppant egyszerű. Ugyanis készülés közben több levonat születik, s amelyik a legsikerültebb, az jut mint „egyetlen" példány rendeltetési helyére. A többi elfogadhatót nem semmisítik meg, mert ahogy a fametszetnél, rézkarcnál és a többi sokszorosító technikánál is szükséges a „próbanyomat" (Probedruck), ugyanúgy történik a nyomdai kiadványoknál is. Az így megmaradó próbanyomatokat, vagy műszaki példányokat aztán rendszerint a nyomda vezető alkalmazottai (művezető, gépmester stb.) kapják, mintegy tanulságul a következő feladatokra. Kner Imre is megőrizte ezeket a próbanyomatokat kézi (házi) példányként, megtartott belőlük magának is, adott egy-egy példányt közvetlen munkatársainak, Kruchió Istvánnak és Malatinszky Lajosnak is. Máskor a szerző maga is több példányban húzat le, „egy" példányban készülő művecskéjéből s abból ezért bukkan fel több példány a piacon. Ilyen esetről számolt be Trócsányi Zoltán, a Magyar Könyvszemlében. 1910. február 16-án jelent meg Lőrinczy Györgynek. Végrendelet című 8 oldalas „különnyomata", a kolofonban olvasható közlés szerint egyetlen példányban, Beöthy Zsoltné Szabó Aranka tiszteletére. Azonban a gyűjtők nem kis örömére a könyvpiacon több is akadt az „egyetlen" példányból. Többek közt Trócsányi Zoltán is vásárolt belőle két példányt. Sőt a Magyarság 1927. november 6-i számában mindezt megírta, mire nem kis meglepetésére másnap magától a szerzőtől is kapott egy „második" — dedikált — példányt, jeléül annak, hogy az „egyetlen" példányból — 17 év múltán — magánál a szerzőnél is még mindig akadt talán nem is egy. Aligha tévedünk, ha azt hisszük, a nyomdászok is megtarthattak maguknak néhányat ebből az „egy példányban" készült mun2ö3