Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Sass Ervin: Magyar királydráma Gyulán

SASS ERVIN: MAGYAR KIRÁLYDRÁMA GYULÁN Nyolc esztendővel ezelőtt fogalmazta meg programját az akkor nagy várakozás közepette kezdődő gyulai Várszínház. Nyolc esztendővel ezelőtt döntöttek úgy megálmodói, szervezői, művészi irányítói, hogy a 600 éves vár udvarán nyaranta elsősorban a magyar történelmi dráma kapjon otthont. Még pontosabban olyan drámák, amelyek sok évtizede szunnyadnak könyvtárak, levéltárak polcain, és olyanok is, amelyek megíródtak ugyan, de méltó előadásban soha színre nem kerültek. Látszik ebből a programból, hogy a várszínház nagy kísérlet is egyben, hiszen nem éppen biztonságos olyan drámákat feléleszteni, melyek ki tudja, nem azért váltak-e tetszhalottá, mert korukban érezte már a közönség: nem éppen jó drámák; vagy azért csapódott rájuk a feledés, mert előadásuk nehéz, rengeteg gonddal jár; még egy lépéssel tovább: drámai magjuk korukban élő lehetett, ma viszont már nem az. Az eltelt nyolc év nyolc bemutatója, a közönség nem lankadó érdeklődése a válasz: a program jó, megtartani feltétlen helyes, és az egyetemes magyar színházkultúra szempontjából is hasznos. Mindehhez hozzászámítva, hogy a Gyulai Várszínház olyan sajátosan egyéni élmény forrása, mely nincs több az országban, hogy lehetőségeit időszakonként megújítva még sokáig változatlanul sikerre viheti a kezdetek programját. A nyolcadik évad történelmi drámája magyar királydráma. Kós Károly: I. István, az Országépítő című műve volt, melyet Száraz György alkalmazott a várszínpadra. Jól választottak azok, kiknek választaniuk kellett, és István király évének fényét is emelték ezzel a bemutatóval. A dráma előtörténetéről jó tudni, hogy 1942-ben mutatta be a Nemzeti Színház, az eredeti dráma azonban számtalan színváltozásával alkalmatlan lett volna arra, hogy a várszínházban színrekerüljön. Száraz György, a 88 éves íróval együttműködve alkalmazta a vár színpadára az I. Istvánt. Az új változat végig Esztergomban játszódik, tömörebb, kevésbé epikus, mely az eredeti drámát eléggé eltolta a történelmi tabló irányába. Igaz viszont, hogy a nagy időtávot, a mintegy 40 esztendőt — mely Géza halálától István haláláig terjed — roppant nehéz még a közel háromórás színpadi játékban is tömör egységbe foglalni, ilyen nehézségekkel az átdolgozó és a várszínházi előadás is küzd, de jóval több sikerrel, mint megoldatlansággal. Ami kitűnő, elsősorban az. hogy a drámai vonalvezetés egyetlen alapvető, élesen körvonalazott áramlata István hite: harca az egész magyarság létérdekével azonos. Ezt a robbanó energiákat, szenvedélyeket rejtő drámai fő-erővonalat emeli középpontba Miszlay István, a várszínház művészeti vezetője, az előadás rendezője is. A központi hős István, az ifjú, a fejedelem, a király, a céljait kíméletlenül megvalósító uralkodó. A kíméletlen célratörés mögött azonban jelenetrőljelenetre felsejlik a töprengő, vívódó ember, az érző, szenvedő, örömeiben gazdag és örömeiben boldogtalan ember is. „Karddal és korbáccsal kell építenem az or7* 99