Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)
1973 / 1. szám - SZEMLE
SCHNEIDER MIKLÖS: A SZARVASI VAS- ÉS FÉMIPARI SZÖVETKEZET TÖRTÉNETÉRŐL A hetvenes évek első fele országszerte számos évforduló megünneplését hozza magával. Most érkeznek el ugyanis fennállásuk huszadik évfordulójához azok a vállalatok, szövetkezetek, melyeket az ötvenes évek első felében hoztak létre a szocialista gazdaság és ezen belül a helyiipar megerősítésének folyamatában. Így jutott el e nevezetes évfordulóhoz a Szarvasi Vas- Fémipari Szövetkezet is, melynek eddigi tevékenységét reprezentatív kötet mutatja be az érdeklődőknek (Tóth Lajos: A Szarvasi Vas- Fémipari Szövetkezet 20 éves története 1952—1972. Szarvas, 1972), ezzel is hozzájárulva az újratelepítésnek 250. évfordulójára emlékező Szarvas város jubileumi ünnepléséhez. A gondos munkával, olvasmányos megfogalmazásban megírt és ugyanakkor kitűnő nyomdai előállításban megjelentetett könyv érzékletesen mutatja be azt a hatalmas fejlődést, amelyet az 1952. március 2-án megalakult kis KTSz Békés megye egyik jelentős üzemévé való fejlődéséig megtett. Elég csak néhány számadatot kiragadnunk az ismertetésből, máris világos, hogy nem túlzás itt hatalmas fejlődésről beszélni: Az alakulás 23 fős létszámától 20 év alatt 1360-ra nőtt a szövetkezet dolgozóinak száma. Az induláskor mindössze 69 ezer forintot tett ki a szövetkezet vagyona, ezzel szemben 1970-ben ez az összeg már meghaladta a 70 millió forintot. Az első évi 66 ezer forintos termelési értékkel szemben pedig 1970-ben 100 millió forintra rúgott a szövetkezet termelése, amelyből 23 millió forint volt az exportra termelt áruk értéke. Ami a két számsor között van, ami a „Fürge" kukoricadaráló előállításától a magas technikai színvonalú elektroakusztikai berendezések gyártásáig végbement, azt mutatja be a könyv szerzője igen szemléletesen, szinte önmaguk helyett beszélő számoszlopok, grafikonok, diagramok sűrű alkalmazásával. Nem feledkezik meg azonban arról sem, hogy bevezetőjében kitérjen Szarvas iparának kezdeteire, a szövetkezet megalakulásának előzményeire és egyáltalán az egész szövetkezeti mozgalom helyi alakulásának felvázolására. Jól és hangulatosan oldja fel a sok számadat már-már nyomasztó hatását az igen nagyszámú, jólsikerült fénykép, a témához szépen illő néhány reprodukció (Ruzicskay György művei), valamint az egyes fejezetek előtt alkalmazott frappáns mottó-szövegek beiktatásával. A kötetet méltán veszi kézbe büszkeséggel nemcsak a szarvasi szövetkezethez közelállók rétege és Szarvas város lakossága, hanem nyilván valamennyi Békés megyei lokálpatrióta is, sőt valószínűleg mindazoknak a szövetkezeteknek, vállalatoknak a vezetői is, melyek ugyancsak az ötvenes évek elején alakultak és 20 éves jubileumukat esetleg szintén hasonló kiadvánnyal kívánják megünnepelni. Nyilván nem veszi rossznéven a kötet szerzője, de kiadója sem, ha éppen a későbbiekben készülő művek érdekében e munka néhány apróbb tanúlságát használjuk fel egyes olyan kérdések felvázolására, melyek további finomítása, 178