Békési Élet, 1972 (7. évfolyam)

1972 / 2. szám - Krupa András: Jancsovics István nyelvtanai és szótára

Végül következik a tárgyeset (nála még ezenkívül: szenvedő v. vádló eset). Ezt a négy esetet nevezi nevek ejtegetésének. A főnevek ragozása címszóhoz sorolja az akadémiai nyelvtan vár szópéldájának didaktikusabb csoportosításával a többi birtokos személyragos, határozóragos és névutós főnévalakokat. Mivel az akadémiai nyelvtan összetett ragokhoz sorolja a -stul, -stül ragokat és a névutókat, tévesen kettős végződések címen egy példacsoportban ezeket a ragokat és névutókat kötőjellel kapcsolja a főnévhez (pl. vár-astul, vár-alatt). Ugyanezt a hibát követi el a mellékneveknél is (pl. jó-val, jó-gyanánt), noha őket a számnevekkel együtt ugyancsak az akadémiai nyelvtan alapján tárgyalja. Melléknévként szól a határozatlan számnevekről, a névmások közé sorolja a birtokos névmásokat is, s a mai nyelvtani rendszerezésnek megfelelően a mutató névmásokhoz kapcsolja az ekkora, annyi, ennyi névmásokat (az akadémiai nyelvtan szerint: határozatlan számnévmások). Az igék általános bemutatásakor a ragozási mintáiban ugyancsak az akadémiai nyelvtant követi, de itt is a bonyolultabb nyelvtani fogalmakat, mint pl. a cselekvő ige tárgyalásakor az ún. bennható igéket, valamint az ún. középigék (lényegében ikes igék) néhány képzőjét elhagyja, ö is négy módot (jelentő — mutató; foglaló és parancsoló; óhajtó; határozatlan), hat igeidőt (jelen, félmúlt, múlt, régmúlt, egyszerű jövő, összetett jövő) ismer. Csak egy ige (vár) ragozását dolgozza fel határozatlan (alanyi) és határozott (tárgyas ragozás) formában. Az akadémiai nyelvtantól eltérően, valamenynyi módban és időben szenvedő formájú ragozási táblázatot is készít, elmarad viszont a felsoroláson túl az ikes, a hangugrató, a rendhagyó igék ragozási mintája. Az ún. függő névhatározók (határozóragok) felsorolását valószínűleg a Szókötés fejezet címszavaiból állította össze. A független és kettős utóijárók (ragtalan és ragos főneveket vonzó névutók) példáit, szószerkezeteit a nyelvtankönyv mondattanából kölcsönözte, míg szakelnevezésüket és felosztásukat minden bizonnyal Fogarasinak a jegyzetben említett nyelvtanából vette. Az ún. igehatározók (lényegében határozószók) csoportosítása azonos a szlovák nyelvtanának e részével, csupán itt négy határozószó-típusra nem idéz példákat. Ide sorolja a fokozott ragos mellékneveket és az igekötőket is, mint az akadémiai nyelvtan, azonban a kötőszavak csoportosítása eltér tőle; az indulatszók azonosak a benne közöltekkel. Minden egységhez népszerű nyelvhelyességi, helyesírási megjegyzéseket fűz, legtöbbször az Akadémia tankönyvét híva segítségül. Külön szeretnénk utalni az ún. magyarizmusok talpraesett magyarázataira: pl. a birtokos személyragokat ne tévesszék össze a birtokos névmás használatával, magyarul nem mondható: enyém vár, tied ház. A számneveknek a magyarban nincs többesszámú vonzatuk, tehát nem tíz katonák, száz forintok stb. Az alanyi és tárgyas igeragozás buktatóira is rámutat, nem: látok barátomat; nem: megcsal őtet (az őtet alakot az akadémiai helyesírás ekkor még elfogadja). Jancsovics magyar nyelvtanának népszerű szlovák nyelvű szövege, példái szinte predestinálták arra, hogy különnyomatban szélesebb körben is ismertté tegye. Jancsovics nem határolhatta el magát a környezetében, vele együtt élő híveinek nyelvjárásától. Kedvezett neki, hogy a közép-szlovákiai nyelvjárás vált alapjává az új szlovák irodalmi nyelvnek. (Lényegében ezt 234