Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - KÖZMŰVELŐDÉS - Sass Ervin: Magyar királydráma Gyulán

szágot" mondja, majd máshol, ennek ellentétpárjaként, az egyensúlyt megalkotva: „Gurulni kezdett a kő, eltaposta ki útjába állott. Ettől nyomorék a lelkem." Váteszi ereje azonban vaskapocsba szorítja vívódásait, a hite, hogy Koppány felnégyeltetése, Ajtony és Gyula elpusztítása, a kereszténység terjesztése tűzzel és vassal a magyar nép érdekeit, megmaradását szolgálja, erősebb a vérontás borzalmánál, a könnyek áradásánál, mert „karddal és korbáccsal" kell építenie az országot, „karddal és korbáccsal" kell, hogy néppé egyesítse a kalandozásokban kifáradt, széthúzó törzseket. Ha I. István nem ezt teszi, a történelem átviharzik a magyarság felett, és a hun-avar sors pusztítja el az új hazában megtelepedett népet. A dráma ezt az iszonyatos emberi akarást, I. István magasizzású életét hozta el a gyulai várba. A rendező biztos koncepcióval fogta át az egész drámát, és a néhol lanyhuló, kissé bőbeszédű jeleneteknek is dinamikus töltést ad, sokszor csak egy erőteljesebben kiemelt mondattal, mozdulattal, vagy a látvány megkomponálásával, ami — szabadtéri színpad lévén — nem is másodlagos eszköz a kezében. Jól pergeti az egymásután sorjázó képeket, amit viszont mégis szóvá kell tenni: a néző nem mindig értesül világosan arról, hogy egy-egy kép között mennyi idő telt el? Ez pedig, a már említett 40 esztendős időtáv miatt, fontosabb lenne, mint amilyen fontosnak tartották. Jó viszont a képek közötti sötét aláfestő zenéje, mindig egy-egy új érzelmi hangütése az elkövetkezőknek. A rendezői elgondolásokat híven valósítja meg a maga művészetének eszközeivel Csányi Árpád díszletSzoboszlay Sándor és Simon György az I. István zárójelenetében 100