Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 1. szám - Lakatos Pál: Adatok Békés megye délkeleti részének településtörténetéhez a honfoglalás koráig, különös tekintettel Nagykamarás és Medgyesegyháza községekre

túrába tartozó leleteket találtak, amelyek valószínűleg egy sírból származnak. A rézkor vége — bronzkor kezdete hazánkban kb. i. e. 1900-ra tehető. A réz és az ón ötvözetéből, vagyis a bronzból sokkal használhatóbb eszközöket, sőt később fegyvereket tudtak előállítani, mint a puha rézből. A kerámiában is fejlődés tapasztalható. A formák tetszetősebbek, bár a fazekaskorongot még nem ismerték. Almáskamarás-Üjtelepen kútfúráskor bronzkori edénytöredékek kerültek elő, Medgyesegyházán (Uhrin-tanya) pedig Móra Ferenc 1927-ben 8 bronzkori sírt tárt fel. A kissé távolabb fekvő Pitvaroson korabronzkori leletek láttak napvilágot. — Az említett előfordulások is bizonyítják, hogy vidékünk a bronzkorban lakott volt. A halottakat a földbe temették, de előfordult ekkor már a hamvasztásos temetkezés is, ami a kor végére általánossá vált. A bronzkor vége és a koravaskor fordulója hazánkban az i. e. 1200 és 750 évek közé tehető és nagy népmozgalmakkal van összefüggésben. Már 1400 körül megzavarta az egyenletes bronzkori fejlődést az északnyugat felől betörő halomsíros kultúra népének támadása, az i. e. I. évezred második negyedében pedig a koravaskori műveltség hordozói, a szkíták jelentek meg Kelet Magyarországon, ők hozták magukkal a korongolt edény készítésének a technikáját. Birtokba vették az egész Alföldet a Marostól délre eső terület kivételével, de az itt talált bronzkori lakosságot nem irtották ki, hanem csak uralmuk alá hajtották, majd összeolvadtak velük. A koravaskorban a társadalmi fejlődés eljutott a katonai demokrácia kialakulásának és megszilárdulásának fokára. Közel egykorú görög forrásból tudjuk, hogy a szkíták társadalma több törzsre tagozódott, kisszámú vezetőréteg uralma alatt álltak, sőt már rabszolgáik is voltak. — Eleken egy fegyvermellékletekkel ellátott szkíta férfisírt találtak. Békéscsaba-Fényesen pedig századunk eső felében egy hamvasztásos temetőt sikerült feltárni. Az első, írott történeti forrásból ismert nép vidékünkön az agathyrsosok voltak. Hérodotos, a történetírás atyja, a görög-r>erzsa háborúk előzményeinek a tárgyalása során így emlékezik meg róluk: Az agathyrsosoktól folyik a Maris folyó és az Istrosba ömlik ... Az agathyrsosok a legelpuhultabb emberek, ők hordanak legtöbb aranyékszert." (Hérodotos, Historiarum 1. IV 49, 104) Az itt említett Maris a Marossal azonos, amelyhez az ókorban a Tisza alsó folyását is hozzászámították. Az Istros a Duna. Az agathvrsosok szkíták vagy szkítákkal rokon néo voltak. Látható ebből a rövid idézetből is, hogy ez a nép a Maros környékén, tehát közelünkben lakott. A szkíták magyarországi uralmának a kelták nyugat felől jövő előretörése vetett véget. Ez több hullámban történt. Először csak a Dunántúlt vették birtokukba, később újabb kelta népek érkeztek hozzánk, akik már az egész Kárpátmedencét benépesítették. A kelták a fejlett, késővaskori műveltséget hozták hazánkba, melyet egy nyugat-svájci lelőhely után La Téne néven szoktunk emlegetni. Ez is, mint a legtöbb őskori kultúra, periódusokra oszlik. Jellemzője a törzsi szervezetben való élés, törzsi központjaikat azonban rendszerint nem sík földön, hanem fellegvárszerűen magas hegyeken építették fel. Fémiparuk igen fejlett volt, a vasat sokkal nagyobb mennyiségben használták fel, mint a szkíták, ök alkalmazták először a vas ekepapucsot 34