Békési Élet, 1973 (8. évfolyam)

1973 / 1. szám - TÉNYEK, DOKUMENTUMOK, EMLÉKEK - Hunya István: Az 1922-es választások végső harcai Endrődön és Gyomán

— Szétlapítjuk kalapjukat, ha megmozdulnak! — hallatszott kívülről. A csendőrök nem mozdultak. Dühüket nyeldesve sápadoztak. — Na elvtársak! Meg kell érteni miért akarták lehetetlenné tenni ezt a gyűlést. Nyilván azért, mert mint olyan jelölt, aki a legtöbb szavazatot kaptam, a csendőrurak gazdáinak nem tetszene, ha én kapnám meg a mandátumot... — Ez az igaz! — hangzott. — Majd mi megmutatjuk!... Nekünk nem kell se földbirtokos, se ügyvéd!... Se más úrifajta! .. . Éljen Vagi István!. .. Jó ideig várni kellett, mire elcsendesedett a nép. — Elvtársak! Tudjuk mi, ez a választás is harc a munkásság és az úri népség között. A hatalomért küzdő harcnak olyan formája, ahogy itt is megnyilvánulni akart, ök a fegyvert is használhatják feltétlenül, felelőtlenül, mi felelősségünk tudatában az igazság szavát sem használhatjuk, mert őket már azzal is sértjük. Pedig hát mi az, amit mi akarunk? Munka, jog, emberhez illő megélhetés! Ez a legminimálisabb, amit ebben az országban is megkövetelhet minden dolgozó ember! Mi szociáldemokraták azért akarunk bejutni a parlamentbe, hogy ott a grófok, földbirtokosok, gyárosok és egyéb, a nép jogát tiprók, hallatára is hangoztassuk a dolgozók követelését. És lerántsuk végre a népámítókról a leplet. Lássák: mi nem az ígérgetések, hanem a tettek emberei vagyunk! — Kedves barátaim! Az előjelek arra engednek következtetni, hogy ebben a választási körzetben nem lesz könnyű a döntő próba. Nagyon jól fel kell készülni azoknak, akik úgy érzik, helyes a mi politikánk, mert ahogy ma kezdődött a hatósági nyomás, valószínű folytatódni fog a következő napokban is ... — Nem engedjük félemlíteni magunkat!... Nekünk nem úr kell, hanem munkás! ... Éljen a mi jelöltünk! — Elhangzott néhány fenyegető szó is ... Hogy komolyabb baj nélkül végződjön a gyűlés, a felzúdulás után szóltam: — Szaktársak! Vasárnap reggel kezdődik a pótválasztás. E pár napot használják fel a jó szervezésre, hogy legalább olyan jól menjen minden, ahogy a múlt vasárnap. Ha így történt is, ma itt ez ne csüggesszen, inkább a még jobb szervező munkára ösztönözzön. A mi programunk a dolgozó emberek programja, ennek meg kell valósulni! Azzal a reménnyel elnyerjük a mandátumot, a gyűlést befejezzük. Vági elvtárs azonban még egy pár szót kíván. — Halljuk!.. . Éljen! — Kedves barátaim! — szólt Vági —. Bár úgy terveztük, a gyűlés után még maradunk, hogy beszélgetve jobban megismerkedjünk, mint emberek is, azonban mint a tények, mutatják a hatóság beleszólt szándékunkba. Nincs, mint ahogy nem is volt szándékom a hatóságot megsérteni, arra kérem önöket, őrizzék meg nyugalmukat. Én pedig vagy itt, vagy Gyomán, amíg ezt a megsértést tisztázom, eltávozom. Percek múltak, mire szaktársaink megnyugodtak. — Jelölt úr! — szólt mostmár a csendőrőrmester —. A főszolgabíró úr parancsára önöket Gyomára kell kísérnem. — Tessék! Gyalog azonban nem vagyunk hajlandók még a szolgabíró úr parancsára sem! A csendőrök nem kényszerítettek, nyilván azért, mert az udvaron és a teremben vagy száz földmunkás várta a fejleményt. Csak néhány perc múlt el és a községi bíró megjelent egy parasztkocsival. A szaktársak éljenzése, szerencse kívánságuk kíséretében ültünk fel a kocsira. Vági és az egyik csendőr a hátsó ülésen én és a másik csendőr a kocsis mögöttin úgy, hogy nem csak mellettünk, hanem szemben is velünk a csendőr. 21 kilométer kocsikázás után érkeztünk Gyomára. Kiss Jenő főszolgabíró szóhoz sem engedte jutni Vágit. Ellentmondást nem tűrőn mondta: — Járásom területéről kiutasítom! Ha a legközelebbi vonattal nem utazna el, letartóztatom. A belügyminiszter úrnál határozatom ellen fellebbezhet! Távozzanak! Néhány ügyem volt már a főszolgabíróval. Nem inger! ési szándékkal, de mégis megkérdeztem: — Remélem engem a járásból nem utasít ki a főszolgabíró úr? — Magához nem szóltam. Kérem távozzanak! Vági elvtársat elkísértem az állomásra. A két csendőr már ott volt. Bizonyára azért, ha Vági nem szállna fel a vonatra, akkor letartóztatják. 10* 147