Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Az 1922-es választások végső harcai Endrődön és Gyomán

hogy amint tapasztalták, Zeőke Antal mióta képviselő, próbált-e tenni valamit választói érdekében? Közszájon jár: a parlamentben egyszer hallották szavát, amikor egy vitában megkérdezte: „Mit szólna ehhez Vázsonyi?" A Nagyatádi panamában ugyan sokat tett, de nem a kisgazdák, hanem a nagybirtokosok érdekében. Nos és még nem gondolkodtak azon, vajon, mint Erdélyből ideszaladt ügyvédet, milyen érdek fűzi az alföldi kisgazdákhoz azonkívül, hogy megszerezze a mandátumot? Pedig sokszor tapasztalhatták már a dolgozó ember sokféle baját, amit csak a másik dolgozó érthet meg. Azok a nagyurak és támogatók csak azért barátságosak ilyenkor, hogy az itt megszerzett mandátumot a parlamentben a saját javukra és a dolgozó nép elnyomására használhassák. Észre kell ezt venni már a dolgozó kisgazda társaknak is. És nem ellenséget, nem élősködőt akarok választani, a dolgozók nyomorításából, de a jelei: esetben juttassuk a mandátumot Vági István barátomnak, aki szintén a kisparaszti életből lett építőmunkás... — Ami azt illeti Hunya öcsém —szólt Dinya Péter — ti most olyasmit mondatok, amin valójában el kellene már gondolkodni a magunkfajta embereknek. — Hát igen — bólogattak rá néhányan. — Na öcsém — szólt mosolyogva Dinya — a múltkor Zeőke korteseinek első szava a korcsmároshöz szólt, aki mán ütötte is csapra a söröshordót. Hát én most megfordítom a szokást. Mit isztok sört, vagy bort? — Nagyon köszönjük megtisztelő szándékát Dinya bátyám. Se én, se Vági barátom italt nem iszunk. — Hát száraz torokkal akartok ilyen melegben tovább menni öcsém? — Nem Dinya bátyám, hanem hogy a jövőnek tanulságként feljegyezhessék a képviselőválasztások történetében: ebben a tanyaközpontban történt először, hogy nem a képviselőjelölt és kortese itatá a hallgatóságot, hanem Dinya Péter kisgazda fizetett egy-egy pohár szódavizet a jelöltnek és kortesének, mivel azok szeszesitalt nem ittak! — Az angyalod öcsém! Ha ezt megtudja a tanyavilág, jót nevet. Na mindegy, én erre csak leeresztek egy korsó sört. *** Elköszönve a tanyasiaktól, indultunk Kondoros felé, Vági, én és Csuvár Vincze gazda barátom. Csendes, meleg az idő... Szép a határ. Egy-egy nagy darab búzavetés olyan, mintha zöldes fényfátyollal volna leterítve. Minden ragyog a rászóródó napsugártól. Csuvár barátom se sietteti a lovakat. Nyugodtan lépkednek. Nem hosszú az út, alig hat—hét kilométer ... A gyűlést, nyilván azért, mert két héttel előbb talán többen jelentek meg, gondolták a hivatalos szervek, a községház előtti téren nem engedélyezték. Legnagyobb helyiség Kondoroson a régi Füzescsárda táncterme, azt engedélyezte a községi elöljáróság. A meghatározott időre tele lett a terem agrárproletárokkal. Legtöbb részük a kapálásból jött és kapával jelent meg. Mindnyájan be se fértek. Sokan az udvaron maradtak. Alig hogy végeztem rövid megnyitó beszédemmel és felkértem Vági elvtársat beszéde megtartására, megjelent két csendőr. A teremben a sűrű embertömegen nehéz lett volna áttörni a két csendőrnek, így parancsoló hangon kiáltották: „A törvény nevében a gyűlést feloszlatom! Azonnal hagyják el a helyiséget!" — Nem hagyjuk! — zúdult fel a tömeg benn is kint is. A káromkodásokból kihangzott: — Lapítsátok be a kakastollas kalapot! Pillanatok alatt, — ellenére, hogy a két csendőr már megsem mozdulhatott — olyan lett a hangulat, hogyha Vági gyorsan közbe nem kiált, agyon verik a csendőröket: — Elvtársak! Nyugalom! Hallgassanak ide!... — Az annyuk uris ... hát ezek még ilyenkor is marnák az embert... ! — hallatszott a még abban a pillanatban mindenre elszánt indulat... — Elvtársak! — dörgött újra Vági hangja. — Az úr nem mert ide jönni, hogy ő jó ember maradjon, szolgáját küldte. A gyűlésre engedély van, megtartjuk! A csendőr urakat figyelmeztetem: törvényellenesen nem cselekedhetnek! Jöjjenek ide az asztalhoz, vagy ha úgy tetszik, maradjanak ott, amíg a gyűlésnek vége lesz! Azután majd meglátjuk! 146