Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - Krupa András: Negyedi káposztásételek Nagybánhegyesen és Csanádalbertin

tották, esetleg tejföllel is ízesítették. A hordóskáposztából úgy főzték, mint a káposztát, csupán felhígították (négy személyre: kisebb nagyságú fél fejes­káposztát 3—4 liter vízbe). A káposztát húsos napokon: kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap ebédre főzték, hétköznap legtöbbször egytálételként. Vasárnap előtte vala­milyen levest ettek, utána pogácsát. Maradékát este vacsorakor fogyasztot­ták el. A hordóbéli káposztát, ha nagyon savanyó volt, egy lébül kimosták, azaz egy lé vizet ledöntöttek róla, majd 3—4 literes fazekat félig megraktak vele (az edény és a káposzta mértéke a családtagok számától függött). Annyi vizet öntöttek rá, hogy elbukjon. Ha főzés közben kevésnek bizonyult, túl sűrű lett a káposzta, hozzátőtöttek még. A káposztával egyszerre tették bele a húst, friss hússal vagy füstűtt-tel főzték. A friss disznóhúst éppen olyan kockákra darabolták fel, mint a pörköltnek valót, csak valamivel nagyobbakra. Gya­koribb a füstölthús hozzáadása. A káposzta sok húst kíván, akkor ízletes: de mind a hús mennyiségét, mind a minőségét lényegében az szabta meg, hogy mikor főzték, milyen húsdarab maradt még a kamrában. Ódalasból vagy disznólábból, sonkából (az utóbbi két fogalmat azonos jelentésű szinonima­ként használta adatközlőnk) szeltek le kisebb-nagyobb darabokat, vagy any­nvifele vágták, ahánynak főzték. Ha túl sósnak találták, előzetesen kiáztat­ták. Mikor megfőtt a hús és a káposzta, adták rá a rántást. Legtöbbször nern liszttel sütötték, legfeljebb keveset tettek bele (híg rántás), általában ritka, zsíros rántást készítettek: kevés paprikával, borssal (néhányan köménymag­gal is), hogy színe legyen. Utána forrt egy keveset, öszeforrt, majd levették, s ugyanabból a fazékból tányérra szedték. Lényegét tekintve ugyanígy készül az ídeskáposzta is, csak savanyítatlan fejeskáposztából főzik. A káposztát Negyeden több helyen, több düllő-ben termesztették, így az érése sem történt egyidőben (sőt még a főzési idő­tartama is eltért!). Ez lehetővé tette, hogy folyamatosan is fogyaszthassanak friss káposztát. Késő ősszel, koratélen az erre a célra meghagyott káposzta­fejeket használták fel. Szép tiszta, jó érett, laza, fehér káposztafejeket válasz­tanak ki, ujjnyi szélesre asztalra vagy tálba szelik le. Innen kézzel teszik bele a fazékba vagy a lábasba. Négy személyre általában egy kisebb fej kell, nagyobból elegendő fél is. Nagybánhegyesi adatközlőnk, ugyancsak négy személyhez, két liter vizet öntött hozzá a fazékba, utána karikára vágva két fej vöröshagymát szelt bele, mások néhány girizd fokhagymával is ízesí­tik. ízlés szerint kell sózni, sokan hozzátesznek cukrot is. (A hordóskáposztá­ból fővő ételt nem sózzák, mert az savanyításkor kapott sót). Legjobb friss disznóhússal, de ezt is, mint a többi főzelékszerű káposztát, füstölt hússal is főzik. Szokás, hogy a kóstolóba kapott kolbászt — hús helyett — nagyobb darabokra vágva szintén belefőzik, sőt máskor a füstölt kolbászt is. Ilyenkor rendszerint fokhagymagerezdet is metélnek bele. Van, aki birkahússal sze­reti. (Amikor deszkahajón szállították Negyedről Komáromba és Pestre a káposztát, cserépfazékban vitték magukkal a káposztások a birkahússal főtt káposztát, és az ugyancsak magukkal hozott vaslábakon melegítették fel.) Debrecenben szintén édeskáposztának nevezik a nyers fejeskáposztából, juh­hússal főzött káposztásételt. 8 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom