Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 3. szám - SZEMLE

korabeli jenai diákéletről, a bajtársi egyesületek színes és különc szokásairól, a németországi polgárosodás megcsodált vívmányairól, mintegy kiegészítve mindazt, amit e témáról másutt elmondott. Az 1842 és 50 között Békéscsabán töltött lelkészi évek alkalmat adnak az emlékező Haánnak hogy több fontos dolgot elmondjon városáról. E jelentékeny település elképesztően kisszámú értelmiségivel és mindössze 3—4 kereskedővel tengődött. Akkoriban még a mesteremberek is gatyában jártak és amikor egy vándoriparos pantallóban érkezett vissza, nagy feltűnést keltett. De az ilyen és az ehhez hasonló közlések sokaságából rövid néhány oldalon elevenebb kép bontakozik ki a 48 előtti Csabáról, mint tárgyiasan visszafogott és kissé mesterségesen elszürkített történeti munkáiból. De megörökíti a Csaba és Pest közötti szekérút expedícióval felérő vállalkozását és néhány pompás életképet is ifjúkora Pestjéről. Kedves és tragikus, de korántsem túltengő részletekben villantja fel magánéletének alakulását és egy-egy elhatározó eseményét, pl. leánykérését, lelkész atyja és anyja puritán életmódját, első felesége korai halálát stb. Az 1848—49 eseményei mélyen bevésődtek Haán emlékezetébe. Erről szinte valamennyi írása tanúskodik, amelynek egyáltalán témája e korszak. Itt is elmondja röviden nemzetőr szolgálatának történetét, de több új adalékot is nyújt Csaba forradalmas hónapjaiból. Figyelemre méltó például a Habsburgház trónfosztásának csabai visszhangja. A detronizálási nyilatkozatot szlovák nyelven maga Haán olvasta fel a főtéren összegyűlt tízezernyi embernek. A nemzetőrség a nyilatkozat minden felolvasott pontja után sortüzet adott. A hazafias érzésű Haán transzparensen saját versével tett hitet „áldott magyar hazája" mellett. Van valami jelképes abban, hogy ugyanazt a Haánt őfelsége, I. Ferenc József audencián fogadta 1865-ben. Tegyük mindjárt hozzá, nem a maga ügyében, hanem egy családfenntartó parasztfiú katonai felmentése dolgában. A rendszerető császár kék ceruzával firkantott szignója és néhány udvarias szava nyomán a csabai Buka közlegény hamarosan hazamehetett. Haán utal rá, hogy ilyesmit a gazdagok a sorozó orvosoknál szokták elintézni. Meglehetősen részletes képet kapunk Haán 1867 utáni történetírói kibontakozásáról, eleven szakmai, társadalmi tevékenységéről. Szó esik árvizekről, iszonyúan pusztító aszályokról, éhínségről és újabb járványokról is. De milyen jellemző Haánra: mikor arról ír, miként küszködtek az 1863—64-es években húsz népkonyhán az ínségesek puszta életéért, mindjárt följegyzi az egzakt adatokat is a gabonaárak akkori alakulásáról. És bár személyében is érik csapások — fiatalon hunyt el egyetlen leánya — szerény elégedettséggel tekint naplója végén 48 évi szakadatlan szolgálatára. Ez az írásmű elmélyíti ismereteinket a pedagógus Haánról is. íme egy naplórészlet abból az időből, amikor a 40-es években az ún. magyar iskolában tanított Csabán: „Én a tanulásért soha sem büntettem, legfeljebb megdorgáltam, mert nem akartam, hogy tanítványaim büntetésnek tekintsék a tanulást. ... Ellenben erkölcsi kihágásért, például ha valaki csúnya szót mondott, vagy lopott, akkor megvertem. De ez mindig nagy ünnepélyességgel történt. Nevezetesen egész beszédet tartottam arról, hogy íme, most már kénytelen vagyok ezt megverni, mert ezt meg ezt tette, ami botrány a mi iskolánkra, rossz hírbe hozza iskolámat stb. Ekkor lefektettem és vagy hármat legyintettem rája. Ez hatott. Az ilyen büntetés többet ért, mint másutt a legkegyetlenebb, vérig való verés, mert a gyermekekre erkölcsileg hatott." Figyelemreméltó pedagógiai elvek a büntetésről a deres és a vesszőfutás korában, amikor az iskolákban is az iskolamesterek öles pálcái számítottak fő nevelőeszköznek. De arról is beszámol Haán, miként vonta be jobb tanítványait a tanulás ellenőrzésébe. Rövid ismertetésünk legfeljebb arra alkalmas, hogy csekély ízelítőt adjon e kevéssé megszerkesztett, de annál elevenebb, érdekesebb, személyes hangú viszszaemlékezésből, mely hol önéletrajzzá sűrűsödik, hol pedig korrajzzá szélesedik. Papp János szerkesztő a tőle megszokott szakértelemmel és jó érzékkel végezte el a válogatást. így sikerült újabb értékes kiadvánnyal ismét hozzáférhetőbbé tenni Békés megye történeti forrásait. A Bibliotheca Bekesiensis e kötete kiállításában méltó az előzőekhez és ezúttal is a Rózsa Ferenc Gimnázium nyomdaipari szakközépiskolás diákjait dicséri. 511'