Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 2. szám - 250 ÉVE ALAPÍTOTTÁK ÚJJÁ MEZŐBERÉNYT - Hentz Lajos: A népi tégla- és cserépvetés Mezőberényben

Az így berakott tégiára pokrócokat terítettek, és ezen járva hordták be a többi anyagot. A flasztert ismét svengolva rakták, a cserepeket pedig fülire csomózva, vagyis úgy, hogy az egymás mellé fogott cserepek közé került a fül, s így a két egymás melletti cserép között hézag maradt. Mielőtt a cserepeket berakták volna, a kemence falát téglával kibélelték cifrára rakott sorral: egy sor, egészen ferdén rakott téglasort vezettek végig a kemence fala mellett. A cserepeket úgy rakták, hogy 14 cserép került egymás mellé élére állítva, ez volt egy tábla, ezek mellé, rájuk merőlegesen pedig 6 cserepet raktak, amelyek közül a két szélső a fülével tartotta a táblát, ez a csomó volt a kötés. Az egészre azt mondták, hogy a cserepet kockára rakják. Miután a kemence megtelt, fenn két sor téglával lefedték, ez volt a borítás. A borítást úgy rakták, hogy a téglák keresztbe kerültek egymásra, s közöttük négyszögű hézagok maradtak. Végül a kemence ajtaját, melyen át bejártak, befalazták. Égetésre szalmát használtak, csak az égetőtér közepére raktak singfákat, hogy ott nagyobb hő keletkezzék. A tüzelést napszámosok végezték, akik 6 óránként váltották egymást. A tüzelés három szakaszban folyt. Az első napon csendes tűzön égették a kemencét, nyitott szájjal, vagyis szabadon tartott tüzelővel és cúghúzóval. Ennék a tüzelési módnál elég volt a 4 tüzelőlyukhoz egy ember. Mivel a kemence mindkét végén fűtöttek, két ember kellett egyszerre. A csendes tűzre azért volt szükség, hogy az agyag lassan hevüljön fel, fokozatosan veszítse el víztartalmát, ez tehát utólagos szárítás volt. — Két nap múlva sebes tűzre tértek át, csukott szájjal nagyobb mennyiségű szalmát égettek el. A csukott száj azt jelentette, hogy csak cúghúzót tartották állandóan nyitva, a tüzelőlyukat a szalma betömése után szalmacsóvával bedugták, illetve az utolsó villa szalmát nem nyomták be a kemencébe. A sebes tűznél már minden két lyukhoz kellett egy-egy ember. Ismét két napi tüzelés után rövid időre újból fokozták a tüzelést, tömték a kemencét. Ezt rendesen a fűtők váltása idején végezték, amikor minden lyukhoz állíthattak egy-egy embert. A töméskor nem várták meg, hogy a szalma elégjen, hanem amilyen gyorsan csak lehetett, tömték a szalmát a kemencébe. Mikor a tüzelésre egyébként használt kétágú villával már nem érték el, háromágú vasrúddal nyomták a szalmát a belső égéstérbe. A kemencébe szorított szalmatömeg ilyenformán nem lobban el, hanem izzó parázzsá változott. Ezután az előbbi módon folytatták tovább a tüzelést még legalább egy napig. Az égetés tehát — száraz anyag és száraz szalma esetén — kb. 5 napot vett igénybe. A negyedik napon ért fel a tűz a kemence tetejére. Ekkor a lángok előtörtek a borítás hézagai között, a kemence nyelvelt. Ez leginkább a kemence közepén következett be először, ahol legnagyobb volt a huzat. Ha a kemencét így magára hagyták volna, és egyszerűen csak tovább tüzelnek, a sarkok kiégetetlenül maradnak. Ezért ilyenkor felmentek a kemence tetejére, és ahol a kemence nyelvelt, ott leporolták, vagyis földdel a borítás hézagait lefedték, hogy a kemence ne szalajtson, vagyis a meleg ne szökjék el haszontalanul. Ezzel az eljárással a tüzet fokozatosan kiszorították a sarkok felé, s az agyag ott is kiégett. 250